Rogán Antal: Goodfriend “elvesztette hitelességét” az amerikai beutazási tilalom ügyében

november 10, 2014

Goodfriendandvida

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője tegnap elmondta, az Egyesült Államok mostanáig semmilyen hiteles bizonyítékot nem szolgáltatott, ami alátámasztaná a korrupcióval vádolt magas rangú NAV tisztviselőkre vonatkozó amerikai beutazási tilalom alkalmazását. Rogán hozzátette, Magyarország várja a „valódi nagykövet” kinevezését, mert az ügyben inkább vele tárgyalnának, mint André Goodfriend ideiglenes ügyvivővel.

Rogán a kormánybarát HrTV riportjára hivatkozott, melyben a csatorna arról számolt be, hogy Vida Ildikó (a fenti képen) elment a budapesti amerikai nagykövetségre és kérte, hogy tájékoztassák arról, milyen bizonyítékok alapján vádolják korrupcióval. Goodfriend (szintén a fenti képen) is feltűnik a videóban, kényelmesen odasétált Vidához és Császár Attilához, a HírTV riporteréhez, és beinvitálta őket a követségre.

Néhány idevágó dokumentum átvizsgálása után Császár azt mondta az élő adásban, hogy a gyanúsításnak a Horváth András által kirobbantott ügyhöz van köze.

Sem Vida, sem pedig Goodfriend nem fogadta el a meghívását a kitiltási üggyel kapcsolatban a nemzetbiztonsági bizottság a múlt szerdai és a tegnapi ülésre.

Hivatkozás:

http://mno.hu/belfold/jatszma-az-egesz-nincs-info-az-amerikai-kovetsegen-1257643

http://index.hu/belfold/2014/11/10/parlament_pp/

http://hvg.hu/itthon/20141110_444_nem_sikerult_behivni_Goodfriendet_a_b