Simicska Lajos kilépett a jobboldali médiák sorából

február 9, 2015

top_HDA0527-740x400-e1423523644878

Egyelőre nincs jele a Simicska Lajos Fidesz oligarcha és média mogul által beígért kormány-kritikus hangvételnek, melyet a számos telefonos interjú során ígért meg, melyben Orbán Viktort azzal vádolta, hogy puccsot hajt végre ellene. A Magyar Nemzet, a HírTV, a Lánchíd rádió és a Class FM semleges hangvételű beszámolókat közöl a legtöbb hazai kérdésről, és alkalmanként számol csak be mérsékelten kritikus stílusban a kormány szociálpolitikájáról.

A legtöbb magyar állami média nem reagált a megdöbbentő fejleményekre. Ezzel szemben a jobboldali Magyar Hírlap egyenesen azt írta, hogy Simicskának „elment az esze”.

Bizonyos szintű megosztás már most is látható a jobboldali magyar médiában, miután Simicska Lajos médiavállalkozó „gecinek” nevezte Orbán Viktort több, független médiának telefonon adott interjúban is múlt pénteken. Egy névtelen forrás szerint Simicska maga utasította a saját jobboldali médiacégeit a keményebb hangvételre, miután pénteken az általa kinevezett főszerkesztők és igazgatók sora mondott le, és élesebb hangvételre szólította fel médiáinak vezetőit a miniszterelnök elleni támadás során.

Simicska ugyanakkor visszautasította ezeket a feltételezéseket a Magyar Nemzetben megjelent cikkben. A lap nyomtatott és online kiadása is régi, buzgó támogatója a Fidesz-kormánynak. A Magyar Nemzet új szerkesztője arra tett ígéretet, hogy a lap továbbra is folytatni fogja a „magyar nemzeti értékek és érdekek előmozdítását”.

“Számomra a család szentsége a legfontosabb, beleértve a saját és mások családját is”, mondta a médiamogul, és hozzátette, sosem kérné azt munkatársaitól, hogy Orbán magánéletét, vagy családját közvetlenül támadják. Hozzátette, az egyetlen dolog, amit el szeretne érni, az egy „független újság”, és elmondta, nem tervezi, hogy “beavatkozik a jövőben a HírTV vagy a Magyar Nemzet tartalmába.”

Szombaton a Magyar Nemzet közölt egy cikket, amely azt sugallja, hogy a sok vitát kiváltó reklámadó módosítása, mely egységes 5 százalékos adóval sújtaná az összes reklámbevételt, Simicska háta mögött történt, és ezért mondhatta Simicska a baloldali Népszavának hogy „totális médiaháborút” indít a kormány ellen.

Az állami tulajdonú műsorszóró vállalat, az MTVA, melyről Orbán Viktor a múlt hónapban jelentette be, hogy a kormány szócsöve lesz, ezáltal megfosztja a kormányoldali médiákat létjogosultságuktól (és a kormányzati hirdetési bevételektől), lényegében nem számolt be a botrányról. A péntek esti híradóban csak röviden ejtettek szót Simicska megjegyzéseiről, miszerint médiaháborút ígért Orbán ellen. Miután a bemondó beszámolt az oligarcha álláspontjáról, miszerint Orbán Viktor áll a vezetősége lemondása miatti puccskísérlet mögött, a Híradóban elmondták, „szóbeli vádaskodást nem tesznek közzé a televízióban, mivel az sérti a jó ízlést”. Az MTVA online változatásban később egy beszámolót is közzétettek, amelyben összefoglalták a botránnyal kapcsolatos nemzetközi sajtóreakciókat. Ebben az ügy külföldi általános értelmezésére vállalkoztak, amely szerint magyar „médiaháború” következhet.

A magyar médiában sokan úgy vélik, hogy a Simicska tulajdonában lévő médiákat elhagyó személyek végül vagy az átszervezett állami médiában fognak dolgozni, vagy Széles Gábor Fidesz oligarcha valamely kormányoldali médiájában fognak kikötni, melynek zászlóshajója a Magyar Hírlap napilap, mely egyenesen azt írta, hogy Simicskának elment az esze. Eredetileg Széles hívta Simicska korábbi alkalmazottait, hogy dolgozzanak az ő lapjának. Saját lapjának adott interjújában Széles azt mondta, Simicska csak magára jelent veszélyt, és „világháborút” vizionált a magyar médiában Simicska kijelentései miatt. Széles szerint Simicskának nincs esélye a háború megnyerésére, és hozzátette, „Orbánék nem mentek volna neki úgy Simicskának, hogy előtte ne vették volna végig, Simicska mivel tud visszavágni”

Véleménye szerint Simicska médiáit könnyedén helyettesítheti az állami média és a saját újsága.

Széles Gábor, aki a szélsőjobboldali Echo TV tulajdonosa is, – mely tv gyakran tesz közzé népszerű összeesküvés elméleteket, valamint lát vendégül jobboldali anti-globalista szakértőket – alkalmazza Bayer Zsoltot, a Fidesz újságíróját, akit Simicska azzal vádolt, hogy milliókkal tartozik neki. Bayer ugyanakkor azt mondta, nem tartozik semmivel Simicskának.

Hivatkozás:

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/simicska-nem-kertem-fordulatot-1271927

http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/botrany-a-reklamado-miatt-1271699

http://www.hirado.hu/videok/?video=345760

http://magyarhirlap.hu/cikk/16828/Szeles_Gabor_kozolte_segitene_a_bizonytalan_helyzetbe_kerulteken

http://magyarhirlap.hu/cikk/16718/Szeles_Gabor_Simicska_legfeljebb_onmagara_veszelyes

http://mno.hu/ahirtvhirei/lesz-ehsegmenet-1271945