A szexuális erőszaktól és a magánytól félnek leginkább a középiskolások

december 12, 2016

erettsegi3_mti_koszticsak_szilardKépünk illusztráció. Fotó: MTI, Koszticsák Szilárd

Minden második gyerek szorong valami miatt – derül ki az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felméréséből. A magyar középiskolások legjobban a magánytól és a szexuális erőszaktól tartanak.

Országszerte ezer középiskolás fiatal bevonásával készített felmérést az SOS Gyermekfalvak. A szervezet arra volt kíváncsi, milyen félelmeik és vágyaik vannak a tiniknek.

A felmérés szerint

  • minden második gyerek arról vallott, hogy szorong valami miatt (56,6 százalék),
  • a megkérdezettek 41,3 százaléka nem bízik magában,
  • és majdnem minden harmadik középiskolás érzi úgy, hogy a szülei nem elégedettek vele.

„A szorongás az elvált szülők gyerekei és a gyermekvédelmi gondoskodásban élők között 7 százalékkal magasabb. A gyerekekkel dolgozó szakemberek egyik legnagyobb kihívása, hogy feloldják a szorongást és visszaadják önbecsülésüket. A legidőigényesebb munka a bizalom kialakítása, ez kell ahhoz, hogy egy gyerek el tudjon kezdeni fejlődni. Ebben nincs különbség állami gondozott és családban élő gyerek között” – mondja Szlankó Viola, az SOS Gyermekfalvak pszichológusa.

A család elvesztésétől félnek a leginkább

A szervezet arra is rákérdezett, mi a középiskolások legnagyobb félelme.

Az első helyen a családtagok halálától, az árvaságtól és a családtagok megbetegedésétől való félelem áll. A középiskolások számára rendkívül fontos támpont a család: nemcsak az elvesztésétől félnek, de minden második-harmadik attól is, hogy felnőttként nem lesz saját családja, illetve szinte ugyanennyien attól, hogy elszakítják testvérétől (35,8 százalék). A szülők válásától is minden harmadik fiatal tart (29,5 százalék).

„Az SOS több mint 60 éve felismerte a testvérkapcsolatok jelentőségét, ezért arra törekszünk, hogy ne szakítsuk szét a testvéreket. A gyermekvédelemben felnövekvő gyerekeknél sokszor ugyanis ez az egyetlen, ami megmarad a családból. A kutatásból is látható, hogy ez a normál családokban is létfontosságú” – jegyezte meg az eredményekkel kapcsolatban Szlankó.

Az egzisztenciális félelem is erősen jelen van a fiatalok között: a negyedik legerősebb félelem, hogy felnőttként nem találnak majd munkát.

Megdöbbentően sokan félnek a szexuális erőszaktól

Az SOS felméréséből kiderült az is, hogy megdöbbentően magas azoknak a középiskolásoknak az aránya, akik fokozottan félnek a szexuális erőszaktól. A lányok közül minden második, míg a fiúk 18 százaléka nagyon tart ettől.

„A médiában az elmúlt időszakban nagyobb teret kapnak a szexuális abúzusok, a gólyabáltól egészen az uszodai erőszakig, ami még közelebb hozza a lányokhoz a szexuális erőszak veszélyét, úgy érezhetik, szinte a mindennapok részévé vált. Eközben az iskola és a szülők is hadilábon állnak a szexuális felvilágosítással. Teljesen természetes, hogy mostanra ez odáig fajult, hogy a fiatalok félnek, hiszen rengeteg a fenyegető hír, miközben nincsenek önvédelmi eszközeik, információik, és nem tudják, hova forduljanak, ha bántják őket” – magyarázta a pszichológus.

Nem a pénz a fontos

A kutatásban arra is rákérdeztek, milyen az ideális család. A megkérdezettek 81, 5 százaléka szerint ahol a családtagok boldogok, 81,5 százaléka szerint ahol szeretnek együtt lenni, ahol mindenki egészséges (76,8 százalék), ahol sokat beszélgetnek (73,4 százalék) és ahol elfogadják őket olyannak, amilyenek (72,6 százalék). A középiskolások kevésbé tartják fontosnak az egzisztenciális dolgokat: a pénz mindössze 21,3 százalékot, míg a szép lakás 31,3 százalékot kapott.

„A kutatásból is látszik, hogy a család a legfontosabb számukra és az, hogy odafigyeljenek rájuk. Ha valami, hát ez lehetne a legszebb karácsonyi ajándék számukra. Az SOS-ben élő 400 gyerek mind elveszítette a szüleit, az átlag gyerek félelmei náluk a mindennapi valóság része. Sok munka elérni, hogy nagykorúként kikerülve az életbe egyedül, család nélkül is bízzanak magukban és helytálljanak. Az alapvető dolgokban azonban nem különböznek a családban élő és az állami gondozott gyerekek: tele vannak szorongásokkal, amit nekünk, felnőtteknek kell oldani” – tette hozzá Szlankó Viola.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):