Tízmilliárd eurónál is többet szórhattunk ki az ablakon a közbeszerzési eljárások során

január 5, 2018

Magyarország lehet, hogy tízmilliárd eurónál is többet szórt ki az ablakon a közbeszerzési eljárások során 2009 és 2016 között

A magyarországi közbeszerzések során a teljes kiadások tizenöt-huszonnégy pazaroltak el 2009 és 2016 között – áll a budapesti korrupciókutató központ, a Corruption Research Center 2017 végén összeállított, száznegyvennégy oldalas, angol nyelvű tanulmányában.

A fönti időszak 151 457 szerződésének adatait vizsgáló jelentés az említett összegre teszi a korrupciós kockázatnak és a gyenge versenynek köszönhetően az országot ért közvetlen társadalmi veszteség mértékét. A jelentés készítői arra jutottak, hogy ennek mértéke elérte a 2,09-3,3 billió forintot (6,7-10,6 milliárd eurót), a teljes ilyen célú kiadások tizenöt-huszonnégy százalékát.

A jelentés szerint az Európai Unió (EU) általi finanszírozás a közbeszerzési eljárások terén a kívánthoz képest ellentétes hatást váltott ki Magyarországon a verseny intenzitásának csökkenése és a korrupciós kockázati szint növekedésénének köszönhetően.

A szerzők úgy látják: 2009 és 2015 között a verseny intenzitása alacsonyabbnak mutatkozott az EU által finanszírozott közbeszerzési pályázatok esetében, mint a hazai forrásokból megvalósuló közbeszerzések esetén, de ez a különbség 2016-ra eltűnt. Az átláthatósági index – angol rövidítéssel: TI – szintje viszont  jóval a 2009-2010-es szint alá süllyedt, az EU által finanszírozott projektek esetében pedig a TI évről évre jóval alacsonyabb volt, mint a nem EU-s forrásból megvalósuló projektek esetében.

Bár az egyetlen pályázóval megvalósuló közbeszerzési eljárások részaránya csökkent 2015 és 2016 között, azok huszonnyolc százalékos aránya továbbra is kirívóan magas. A 2006 és 2015 közötti időszakban az egyversenyzős pályázatok aránya huszonöt és harminchárom százalék között váltakozott. Ugyanebben az időszakban a tizenöt régi – tehát 2004 előtti – EU-tagállamokban nem haladta meg az egyversenyzős közbeszerzések aránya a tizenkét százalékot. A jelentés szerint ez egyértelmű jele annak, hogy a magyarországi közbeszerzési eljárásokat nagyon komolyan érinti a korrupciós kockázat.