Rogán Antal felismerte, hogy az egyszerű kétharmad nem elég

május 28, 2014

tonyrogano

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője régi hagyományt szeretne megszüntetni a parlamentben, mely a házelnök, a parlamenti ülések levezetéséért felelős személy szavazati jogára vonatkozik. A hagyomány szerint a házelnök, vagy a levezető elnök csak abban az esetben szavaz, amennyiben szavazategyenlőség alakul ki. Rogán ezt szeretné megszüntetni. Azzal indokolja a több mint két évtizedes hagyomány eltörlését, hogy a parlament segítene megvédeni a házelnök azon jogát, hogy részt vehessen a titkos és nyílt szavazásokon egyaránt.

Azonban, ha a javaslat elfogadásra kerül, akkor azzal még tovább módosítanák az idén februárban egyszer már módosított házszabályt, amelyben még az szerepelt, hogy a házelnök csak szavazategyenlőség esetén szavazhat.

Rogán úgy véli, hogy a házelnök, vagy a levezető elnök ugyanolyan jogokkal és felelősséggel rendelkezik, mint bármely más országgyűlési képviselő, ezért nincs ok arra, hogy miért kellene korlátozni a részvételüket a szavazásokon.

Még egy ok, amiért ez fontos Rogánnak

Az április 6-i országgyűlési választások után a Fidesz-KDNP pártszövetség 133 parlamenti széket szerzett meg a 199 közül, ezzel kétharmados többsége van az új országgyűlésben. De bizonyos jelentős törvényhozási kérdések megszavazása esetében – mint például az alkotmány módosítása – szükség van a valóban kétharmados többségre, viszont a jelenlegi szabályok szerint, ha Kövér László házelnök (vagy a négy Fidesz-KDNP-s alelnök valamelyike) vezeti az ülést, akkor ő nem szavazhat. Tehát a valós kétharmados többség helyett a Fidesz-KDNP csak 132 szavazattal rendelkezik, ami éppen eggyel kevesebb, mint a fontos törvények elfogadásához szükséges kétharmad.

Hivatkozás:

Elnöki szavazattal biztosítaná a kétharmadot Rogán Antal, HVG.hu; 2014. május 27.