Rendőri kisérettel festették át az ellenzéki plakátokat Budaörsön – ez történt pénteken

november 11, 2017

Folytatódik a Marton-gate, a szcientológusokat pedig negyvenmillióra büntették – ez történt pénteken

A legfontosabb pénteki hírek röviden, egy helyen.

Vereség Luxemburg ellen: rendesen aprította Orbán Viktort Urbán Flórián

„Miniszterelnök úr! Maga tényleg nem fog véget vetni annak, hogy fideszes s…nyalók vezessék a magyar labdarúgást? […] Nem zavarja, hogy milliárdokat öl bele a semmibe?” – írta csütörtök este Urbán Flórián, az Újpest volt negyvenszeres válogatott focistája, a 2014-es újpesti időközin a Jobbik országgyűlésiképviselő-jelöltje. (Budapest Beacon, Facebook)

Havi 829 dollárért bérelnek egy luxusautót a New York-i magyar főkonzulnak

A New York-i magyar főkonzulátusnak tavaly március óta bérelnek havi 829 dollárért, azaz közel 224 ezer forintért egy körülbelül húszmilliós Teslát, amit Kumin Ferenc főkonzul használ. Tavaly március óta bő 4,7 millió forintot fizettek ki a luxusautó bérlésére. (Átlátszó)

Szentpétervárott mutatják be Szőcs Géza Raszputyin című drámáját

A szentpétervári Juszupov-palotában mutatják be Szőcs Géza Raszputyin című történelmi drámáját november 16-án, a Szentpétervári Nemzetközi Kulturális Fórum keretében. Raszputyint ebben a palotában ölték meg 1916 decemberében. (MTI)

Nem stimmel az ügyészség szerint késelésről a fradisták által előadott verzió

Részletek itt. (444)

A Ferencváros vezetése kitart a szurkolókkal kötött megállapodás mellett

Szervezett támadás volt az FTC-szurkolók balhéja, a klub azonban kitart a kemény maggal történt megállapodás mellett – derült ki Nyíri Zoltánnak, az FTC operatív igazgatójának és Volly Györgynak, a klub sajtófőnökének budapesti sajtótájékoztatóján. (Nemzetisport.hu)

Nem alkotmányellenesek a drog mennyiségére vonatkozó Btk-rendelkezések

Nem alkotmányellenesek a büntető törvénykönyv (Btk.) kábítószerek mennyiségére vonatkozó, általános jellegű rendelkezései – mondta ki az Alkotmánybíróság. Az eljárást egyes, kábítószerekkel kapcsolatos büntetőperekben eljáró bírák kezdeményezték. (MTI)

Csomagföladási korlátot vezet be karácsonyra a posta

November 15-től visszavonásig nem szerződéses ügyfelei napi legfeljebb öt MPL üzleti és MPL netcsomagot adhatnak föl, „hogy a Magyar Posta az év végi élénk küldeményforgalomban is az eddig megszokott, magas színvonalú szolgáltatást tudja nyújtani ügyfeleinek”. (Posta.hu)

Posta: a magánszemélyek továbbra is korlátozás nélkül adhatják fel csomagjaikat

A Magyar Postánál bevezetett csomagfeladási korlátozás a magánszemélyeket nem érinti – közölte a cég. A tájékoztatás szerint a posta csak a szerződéssel nem rendelkező üzleti partnereinél limitálta két csomagterméknél a feladási mennyiséget, magánszemélyeknél nem, így ez a változtatás az egyetemes postai szolgáltatást nem érinti. (MTI)

Orbán Viktor nekiment Gyurcsány Ferencnek a Magyar Állandó Értekezleten

A mostani választási rendszert erkölcsileg helyesnek és igazságosnak nevező Orbán Viktor szerint, a határon túliak szavazati jogát támadók számíthatnak visszautasításra. A kormányfő erről a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XVI. plenáris ülésén, Budapesten beszélt. (MTI)

Semjén: a határon túli magyar állampolgárok is megkapják a babakötvényt

A 42 ezer forinttal járó babakötvényt és a 62 ezer forinttal járó anyasági támogatást terjesztik ki, s azt azok is megkapják, akiknek nincs magyarországi lakcíme – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a Máért ülésén. (MTI)

