Simon Gábor háziőrizetben

május 13, 2014

Simon2

A Fővárosi Törvényszék megszüntette  a csalással és más bűncselekményekkel gyanúsított Simon Gábor (fenti képen) volt szocialista képviselő, az MSZP egykori elnökhelyettesének előzetes letartóztatását, és egyúttal elrendelte házi őrizetét. Simont március 10-én tartóztatták le, kevesebb, mint egy hónappal az országgyűlési választások előtt, ami nagymértékben aláásta a baloldali pártszövetség támogatottságát.

Póta Péter, a törvényszék sajtszóvivője elmondta, a vádirat szerint 240 ezer forintos kárt okoztak a vádlottak egy tanácsadási szerződés kapcsán. Simon terhére azt rója az ügyészség, hogy valótlan teljesítésigazolásokat írt alá, amelyeket a számlákkal együtt a tettesként megvádolt személy benyújtott a minisztériumnak a 2008-as és 2009-es években.

Akkoriban Simon a kormányt kirakatperrel vádolta meg, és esküt tett, hogy megvédi magát és másokat a vádakkal szemben.

Egy hónappal letartoztatása előtt Simon lemondott parlamenti képviselői és MSZP alelnöki tisztségéről, miután kiderült, hogy nem vallotta be vagyonnyilatkozatában az ausztriai bankszámlán tartott mintegy 800.000,- eurós vagyonát. Letartóztatásakor azzal is megvádolták, hogy hamis útlevéllel nyitott bankszámlát egy magyarországi bankban. A vádakat Simon visszautasította.

Az ügyészek elismerték, hogy nem rendelkeznek a feltételezett számlanyitáshoz használt útlevél eredeti példányával. Jelenleg nem tiszta, hogy az ügyészség meg fogja-e vádolni Simont a bankszámlanyitáshoz használt hamis útlevél használata miatt.

A vád híre a kormányoldali sajtóban a választások előtti hónapokban jelent meg, ami hozzájárult a Fidesz elsöprő, április 6-i választási győzelméhez.  Simon védői elmondták, hogy Simon letartóztatásának időpontja és annak körülményei politikai motivációra engednek következtetni.

Hivatkozás:

Kiengedik a börtönből Simon Gábort, propeller.hu, 2014. május 12.