Több ezer virággal mondtak hálát Geréb Ágnesnek – ez történt a hétvégén

január 22, 2018

Az eső legyőzte Orbán ellenzékét – ez történt a hosszú hétvégén

A legfontosabb hétvégi hírek röviden, egy helyen.

Egy évvel a veronai buszbaleset után az NNI még mindig nem zárta le a nyomozást

Március 21. a határidő, de egyszer még hosszabbíthatnak. (444)

Közmunkások pucolták a diót az ország 26. leggazdagabb emberéhez kötődő cégnek

Szabó Miklós Debrecen leggazdagabb embere, a leggazdagabb magyarok listáján pedig a 26. helyen áll 42 milliárdos vagyonnal. Tudja is jól, hol lehet megfogni a pénzt: a Hír TV Célpont című műsora szerint a Szabó családjához tartozó egyik cég, a Tranzit Dió Kft. közmunkásokkal pucoltatta a diót Szabolcsban. (444, HírTV)

Beer Miklós: A menekülteket nem lehet megállítani

A médiában igen aktívan szereplő váci megyéspüspök szerint mára eljutottunk odáig, hogy hívő emberként el kell gondolkodni azon, hogy „az emberség felülírja a nemzetbiztonságot.” Úgy látja, a menekültválság az egész emberiség közös felelőssége, és józan ésszel elképzelhetetlen, hogy a népvándorlást meg lehessen állítani. (Hvg.hu)

Ha kétharmaddal nyer Orbán, a kétharmados törvények vele együtt felköltöznek a Budai Várba

Még mindig meg lehet akadályozni a Fidesz kétharmados győzelmét, ám ha ez nem sikerül, azok az ellenzéki pártok sem fogják túlélni a Fidesz rendszerét, amelyek esetleg bejutnak a parlamentbe 2018-ban – mondja Haraszti Mikós, az EBESZ volt sajtószabadság-felelőse.


(Budapest Beacon)

Külügyminisztérium: Szijjártó nem tudta, hogy Gorkát itthon körözik, amikor találkozott vele Washingtonban

Azt állítják, hogy a miniszternek ezt nem is kellett volna tudnia. De ez nem igaz. Gorka közben mindent tagad. Hollik István szerint nem Szijjártó, hanem az Egyesült Államok hibázott. (444)

Visszalépett az MSZP szír származású képviselő-jelöltje Orbán pátriájában

Nem szerette volna, ha összemossák az MSZP nevét a „migránssimogatókkal”, ezért visszalépett az MSZP bicskei szír származású orvos képviselő-jelöltje, nem indul április 8-án. Bourgla Ossamah az ATV főmunkatársának azt mondta: Felcsúton nagyon szeretik a betegei, de a ceglédi eset, amikor az emberek megijedtek néhány arab férfitól, őt megrémítette. A ceglédi esettel kapcsolatban egyébként lapunk írta meg először, hogy a külföldiek, akikre rendőrt hívtak, maguk is rendőrök, méghozzá Szaúd-Arábiából. (Budapest Beacon, Atv.hu)

Január 31-ig adtak határidőt a kormánynak a diákok követeléseik teljesítésére

Pár ezer ember vett részt azon a – három magánember által jegyzett – péntek délutáni-koraesti budapesti diáktüntetésen, amelynek szervezői tizenkét pontos ultimátummal kedveskedtek a kormányzatnak. Arra az esetre, ha követeléseik január 31-ig nem teljesülnek, újabb demonstrációt és akciót ígértek. Többek közt elhangzott: „amíg nem lesz demokrácia az oktatásban, nem lesz demokrácia a társadalomban”, s volt viktorozás is, pozitív töltettel. (Budapest Beacon)

Orbán Viktor szerint a romák felzárkóztatása nem reménytelen, csak dolgozni kell érte

A miniszterelnök szerint két útja van a felemelkedésnek: a munka és a tanulás. (444)

A hála virágaival demonstráltak Geréb Ágnes mellett

A szervezők arra akarták felhívni a figyelmet: a magyar társadalom az otthon szülés mellett az apás szülést és a szabadabb, nyugodtabb kórházi vajúdást is neki köszönheti. (HírTV)

Rogán szerint Soros elsők között kaphat távoltartási végzést

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjút, és pörgette meg újra a kormány új Stop Soros nevezetű zagyvaságát. Az interjúban olyanokat mondott, miszerint „magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz. Aki ilyen tevékenységet végez „legyen az a Helsinki Bizottság, vagy más”, a törvénycsomag hatálya alá fog esni. (Index)

Ne lopj, ne hazudj! – Hodász András: Politikusaink mélyen lenéznek minket

A politikus a mi pénzünkkel játszik, ezért meg kell követelnünk tőle, hogy legyen benne alázat felénk és a hivatása iránt – nyilatkozza a 168 Órának Hodász András katolikus pap, a kispesti Nagyboldogasszony plébániatemplom káplánja, a Pázmány egyetem lelkésze, akinek nincs túl jó véleménye az országot irányító elitről. Munkaköri kötelessége, hogy állandóan beszélgessen a hívekkel, akik láthatóan nehezen tudnak ellenállni a kormányzat menekültellenes propagandájának. A 777blog népszerű szerzője hisz abban, hogy az elszabadult gyűlölet előbb-utóbb teret veszít, a társadalmi sebek begyógyíthatók. (168Óra)

Nem oszthat ételt a DK

A párt a város egyik legszegényebb részén szeretett volna egy vendéglős vállalkozó segítségével 150 adag babgulyást osztani. A tavalyihoz hasonlóan adták be a kérelmüket, de arra hivatkozva, hogy a jogszabály megváltozott, elutasították. Az indoklás szerint csak elektronikus úton, külön erre a célra szolgáló nyomtatványon lehet engedélyeztetni. A párt ezt is megpróbálta, de azzal szembesültek, hogy ilyen nyomtatvány még nem létezik. (HírTV)

Többen akarnak kormányváltást, de a Fidesz támogatottsága kiemelkedő

Félmillió választó még nem döntötte el, hogy kire szavazzon. (444)

Mészáros Lőrinc gyerekei építik fel a Testnevelési Egyetem új központját

Ez egy 1,2 milliárdos meló Velencén. Nem lesznek egyedül, besegít a Magyar Építő is. (Mfor.hu)