Republikon: Nagyot zuhant a Fidesz–KDNP

június 10, 2016

Parlament

Óriási zuhanást könyvelhet el a Fidesz–KDNP a pártválasztók körében, amiből elsősorban a baloldal kisebb pártjai tudtak érdemben profitálni – derül ki a Republikon Intézet friss közvélemény-kutatásából.

Egy hónap alatt 8 százalékpontot zuhant a Fidesz-KDNP a pártválasztók körében – derül ki a Republikon Intézet közvélemény-kutatásából. A szervezet idén már negyedik alkalommal vette szemügyre, milyen a politikai közhangulat Magyarországon. Míg a kormánypártok áprilisban még 51 százalékot tudtak magukénak, addig májusra ez az arány 43 százalékra zuhant.

A kormánypártok veszteségéből elsősorban a baloldal kisebb pártjai tudtak profitálni, de a szocialisták és a Jobbik is bővíteni tudta táborát.

A legnagyobb javulást a Demokratikus Koalíció (DK) tudhatja magáénak: a pártválasztók körében egyetlen hónap alatt 3 százalékpontos növekedést könyvelhetett el a Gyurcsány Ferenc vezette párt, és így elérte a 8 százalékot. A támogatók gyarapodását igazolni látszik a múlt vasárnapi dunaújvárosi időközi eredménye is, melyen a DK jelöltje végzett a második helyen jónéhány százalékot ráverve jobbikos és szocialista riválisára.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) ebben az összevetésben 20, a Jobbik pedig 18 százalékon áll, ami egy-egy százalékponttal magasabb, mint az áprilisban mért érték. A Lehet Más a Politika (LMP) a maga 5 százalékával önállóan megugraná a parlamenti küszöböt, míg az Együtt 3, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt (MLP) pedig 1-1 százalékon áll. A PM a Republikon kutatásaiban először ért el mérhető eredményt.

majus-trend-mod

Grafikon: Republikon Intézet

A teljes népesség körében is öt százalékot veszített az előző hónaphoz képest a kormányzó pártszövetség, amely ezen összevetés szerint jelenleg 27 százalékon áll. A MSZP és a Jobbik 12-12 százalékot tudhat magáénak; őket a DK (5 százalék), az LMP (3 százalék), az Együtt (2 százalék), és a PM (1 százalék) követi.

A pártpreferencia mellett a Republikon arra is kíváncsi volt, hogy a választók milyen kormányt szeretnének a következő választás után. A baloldali-liberális pártok kormányzását akarók csoportja fölzárkózni látszik a Fidesz kormányzását preferálókhoz; a két csoport aránya 41 illetve 33 százalék. Ebben az összevetésben a Fidesz csupán 1 százalékot veszített, a másik oldal azonban 8-at nyert mindössze egyetlen hónap leforgása alatt. Egy Jobbik-kormányt a megkérdezettek 20 százaléka látna szívesen.

Továbbra is jelentős azok aránya, akik nem tudnak, vagy nem akarnak pártot megnevezni: a megkérdezett ezer fős minta alapján a lakosság 35 százaléka tartozik ebbe a körbe, ami a választók kis mértékű aktivizálódására utal, hiszen az egy hónappal korábbi érték még 38 százalék volt.

Dr. Tóth Csaba, a Republikon stratégiai igazgatója szerint a Fidesz-KDNP nagy esése a korábbi oktatási tiltakozások, illetve a Magyar Nemzeti Bank (MNB) körüli ügyeknek tudható be. Az látszik, hogy amikor menekültekről van szó, akkor a kormányoldal erősödik, amikor viszont az oktatás vagy az egészségügy kerül terítékre, akkor a Fidesz veszít a támogatottságából – nyilatkozta Tóth az ATV Esti Start című műsorában csütörtökön. A DK erősödése a szakember megítélése szerint a volt miniszterelnök őszödi beszédével kapcsolatos kommunikációjához köthető, míg a PM az alapjövedelem-kampányának köszönhetően tudott erősödni.