Szijjártó szerint nem közpénz Vajna Eximbankos hitele

január 6, 2017

Eximbank. Fotó:MTI, Czeglédi Zsolt

Teljesen piaci alapú, teljesen piaci árazású hitelt adott a TV2 megvásárlásához az állami Eximbank – állítja a külügyminiszter.

A jobbikos Sneider Tamás vette a bátorságot, és föltette a mindenkit foglalkoztató kérdést:

“Milyen kondíciókkal tette rá a kezét Andrew G. Vajna a TV2-re?

A válasz Szijjártó Péter külügyminisztertől érkezett, hiszen az Eximbank a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) felügyelete alatt működő pénzintézet.

Szijjártó szerint minden a legnagyobb rendben ment a hitelkihelyezés körül, ezen felül azonban kitért arra is, hogy

az Eximbank két fajta hitelt adhat: adhat olyan hitelt, ahol érintett közpénz, ezt kamat-kiegyenlítésnek hívják, ez azt jelenti, hogy a bank kedvezményes kamatozású hitelt ad, ez a költségvetés számára, a kamatkiegyenlítés miatt költséget jelent. És adhat olyan hitelt, ami teljesen piaci alapú, teljesen piaci árazású, és semmi köze nincsen semmiféle közpénzhez. Az Eximbank igazgatósága arról tájékoztatott, hogy az Ön által említett hitelkihelyezés közpénzt nem érintett.

Szóval ezek szerint az Exmibankban kétféle pénz van attól függően, hogy mire adják.

Az eredetileg exportfinanszírozást célzó pénzintézettől Vajna először egy 6,7 milliárd forintos hitelt kapott a TV2 megvásárlásához, majd egy 1,2 milliárdos forgóeszköz-hitelről is szerződést kötött a csatorna és a hitelintézet.

Korábban az Eurostat arra hívta föl a figyelmet, hogy a magyar államadósság magasabb lehet, mint amit a kormány közöl – épp az Eximbank miatt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) emiatt vitába is keveredett az Európai Unió Statisztikai Hivatalával.

Az Eurostat állítása szerint az Exim-csoport működése szerves része az állam gazdálkodásnak, így a két állami cég adósságát bele kell számítani az államadósságba. Az uniós szerv szerint a KSH-nak az államháztartáson belül kellene sorolnia a bankot, mivel az nem tekinthető az államtól független, autonóm intézménynek, inkább úgynevezett „foglyul ejtett pénzügyi intézmény”, amely gyakorlatilag az államháztartás része.

Ezt a véleményt erősíteni látszik, hogy a kormány év végén 47 milliárd forintot csoportosított át az Eximbank feltőkésítésére.

Egyébként, ha esetleg valakinek nem lenne világos: a száz százalékos állami tulajdonban lévő

Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) és a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. (MEHIB) célja, hogy a magyar exportőrök számára hatékony finanszírozási és biztosítási konstrukciókat szolgáltasson. Az Eximbank és a MEHIB küldetése, hogy gazdaságpolitikai ösztönző eszközként támogassa a hazai exportáló vállalkozásokat, elősegítve a munkahelyek megőrzését, a foglalkoztatás növekedését és a magyar exportkapacitások bővülését. Az állami tulajdonban lévő, a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alatt álló Eximbank és MEHIB látják el Magyarországon az exporthitel-ügynökségi feladatokat, melyet OECD és uniós keretek szabályoznak, azzal az alapvető célkitűzéssel, hogy elősegítsék a magyar áruk és szolgáltatások külpiacokon történő értékesítését

olvasható a két cég közös honlapján.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):