Szombathely püspöke befogadná az Őcsényből kiutált menekülteket – ez történt hétfőn

október 3, 2017

Az MNB-alapítványok minden tizedik szerződése szabálytalan volt, Tarlós népszavazást kezdeményez a Római-parti gátról – ez történt hétfőn

A lemondott polgármester szerint tizenegy évig béke és nyugalom uralkodott Őcsényben; kemény szöveggel búcsúzott a jelöltségtől Botka László, az MSZP egyelőre nem keres új jelöltet; Szombathely püspöke befogadná az Őcsényből kiutált menekülteket; Tarjányi nem érez felelősséget Botka lemondásában; László Petrát másodfokon is elítélte a bíróság; Albert Flórián térré alakították volna a Flórián teret, az óbudai önkormányzat nem vette a lapot; tavaly 135,1 milliárd forint tao-pénz ment a költségvetés helyett sportra; tagadja a kormány, hogy pénzért adták volna ki az azeri baltás gyilkost – hétfői hírösszefoglalónk.

360 milliárd forint: ennyiről mondtak le Orbánék a TAO miatt

2016 végéig 360 milliárd forintnyi társasági adó áramlott a sportba a költségvetés helyett. Tavaly minden eddiginél nagyobb összeget engedett át a kormány. A 2016-os költségvetés tervezésekor a kormány azzal számolt, hogy társasági adóból sportcélú támogatással összefüggésben 64-69 milliárd forintot érvényesíthetnek a cégek. A napokban közzétett zárszámadási törvény szerint azonban ennek közel duplája jött össze, hiszen 135,1 milliárd forint esett ki a büdzséből a TAO-támogatások miatt. (Mfor.hu)

Menő irodaházat épít a MOL Budapesten

120 méter – ilyen magas lesz az irodaház, amibe a MOL összegyűjti budapesti munkatársait, akik jelenleg öt kerületben, tucatnyi épületbe szétszórva dolgoznak. (444)

Tagadja a kormány, hogy pénzért adták volna ki az azeri baltás gyilkost

Visszautasította a kormány a vádat, hogy az azeriek pénzéért cserébe adták ki Ramil Safarovot. (Hvg.hu)

Fülöp János: Itt tizenegy évig béke és nyugalom uralkodott.

„Itt tizenegy évig béke és nyugalom uralkodott. Együtt tudott élni a magyar, a cigány, a sváb, a székely. Semmiféle gyűlölet vagy kirekesztés nem volt. Ezt sikerült most felrúgni. Ha ma Magyarországon kimondja valaki, hogy migráns, akkor elásta magát, és megcsípik a darazsak – mondja a lemondott őcsényi polgármester. (Magyar Nemzet)

Mit gondol az őcsényi esetről? „Soros-terv van, és ez elég szomorú”

A kormánypárti képviselők közül sem tud mindenki úgy az őcsényi tiltakozók mellé állni, mint Orbán Viktor. De van olyan államtitkár is, aki nem érzi azt, hogy a kormány felkorbácsolná az indulatokat.


(444)

László Petrát másodfokon is elítélte a bíróság

A másodfokú bíróság megerősítette a László Petra ellen hozott első fokú ítéletet, azaz a Szegedi Törvényszék jogerősen garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta az N1TV egykori riporterét, aki 2015 szeptemberében menekülteket rúgott meg Röszkénél. (Népszava)

„Politikai maffia hálózta be az ellenzéket” – kemény szöveggel búcsúzott a jelöltségtől Botka László

A távozó miniszterelnök-jelölt szerint árulók zilálták szét tervét, történelmi bűnnek látja a többi ellenzéki párt különutas politikáját. (444)

Molnár Gyula: Nem mondok le, és egyelőre nem keresünk új jelöltet

Az MSZP elnöke sajnálja, hogy Botka László visszalépésekor a pártot behálózó fideszesekről beszélt. (444)

Szanyi: Botka összeszarta magát

A párt EP-képviselője és korábbi elnökjelöltje hallani sem hallott olyat, hogy Botkát bárki meg akarta volna fúrni, azt viszont állítja, hogy a lemondott miniszterelnök-jelöltet tévképzetek gyötörték. (444)

Tarjányi: Nyomást helyeztünk Botkára

A Magyar Progresszív Mozgalom vezetője a Hvg.hu-nak azt mondta, nem érez felelősséget abban, hogy Botka László lemondott a miniszterelnök-jelöltségről. (Hvg.hu)

Albert Flórián térré alakították volna a Flórián teret, az óbudai önkormányzat nem vette a lapot

Órákon belül kitépték a helyéről azt a tíz éve ott álló hirdetőtáblát, amire egy új stadionépítést bejelentő tréfás óriásplakátot ragasztottak a Nyugati térre korábban beszélő Orbán-bábut állító viccmesterek. (444)

Szombathely püspöke befogadná az Őcsényből kiutált menekülteket

Székely János szerint fontos a keresztény értékeken nyugvó kultúra védelme, ám épp így fontos a rászoruló, a családja biztonságát és túlélését mentő ember segítése. (Hvg.hu)