Sportügyek: a kormány erősödik, a MOB gyengül egy új törvénytervezet szerint

október 11, 2016

Borkai ZsoltBorkai Zsolt, a MOB elnöke

Egy hétfőn benyújtott törvénymódosító javaslattal a kormány a teljes sportirányítást át kívánja szervezni – írja az Index. A lap szerint amennyiben a Balog Zoltán emberminiszter által jegyzett törvényjavaslat átmegy, a Szabó Tünde vezette sportügyi államtitkárság megerősödik, a Borkai Zsolt fideszes győri polgármester által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság viszont meggyengül.

A hétfőn benyújtott javaslat szerint a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ereje és befolyása, pénzosztó szerepe megszűnik, eközben a sportot irányító államtitkárság jelentősen erősödik. Azokat a feladatokat, amelyekkel a 2012-ben elfogadott sporttörvény a MOB-ot felruházta, ezúttal visszavette, és visszaadta a Balog Zoltán vezette Emminek”írja az Index. A lap arra hívja föl a figyelmet, hogy azon hatáskörök egy része, melyekkel az 2012-es sporttörvény a MOB-ot fölruházta, visszakerül a törvényt benyújtó Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi).

Az Index szerint a nyolc riói arany ellenére az idei olimpiai nem volt igazán sikertörténet. „Négy éve ugyanis nyolc sportág volt éremszerző és két csapatsportágban voltak ott a magyarok a négyben. Most aranyat csak három sportágban szereztünk, és egyetlen csapatsportban, női vízilabdában sikerült a négy közé kerülni (negyedik helyre). A sorvadás ott is megmutatkozott, hogy kettővel kevesebb lett az érmek száma, kevesebb lett a pontszerző helyezés, és nem volt például 25 év alatti olimpiai bajnokunk sem” – írja az orgánum, amely úgy tudja: Orbán Viktor miniszterelnök már az olimpia idején közölte a magyar sportvezetéssel, hogy ennél többet várt. A portál szerint az olimpia után, augusztus 24-én egy kormányülésen másfél órán keresztül foglalkoztak a magyar sport ügyével. „Az összegzés az lett, hogy a MOB nem élt hatékonyan azzal a kivételezett helyzettel, hogy a sportba minden eddiginél több pénz áramlik 2012 óta” – írja az Index.

A lap úgy tudja: a sportolók állami ösztöndíja és életjáradékuk az Emmihez kerül át. Az Index egyúttal emlékeztet: az úszó Hosszú Katinka és a kajakos Kozák Danuta „sikerei csekély mértékben köthetőek a MOB-hoz”. Hosszú három arany- és egy ezüstéremmel, Kozák három arannyal tért haza a riói olimpiáról.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):