Strasbourg elutasította a magyar fellebbezést

november 6, 2013

court1

A hvg.hu cikke szerint a strasbourgi emberi jogi bíróság három ügyben utasította el a magyar kormány fellebbezését, amelyet azért nyújtott be, hogy így próbálja megvédeni a közszférában dolgozók „pofátlan végkielégítésére” visszamenőleges hatállyal kivetett 98 százalékos büntetőadót.

2009-ben derült ki, hogy korábbi kormányalkalmazottaknak hatalmas végkielégítéseket fizettek ki, néhány esetben tíz-, illetve százmilliós nagyságrendben. Egy nagy nyilvánosságot kapott esetben az egyik kérdéses egyént azonnal ismét alkalmazásba vették, ami azt a látszatot keltette, hogy bizonyos köztisztviselők és közalkalmazottak összejátszottak és megkárosították a magyar adófizetőket.

2010-ben az egyik első dolga volt a Fidesz-KDNP vezette kormánynak egy olyan törvény elfogadása, mely szerint 98%-os büntetőadóval sújtják az előző öt évben kifizetett „pofátlan végkielégítéseket”.

A büntetőadó alkalmazását az Alkotmánybíróság eredetileg elkaszálta, de miután az Alkotmánybíróságot megfosztották abbéli jogától, hogy költségvetési kérdésekkel kapcsolatban hozzon döntéseket, a magyar országgyűlés elfogadta a törvény módosított változatát.

A strasbourgi emberi jogi bíróság az idén több elsőfokú döntésében a tulajdonjogba ütközőnek mondta ki a büntetőadót, s kártalanításra kötelezte a magyar államot. Jelenleg is mintegy 50 ügy van a strasbourgi bíróság előtt.

A jelenlegi három ügyben meghozott döntés mintegy 55.000 Euro kártérítésre és perköltség megtérítésre kötelezi a magyar kormányt.

Hivatkozás:

Milliókat fizethet a kormány a kirúgott közszolgáknak a strasbourgi döntés után, hvg.hu, 2013. november 5.