Remek éve volt Mészáros Lőrincnek

december 15, 2016

Mészáros Lőrinc. Fotó: Népszabadság

Tévét vett, és egy csomó állami megbízást is elnyertek a hozzá és családjához köthető cégek. Az is kiderült, hogy megajándékozzák egymást a miniszterelnökkel. A kisvasút viszont nem teljesít jobban.

225 milliárd forint értékű állami közbeszerzésen nyertek Mészáros Lőrinchez és családjához köthető cégek önállóan és konzorciumok tagjaként idén – számolta ki az RTL Híradó. A Demokratikus Koalíció szerint szerint ez több, mint amennyit a magyar felsőoktatásra költ egész évben az állam.

A lista:

  • Mészáros és Mészáros Kft. (konzorciumban) – 140 milliárd forint,
  • R-Kord (egyedül és konzorciumban) – 76 milliárd forint,
  • Fejér B.Á.L. Kft. (konzorciumban) – 8,5 milliárd,
  • Vivienvíz Kft. – 486 millió forint.

A magyar Forbes szerint Mészáros jelenleg a a 28. leggazdagabb magyar, mintegy 35,4 milliárdos vagyonnal, úgy, hogy három éve még a leggazdagabbak listájának közelében sem volt.

Szerdán a felcsúti képviselő-testület közmeghallgatásán a 444 is ott járt, és interjút készített a polgármesterrel. Ebből kiderült például, hogy az általa nemrég megvásárolt Echo TV-ből jó tévét, nézhető tévét, és jobboldali tévét akar, amire a Fidesz nyugodtan támaszkodhat majd a kampányban. Véleményformáló szerepet nem tölt majd be az orgánumban (ahogyan azt az előző tulajdonos Széles Gábor tette), hiszen ez egy szakma: majd megbíz a tévé működtetésével kiváló szakembereket. A miniszterelnöknek viszont nem lesz beleszólása abba, mi megy majd az Echo TV-ben – tisztázta Mészáros, aki emellett beszélt a fényűzésről, a jól megérdemelt pihenésről, és arról is, mit hozhat az élet.

A felcsúti polgármester nem tudja pontosan, mekkora a vagyona, de az első időkben segített neki Simicska Lajos, szóval ő nem tud róla semmi rosszat mondani, azt azonban nem tudja, mi történt vele. Az viszont biztos, hogy megajándékozzák egymást Orbán Viktorral, „hiszen barátok vagyunk” – tette hozzá.

Szintén Felcsúthoz köthető a Vál-völgyi kisvasút is, melyről korábban már megírtuk, hogy nem igazán váltotta be a hozzá fűzött reményeket, már ami az utasszámot illeti.

Szerdán Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője osztotta meg a Facebook-oldalán, szeptemberben és októberben hogyan alakultak a számok. Hát, nem valami jól.

Októberben hat olyan nap is volt, amikor a 800 millió forintból (benne 600 millió forint uniós támogatásból) épült felcsúti kisvasútnak konkrétan egyetlen utasa sem volt

– hívja föl a figyelmet a politikus.

Mindez a Mészáros vezette Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványtól – amelybe ömlik a Tao-pénz és az adomány – kikért szeptemberi és októberi adatokból derült ki . A napi utasszámok egyébként jellemzően 15 fő körül alakulnak, a vonatonkénti átlag nem éri el a 8 főt.

A felcsúti polgármester a szerda esti közmeghallgatáson a település egyik nagy sikerének nevezte a kisvasutat, amit szerinte mindenképpen bővíteni kell Bicske felé. A polgármester szerint idén közel 50-60 ezer ember járt a kisvasúton, a felcsúti stadionban, és az alcsútdobozi arborétumban.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):