A roma polgármester kilép a Fideszből a választási törvény miatt

december 17, 2013

acs

Lakatos Béla, Ács (a magyar-szlovák határ közelében fekvő település, mintegy 100 km-re észak-nyugatra Budapesttől) polgármestere bejelentette, kilép a Fideszből a választási törvény miatt.

„Az új választási törvény csak álmegoldást nyújt a kisebbségeknek, miközben hátrányosan megkülönbözteti és meghasonlásra kényszeríti őket”, mondta el Lakatos az index.hu-nak.

Az új szabályok szerint ha valaki regisztrálja magát a nemzetiségi névjegyzékbe, akkor a pártok országos listájára nem szavazhat, csak a nemzetiségi listára.

„Választanunk kell az etnikai identitásunk és az általános választójogunk között” – mondta a törvényről Makai István, a Roma Polgári Tömörülés és a Fővárosi Cigány Önkormányzat elnöke is.

Makai elindította a „Ne regisztrálj!” kampányt, mely arra szólítja fel a romákat, az önkormányzati választások előtt ne regisztráljanak a nemzetiségi névjegyzékbe, mert akkor elveszítik nyomásgyakorló képességüket a pártok felé.

Egy nemzetiségi képviselőnek a mandátum megszerzéséhez 20-25 ezer szavazatra van szüksége. A törvény szerint viszont hiába szavaznak egy jelöltre akár többször ennyien, több mandátumot nem szerezhetnek. Akár 300 ezren mennek el szavazni, csak egy embert juttathatunk a parlamentbe, és nem szavazhatnak az országos listán a jelöltre. – mondta Makai. Az új választási törvény ennélfogva aránytalanul súlyozza a szavazati jogot az etnikai kisebbségek esetében, ha magukat kisebbségi csoportnak tartozóhoz vallják magukat.

Roma polgári szervezetek antidemokratikusnak nevezték az új törvényt.

Gulyás Gergely Fidesz képviselő és az új törvény társszerzője úgy nyilatkozott, hogy az új választási törvény nagyban növeli az etnikai kisebbségek választási eredményre gyakorolt hatását. Gulyás szerint ugyanis a pártoknak várhatóan 20-25 ezer szavazat is elég lesz ahhoz, hogy egy kedvezményes mandátumot, vagyis egy teljes értékű képviseleti helyet megszerezzen egy nemzetiség. Ha ennél kevesebb szavazatot szerez egy nemzetiségi lista, akkor is van lehetőség arra, hogy szószólót küldjön az országgyűlésbe. A szószóló a parlamenti képviselővel azonos jogokkal fog rendelkezni.

Kivéve persze a szavazat jogát.

Hivatkozás:

Kilép a Fideszből, mert csak cigány listára szavazhat, Index.hu; 2013. december 17.

Felfüggesztette Fidesz-tagságát egy roma polgármester, HVG.hu; 2013. december 17.

Fideszes vagyok, de a hülyeséget nem bírom, Index.hu; 2013. december 02.