Riporterek Határok Nélkül: Magyarország a 65. helyen áll a sajtószabadság ranglistáján

február 12, 2015

censorship

“A demokrácia háttérbe szorult 2010-óta, amióta az Orbán-kormány hatalomra került, ami azt eredményezte, hogy az ország 42 helyet esett vissza az elmúlt négy évben.” – írja a Reporters Without Borders szervezete a 2015-ös Világ Sajtószabadsága Indexben.

“A Fidesz továbbra is zaklatja azokat a hírmédiákat, melyek nem állnak az ellenőrzése alatt. Júniusban a parlament elfogadta azt a törvényt, amely tovább erősíti a kormány elnyomási eszköztárát a reklámbevételek megadóztatásával. A lépés egyértelműen a kormányt sorozatosan kritizáló RTL Klub elhallgattatására irányult”. 

2006-ban Magyarország még a 10. helyen volt a 161 ország közül a sajtószabadság tekintetében. 2009-re az akkor 170 országot jegyző listán 25 helyet esett vissza. Miután 2012-ben és 2013-ban az 56. helyre került Magyarország az akkor 178 országot tartalmazó listán, 2014-re további 8 hellyel esett vissza a 64. helyre. A sajtószabadság index 26,73 volt. A 2014-es kiadvány szerint Magyarország 27,44 ponttal a 65. helyen áll jelenleg, amellyel ugyan megelőzzük Bosznia-Hercegovinát és Szerbiát, de a Dominikai Köztársaság és Madagaszkár mögé kerültünk.

A Reporters Without Borders Sajtószabadság barométere szerint 2014-ben 69 újságírót gyilkoltak meg világszerte. 2015-ben eddig 13 újságírót öltek meg és 164-et vetettek börtönbe.

A lista élén Finnország áll, immáron ötödik éve. A második és harmadik helyen Norvégia és Dánia áll. A lista másik végén Türkmenisztán, Észak-Korea és Eritrea áll. Franciaország a 38. helyre került (egy helyet javítva), az USA a 49. helyen áll (három helyet rontva), Japán a 61. (két helyet rontva), Brazília a 99. (12 helyet javítva), Oroszország a 152. (négy helyet rontva), Irán a 173. (változatlan) és Kína a 176. helyen áll (egy helyet rontva).

A jó hír az, hogy Magyarországon azóta nem öltek meg és nem börtönöztek be újságírót, amióta 2002-ben a Reporters Without Borders elkezdte közzétenni éves sajtószabadság indexét.