Tízezrek tüntettek országszerte az internetadó ellen

október 28, 2014

Demonstration

Tízezrek vonultak Budapest utcáira három napol belül immár második alkalommal, hogy tiltakozzanak az internethasználat után fizetendő adó bevezetése ellen.

A tüntetésekre egyidőben tíz nagyvárosban került sor, beleértve a Fidesz egyik fellegvárának számító Debrecenben is. (Az alábbi képen.)

Debrecen

Londonban több száz magyar gyűlt össze a Trafalgar square-en, hogy tiltakozzon az adó ellen.

Ahogy a vasárnapi tüntetésen is, Budapesten a József Nádor téren kezdtek gyülekezni a tüntetők, a Nemzetgazdasági Minisztérium épülete előtt. Ezúttal viszont nem az Andrássy úton haladt a tömeg a Hősök tere felé, hanem a Duna partján az Erzsébet hídig, majd Budán a Clark Ádám térre vonultak a résztvevők. Amikor a Budai Vár tövében a „0” kilométerkőhöz érkeztek, már mintegy 100.000 főt számlált a tömeg. A tüntetést szervező Gulyás Balázs szerint a kő az internetadó elfogadható összegét is szimbolizálja.

Erzsebethid

Bár a tüntetés hivatalosan este fél kilenckor véget ért a magyar himnusz eléneklésével, a tömeg csak jóval fél tíz után kezdett oszlani.

Gulyás az ATV-nek elmondta, elégedett a demonstrációval, és Orbán Viktor miniszterelnököt nyilvános vitára invitálja, és rámutatott, hogy 2008-ban, az akkor még ellenzékben lévő Fidesz is ellenezte az internet megadóztatását.

A tüntetésekről beszámolt a Reuters és más főbb médiák, illetve azt közvetítette Párizsban a „megszállás mozgalom”.

A hivatalos tüntetés vége után mintegy 3000 tüntető a Lánchídon keresztül a Kossuth térre vonult a Parlament épülete elé. A téren a tömeg a „Mocskos Fidesz!”, az „Elcseszted!”, az „Orbán takarodj”, a „Nem az internetadóra”, és a „Ruszkik haza!” rigmusokat kiabálták. A tüntetők egy csoportja a „Orbán, ne rabold ki a magyarokat!” feliratú molinót tartott a magasba.

 Kossuth_ter

Nyilván felkészülve a tüntetők vasárnapi Fidesz pártszékháznál tett lépéseire a rendőrök kordonja a tüntetőket „dobástávolságon” kívül tartotta a parlament épületétől.

10:12-kor a tömeg vidáman üdvözölte Kunhalmi Ágnest, az MSZP politikusát, amikor két EU zászlót és egy magyar zászlót lógatott ki a parlament egyik ablakából.

Röviddel este 11 után a Reuters arról számolt be, hogy több, mint százezren vettek részt a budapesti tüntetésen.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/belfold/20141028-tuntetes-a-belvarosban-percrol-percre