Erősebb kerítés épül a déli határon, milliók jöttek össze az olimpiaellenes kampányra, Lázárék festményeket vesznek, bocsánatot kért a Napló főszerkesztője, Tarlós szerint csak 59 milliárdot kell majd visszafizetni a 4-es metró ügye miatt, a Médiatanács szerint nem volt gond a kormányzati plakátokkal, Soros a kormányt ekézte – pénteki hírösszefoglalónk.
„Érzéketlenek voltunk” – bocsánatot kért a főszerkesztő a hitleres vicc miatt
Kedden Adolf Hitlerről és a koncentrációs táborokról szóló vicc jelent meg a Naplóban. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében a Veszprém megyei napilap főszerkesztője elismerte, hogy érzéketlenek voltak, egyúttal jelezte: az olvasóktól is bocsánatot kértek, illetve a személyi konzekvenciákat is levonták. (Budapest Beacon)
Nincs közszereplő gyanúsítottja a 4-es metró korrupciós ügyének
Magyarországon már folyamatban lévő nyomozás adataira alapozta jelentését a 4-es metró ügyében az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) – írta közleményében Keresztes Imre főügyész. A már tavaly októberben kihallgatott gyanúsítottak között nincs közszereplő. (Magyar Hírlap, Budapest Beacon)
Magyar Narancs: a Fidesz is sáros lehet a 4-es metró ügyében
A Magyar Narancs úgy értesült, hogy a korrupciógyanús ügyek jelentős része valószínűleg az MSZP-SZDSZ időszakhoz köthető, de a számok és a vizsgálatot végző OLAF lapnak küldött válasza arra utal, hogy a Fidesz is sáros lehet. (Magyar Narancs, 444)
Tarlós szerint kevesebbet kell majd visszafizetni a 4-es metró ügye miatt
Tarlós szerint 76,6 helyett csak 59 milliárdot kell majd visszafizetnie az országnak a 4-es metró ügye miatt. A főpolgármester pénteki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a főváros teljes mellszélességgel a kormány mellett áll, és részt vesz „bármilyen legális jogi akcióban az esetleges visszafizetés mérséklésére”. (444)
Lázárék egyetlen tulajdonostól vesznek öt festményt 360 millióért
A csütörtökön megjelent közbeszerzési értesítés szerint a Várba költöző Miniszterelnökség öt festményt vásárol, melyek „új székhelyének ornamentumaként szolgálnának”, és „egyediségükkel méltóképp reprezentálják a XVIII. és XIX. század magyar művészetét”. A festményeket azok közös tulajdonosától, Kalmár Tímeától vásárolja a Miniszterelnökség. Kalmár a Kovács Gábor Művészeti Alapítvány (Kogart) alapítójának a felesége. (Index)
A Médiatanács szerint semmi gond nem volt a kormány népszavazási kampányával
Pénteken közölte álláspontját a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a magyar kormány megbízásából készült, a közszolgálati csatornákon, illetve az ATV-n és a TV2-n kormányinformációként közzétett „Tudta?” és a „Megüzentük Brüsszelnek” reklámokkal. Ezekkel kapcsolatban a Mérték Médiaelemző Műhely (MMM) fordult beadvánnyal a Médiatanácshoz. A MMM szerint ezek politikai reklámoknak minősültek, amelyeket választási kampányidőszakon kívül csak már elrendelt népszavazással összefüggésben lehetett volna közölni, a Médiatanács azonban megállapította, hogy nem merült fel jogsértés, a szpotok ugyanis nem minősülnek politikai reklámnak, mivel a bevándorlásról, illetve a népszavazás eredményéről tényközléssel tájékoztattak. (444)
Soros György közleményben ekézte a magyar kormányt
Soros György a magyar kormánnyal is foglalkozott a davosi világgazdasági csúcson. Soros jó ideje nem szólalt meg a magyar kormány politikájával kapcsolatban, hosszú, Bloombergnek adott interjújában (33. perctől) viszont – tartva attól, hogy magyarországi intézményeit újabb támadás éri – papírból olvasott föl egy közleményt. Az üzletember szerint a magyar kormány tagjai támadják a magyar civil társadalmat, ezzel szembe mennek az Európai Unió (EU) értékeivel és a jogállamisággal, márpedig a civil társadalom létfontosságú eleme a demokráciának, ahogy a közpolitikáról szóló nyílt vita is. (Forbes)
Pásztory Dóra: Az olimpiánál sokkal fontosabb a becsület
„Nem vagyok olimpiaellenes, és őszintén drukkolok, hogy Magyarország egyszer egy olyan hely legyen, ami otthont tud adni a sport legnagyobb ünnepének: készen áll nyitottan, magas színvonalú rendezéssel, létesítményekkel, infrastruktúrával kiszolgálni a résztvevőket, majd pedig ebből előnyt kovácsolni több generáció számára. Úgy érzem, Magyarország jelenleg nem ilyen hely és az olimpia megrendezése nem gyógyír lenne, hanem újabb sérülés a több sebből vérző nemzeten” – írja a kétszeres paralimpiai bajnok úszó. (WMN, 444)
Tarlós István azt kéri, senki ne írja alá az olimpiai népszavazási ívet
A főpolgármester szerint a kezdeményezés ronthatja az olimpiai pályázat esélyeit. Tarlós úgy véli: aki szereti Budapestet, nem írhatja alá az ívet, mivel az olimpiával a főváros biztosan jól járna, és egyébként is megérdemlik a magyar sportolók. (444)
