A NAV rajtaütött a Sovereign cukor forgalmazóján a feltételezett 3,5 milliárdos adócsalás miatt

január 23, 2014

sovereign

Kevesebb, mint 3 héttel azután, hogy az index.hu cikket publikált, melyben leleplezte a Sovereign cukor forgalmazójának sorozatos adócsalását, a NAV rajtaütött a cégen. A NAV szóvivője elmondta, az adónyomozók pénteken ütöttek rajta egy cégen, mely a gyanú szerint 3,5 milliárd forinttal károsította meg az államot be nem fizetett adó formájában, amely 50 millió kilogramm cukor és 3 millió liter növényolaj eladásából származott.

A nyomozók lefoglaltak 350 millió forint készpénzt, öt ingatlant és hat gépkocsit.

Ez az utóbbi idők nagyléptékű razziasorozatának következő lépése, miután múlt novemberben Horváth András bejelentette, hogy a magyar adóhatóság rendszeresen szemet huny komoly adócsalások felett, ami a magyar adófizetőknek évente 1.000 milliárd forintos kárt okoz.

Annak ellenére, hogy a Fidesz-KDNP kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy elhallgattassa, hiteltelenítse, sőt megfélemlítse Horváthot, úgy tűnik mégis neki van igaza.

Hivatkozás:

Lecsapott a NAV a Sovereign cukorra, index.hu; 2014. január 23.