Januártól csak új, arcképes igazolvánnyal lehet Budapesten taxizni

Január 1-től csak új, arcképes személyszállító-vezetői igazolvány birtokában lehet taxizni. Az arcképes igazolvány kiváltását egy 2015-ös jogszabály írja elő, de 2017. december 31-éig türelmi idő van érvényben. (MTI)

Egyelőre nem reagált a Bem tér a State Department-féle pályázatra

„Szokatlan lépés, tanulmányozzuk a szándékot és a célt, egyelőre nem kívánjuk kommentálni” – válaszolt a külügyminisztérium arra, hogy Washington egy közel kétszázmilliós pályázatot írt ki a független vidéki magyar sajtó megerősítésére. (444)

A román diszkriminációellenes tanács szerint diszkriminálta a magyarokat a tanfelügyelőség

A romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) kétezer lejes (140 ezer forint) bírságot rótt ki a Maros megyei tanfelügyelőségre a magyar gyermekek hátrányos megkülönböztetése miatt. (MTI)

Rendőri kisérettel festették át az ellenzéki plakátokat Budaörsön

Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester szerint három festő egy festőhengerrel átmázolta a Jobbik plakátját, ráadásul rendőri kísérettel. „Súlyos távolság van a nevezett párt és az én nézeteim között. Ami azonban itt történt, az a legócskább »komcsi« időszakot idézi” – írja Wittinghoff. (Facebook)

Saját párttársai szavazták meg a fideszes polgármester fölfüggesztését

Saját párttársainak támogatásával október 30-án fölfüggesztették tisztségéből a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Demecseren Váradi László fideszes polgármestert, és fegyelmi eljárás megindításáról is döntöttek. Információk szerint Váradi a testület megkerülésével hozott meg döntéseket, illetve rendelkezett kifizetésekről. (Magyar Nemzet)

Bár tizenmilliárdos bukta, a kancellária államtitkára megvédte a letelepedési kötvényt

„A polgári kormány szerette volna elkerülni az IMF-hitelek felvételét , és olyan finanszírozási formákat keresett, amelyeknek köszönhetően kevesebb kamatot kellett kifizetni” – írta a kötvényprogramról Dömötör Csaba, a kancellária államtitkára. A költségvetés idén 16,4 milliárd forintot vesztett a kötvényprogramon. (444)

A BKV vizsgálja a metrópótlás megváltoztatásának lehetőségét az adventi időszakra

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV is vizsgálja annak lehetőségét, hogy adventkor megváltoztassa a 3-as metró pótlásának rendjét. Bolla Tibor, a BKV elnök-vezérigazgatója az Info Rádiónak azt mondta, már tárgyalnak a metróvonal felújítását végző vállalkozóval arról, hogy az adventi hétvégéken visszaállítsák a metróforgalmat. (MTI)

Hat rendőr igazoltatta a Kétfarkú passzivistáját

Tóth Barnabást, a Magyar Kétfarkú Kutyapárt kaposvári elnökét hat rendőr – négy egyen- és két civilruhás – igazoltatta Kaposvárott, mert festegetett. Az igazoltatás közben az ellenzéki politikus fizetésemelést ígért a rendőröknek, és azt, hogy kiépítik az utasokat három másodperc alatt Budapestről Kaposvárra szállítani képes teleportot. (Facebook)

Orbán Viktor vejének volt üzlettársa újítja föl a Károlyi-Csekonics-palotát

10,7 milliárd forintért újítja fel a West Hungária Bau (WHB) vezette konzorcium a műemléki védelem alatt álló Károlyi–Csekonics-palotaegyüttest. A WHB Paár Attila győri üzletember érdekeltsége, de a cégcsoport korábban Tiborcz Istvánnal üzletelt: a WHB vette meg Tiborczéktól a közvilágítási tenderekkel korábban taroló Eliost. (Mno.hu)

Vidékfejlesztési kérdésekről tartott fejtágítót tanítási időben egy gimnáziumban egy államtitkár

Cseresnyés Péter államtitkár, a város országgyűlési képviselője egy nagykanizsai gimnáziumban tanítási időben tartott előadást végzős diákoknak vidékfejlesztésről és turizmusról. A kormánypárti politikus szerint ebben semmi kivetnivaló nincs, a sajtó őt kérdező szegmensét viszont helyre tette. (RTL Klub)