A kormányközeli sajtó keményen nekiment a Momentumnak
Egy nap se kellett, és teljes fegyverzetben indult harcba a kormányzati propaganda az olimpiaellenes mozgalom ellen. (444)
Szétverték a Momentum pultját a Jászain
Péntek este egy részegnek tűnő férfi fölrúgta az olimpiai népszavazás kiírásához aláírásokat gyűjtő Momentum Mozgalom standját a Jászai Mari téren. Értesítették a rendőrséget, igazoltatták a randalírozót. (24.hu)
Egyetlen nap alatt hétmillió jött össze az olimpiaellenes kampányra
Egy nap alatt hétmilliót adtak össze a Magyar Kétfarkú Kutyapárt (MKKP) olimpiaellenes plakátjaira. Kovács Gergely pártelnök megígérte, hogy ha véletlenül összejönne 2000 milliárd forintnyi adomány, akkor megrendezi Budapest a 2024-es olimpiát – ebből a pénzből. (444)
Lefizetik a magyar rabokat, hogy ne pereljenek Strasbourgban
Év eleje óta 115 fogvatartott kérelmezett úgynevezett előzetes kártérítést az államtól azért, mert elhelyezési körülményei nem felelnek meg az előírásoknak. (Népszava)
Élő Gábor lett a Mediaworks stratégiai igazgatója
Pénteken jelentette be a Mediaworks, hogy a cég stratégiai igazgatónak nevezte ki Élő Gábort, akinek elsődleges feladata a cég közép- és hosszú távú terveinek előkészítése, megalkotása és a megvalósítás támogatása lesz. Élő Gábor bejárta a jobbos médiát: a közmédia pécsi tudósítójaként kezdte, majd előbb a Hét és a Ma reggel műsorvezetőjeként folytatta, hogy Híradó főszerkesztő-helyetteseként hagyja el a MTV-t. 2005-ben az Echo TV hírigazgatója, majd a Lánchíd Rádió főszerkesztője volt. 2010-től a Magyar Televízió Hírigazgatója, majd az MTI Hírcentrum vezetője volt. (444)
Nem fogynak a hivatalnokok
Tavaly októberig nem csökkent, hanem nőtt a közigazgatásban dolgozók száma. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a közigazgatási intézményekben (ide tartoznak a fegyveres testületek és a társadalombiztosítás is) októberben 260 ezren dolgoztak, míg tavaly ilyenkor még 253 ezren, vagyis mintegy hétezerrel kevesebben. A minimálbér-emelés is feszültségeket okoz. (Világgazdaság)
Egy ismeretlen csúnyán arcon vert egy ligetvédőt
Támadást intézett egy ismeretlen, fekete kapucnis férfi a Ligetvédők tábora ellen. A Városliget beépítése ellen tiltakozó, és a Városligetben táborozó aktivisták feljelentést tettek, és videót is készítettek az elkövetőről. (444)
Több mint 15 ezer Erzsébet-utalványt nem sikerült kikézbesíteni
A kormány 2.599.255 főnek postázta ki belföldre Orbán Viktor karácsonyi meglepetését. Ebből 6097 darabot nem vettek át a címzettek, nem megfelelő címzés miatt pedig 8583 levél marad a postán, vagyis több mint 15 ezer Erzsébet-utalvány marad a Magyar Postánál legalább 150 millió forint értékben. (444)
Közel húszmillióba került kipostázni Orbán nyugdíjasoknak írt karácsonyi levelét
A jobbikos Magyar Zoltán kérdésére válaszolva árulta el Dömötör Csaba, a propagandaminisztérium államtitkára, hogy a nyugdíjasok karácsonyi ajándékának szánt Erzsébet-utalványok mellé járó Orbán-levelek postai költsége 7 Ft + áfa volt. Összesen 2.599.255 utalványt küldtek belföldre, a miniszterelnök szívhez szóló üzenetének elküldése tehát nettó 18.194.785 forintba került. Dömötör szerint ezt a költséget az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság fizeti. (444)
Meghalt Kékes Zoltán
67 éves korában meghalt Kékes Zoltán, becenevén Sziszi. Az énekes, gitáros, előadóművész 1973-1983 között a Hungária tagja volt. 1983 óta gitárosa, vezetője és egyben menedzsere is a Dolly Rollnak. (Story/Facebook)
Saját ágyában hűlt ki egy cukorbeteg kisfiú Székesfehérváron
A saját ágyában hűlt ki egy 11 éves kisfiú Székesfehérváron január 9-én. A rendőrség nyomoz, de teljes hírzárlatot rendeltek el az ügyben. (RTL Klub)
Új, az eddiginél magasabb, erősebb kerítés épül a déli határon
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója, Bakondi György szerint az eddigi rendszer továbbfejlesztéséről van szó: egyrészt a meglévő kerítésen fejlesztették az elektronikai eszközöket, másrészt elkészült egy út, amelyen a járművek bármilyen időjárási körülmények között gyorsan tudnak közlekedni. (M1, 444)
Orbán levélben üzent a frissen beiktatott amerikai elnöknek
„Egyre bővülő gazdasági kapcsolataink, régi keletű együttműködésünk olyan területeken, mint például a terrorizmus elleni harc, valamint hasonló vélekedésünk a gazdaság- és biztonságpolitikáról, állampolgáraink biztonságáért érzett felelősségünkről, az országhatár-ellenőrzésről és a migrációról, történelmi lehetőséget nyújt arra, hogy közösen alakítsuk a jövőt” – üzente Orbán Trumpnak. (444)
Beiktatási parti vs. megemlékezés
Budapesten ugyanakkor és ugyanott ünnepelték Trumpot és Obamát. (Budapest Beacon)
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):