Tizenhat orvos lengette be a fölmondását egy kolléganőjük miatt

december 16, 2015

Veszprémi Csolnoky Ferenc KórházÁldatlan állapotok vannak Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház belgyógyászatán – legalábbis aszerint a levél szerint, melyet tizenhat ott dolgozó orvos írt a kórház vezetőségének. A probléma oka kivételesen nem a pénzhiány, hanem – az Index által idézett levél szerint – egy helyben dolgozó főorvosnő.

A Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház belgyógyászatának tizenhat orvosa, köztük az osztályvezető főorvos is felmondását helyezte kilátásba, amennyiben a kórház vezetősége nem mond föl az osztály egyik főorvosnőjének – írja az Index. A cikkből kiderül, hogy a tizenhat orvos októberben ultimátumot adott Rácz Jenő főigazgatónak: lemondanak, ha a helyén marad a főorvosnő.

Az ultimátumot az indokolta, hogy az orvosok szerint a szóban forgó doktornő, Németh Ilona rendszeresen megalázza, megfélemlíti a kollégákat, és ellehetetleníti a betegellátáshoz szükséges együttműködést.

Az orvosok levele szerint a helyzet tolerálhatatlan, és a véget nem érő konfliktusok már a betegellátás biztonságát is veszélyeztetik. A tizenhatok szerint Németh annyira elviselhetetlen, hogy a tartós stressz miatt több érintett táppénzre kényszerült, jó néhányan pedig – nemcsak orvosok, hanem számos ápolónő is – végleg otthagyták a belgyógyászatot.

A levélben az áll: a főorvosnő rendszeresen minősíthetetlen stílusban kommunikál a kollégákkal, de a „legnagyobb baj, hogy számos alkalommal a betegekkel és a hozzátartozókkal is” ugyanígy beszél, „bár ezt félelmükben többnyire nem merik jelezni” – idézi az orgánum az orvosok levelét.

A levél szerint főorvosnő az osztály munkájában is alig vesz részt, és nem jelenik meg a megbeszéléseken.

„Kivételt csak azok a kollégák képeznek, akik főorvosnő magánpraxisával üzleti kapcsolatban állnak” – írja a portál. Németh Ilona a Balatonalmádi Egészségház ügyvezető igazgatója, egyben a százmilliós uniós támogatásból létrehozott egészségfejlesztési iroda vezetője – teszi hozzá a lap.

Az Index szerint az orvosok egy, a fizikai bántalmazás határát súroló lökdösés után döntöttek a petíció megírása mellett. A főorvosnő egy adminisztrációs nézeteltérés miatt üvöltözött a belgyógyászat egyik fiatal doktornőjével. A ledorongolás másnap folytatódott, sőt fokozódott: Németh Ilona a munkatársak és látogatók szeme láttára durva megjegyzések közepette a kezénél rángatva-lökdösve kihajította a doktornőt az adminisztráció irodájából – írja a lap, hozzátéve, hogy a fiatal doktornő – miután nem történt semmi az ügyben – decemberben fölmondott.

Az Index megszólaltatta Rácz Jenő főigazgatót. A volt egészségügyi miniszter közölte: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, ezért Németh Ilonát a kórházból nem kívánják eltávolítani.

Az orgánum Németh Ilonát is megkereste, a főorvosnő azonban nem kívánt válaszolni az Index kérdéseire.