Három bankot is képvisel az adósok ellen Trócsányi ügyvédi irodája, akár több pénz is lehetett az Arton széfjében, mint amennyit bevallottak a betöréskor, csak a vizes világbajnokság után fejeződik be a vébé egyik szálláshelyének kijelölt Bibó Szakkollégium felújítása, Hosszú Katinka nemzetközi érdekvédelmi szervezetet alapított, a BKV vezérigazgatója szerint metróval a legbiztonságosabb közlekedni Budapesten, több mint 17,7 milliárdot utalunk idén az egyházaknak ingatlanjáradékként, 200 ezres nettó kezdőfizetéssel toboroz buszvezetőket a BKV, a magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, félreeső helyen nudizott a floridai tiszteletbeli konzul, nem is mutogatta magát, a bíróság tisztázta a vádak alól, átlagosan napi 113 jegyet adtak el a felcsúti kisvasútra, rekordösszegeket költ idén a kormány propagandára – keddi hírösszefoglalónk.
Több mint 17,7 milliárdot utalunk idén az egyházaknak ingatlanjáradékként
Horn Gyula kötötte a megállapodást, Orbán megötszörözte a pénzt. (444)
Rekordösszegeket költ idén a kormány propagandára
Durván elszálltak a kormány propagandakampányainak költségei. Júliusig már 12,8 milliárdot költött az állam a kékplakátos kampányokra. Ebből a pénzből kijönne például az egyetemi hallgatók ösztöndíjemelése vagy a mentők 10 százalékos béremelése. (HírTV)
Súlyos mulasztást állapított meg az ombudsman a fogyatékos tanulókkal kapcsolatban
A magyar állam jelenleg nem tesz eleget a kiszolgáltatott, súlyosan és halmozottan fogyatékos tanulók megfelelő színvonalú és hozzáférhető oktatásával kapcsolatos alkotmányos feladatainak, nemzetközi jogi kötelezettségeinek – állapította meg az alapvető jogok biztosa. (Eduline)
Átlagosan napi 113 jegyet adtak el a felcsúti kisvasútra, hét napon utasok nélkül közlekedtek a vonatok
A Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány korábban megtagadta az utasforgalomra vonatkozó adatigénylést, de miután az Átlátszó panaszt tett a NAIH-nál, megküldték a számokat. Tavaly április és idén január között 53 napon egyetlen jegyet sem adtak el a kisvasútra, ám ennek ellenére 7 napon utasok nélkül is közlekedtek a vonatok. (Átlátszó)
Arton-ügy: akár több pénz is lehetett a széfben
Csak idén már 87 külföldi vásárolt az Arton Capital Kft.-n keresztül letelepedési engedélyt. Tekintve, hogy a vállalkozás 60 ezer eurót (18,6 millió forint) kér az ügyintézésért cserébe a külföldiektől, a forgalma elérhette az 1,6 milliárd forintot is. Ez az a társaság, amelynek budapesti irodájába még áprilisban betörtek, és elvittek hatszázmillió forint készpénzt, illetve egy számítógépet, amelyen a kereskedés adatait tárolták. Nagy kérdés, hogyan került oda ennyi készpénz – egyes források szerint csupán váltókról van szó –, de az bizonyosnak tűnik, hogy a társaság hivatalos könyveiben szereplő számok nem állnak összhangban az egyéb adatokból kikövetkeztethető forgalommal. Tavaly például beszámolója szerint mindössze 247 millió forint volt az Arton Capital értékesítésének nettó árbevétele. Ez persze szép summa, csakhogy a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) adatai szerint a cégnek 2016-ban 172 ügyfele volt. Utánuk viszont a cégnek közel 3,2 milliárd forintos bevétele keletkezett csak a szolgáltatási díjból. Ennek azonban csupán kevesebb mint nyolc százalékát vallotta be a cég nyereségként, ami legalábbis ésszerűtlenül magas működési költséget jelent. (Magyar Nemzet)
A debreceni botlatókövek furcsa története
2016-ban több mint két tucat botlatókövet helyeztek el Debrecenben, a holokauszt áldozatainak emléket állító apró kis emlékművek létrehozása azonban nem ment egyszerűen, sőt, a végül megvalósult kezdeményezésről szóló dokumentumfilm bemutatója körül is kialakult egy kisebb botrány. Történet egy nemes ügyről, melynél kevés esetben lehetett volna könnyebben megteremteni az összhangot, mégsem jött össze. (Budapest Beacon)
Csak a vizes világbajnokság után fejeződik be a vébé egyik szálláshelyének kijelölt Bibó Szakkollégium felújítása
És új bútorok nem is lesznek benne, mert azt a közbeszerzést váratlanul visszavonták. (444)
Három bankot is képvisel az adósok ellen Trócsányi ügyvédi irodája
Már a 2014-ben elfogadott devizahiteles „adósmentő” törvénycsomag előtt is az adósokéval szemben a bankok érdekében lépett fel Trócsányi László igazságügy-miniszter ügyvédi irodája. A Magyar Nemzet megtudta, hogy a tárcavezető nevével fémjelzett iroda nemcsak az osztrák Erste Bank, hanem az olasz Unicredit Bank és a legnagyobb hazai pénzintézet, az OTP Bank képviseletét is ellátja devizahiteles-perekben – utóbbit egy ügyben már 2011 óta. Éppen ezért kulcsfontosságú kérdés, hogy pontosan milyen érdekek alapján készültek Trócsányi László irányítása alatt a három évvel ezelőtt hatályba lépett devizahiteles jogszabályok, ugyanis miközben a miniszter az állampolgárok képviseletére esküdött fel, az ügyvédi irodája sikerében is érdekelt. (Magyar Nemzet)
Abháziában gyógykezelik Kovács Bélát, vagy nem
A Magyar Idők szerint az orosz kémügyéről ismertté vált jobbikos EP-képviselőt, Kovács Bélát Abháziában, a Grúziától elszakadni vágyó, Moszkvából támogatott bábállamban gyógykezelik. Kovácsot kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsítják, és a Központi Nyomozó Főügyészségen július 19-re tűzték ki az egyik ügyében a gyanúsítotti kihallgatást. Ha nem jön magától, a magyar hatóságok akkor sem fogják tudni előállítani, Abháziából ugyanis nemzetközi körözéssel sem tudnák hazahozni. Kovács mindeközben fotókat posztolt magáról a Facebookra, amiken az Európai Parlament előtt olvas újságot. (444, Magyar Idők, 444)
Hosszú Katinka nemzetközi érdekvédelmi szervezetet alapított
Hosszú Katinka Facebook-oldalán jelentette be, hogy 29 sporttársával – Hosszúval együtt 15 olimpiai bajnokkal – közösen nemzetközi érdekvédő szervezetet alapít, hogy hatékonyabban képviselhessék érdekeiket a nemzetközi szövetséggel szemben. (Index)
A BKV vezérigazgatója szerint metróval a legbiztonságosabb közlekedni Budapesten
„Mind világviszonylatban, mind Budapesten a metrózás az egyik legbiztonságosabb közlekedési mód” – öntött tiszta vizet a pohárba Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója kedd reggel az M1 műsorában. Bolla megismételte, hogy hangulatkeltés zajlik a metró körül, és hogy „a felújított szerelvények kiütközött hibái nem olyan súlyosak, mint ahogyan az sok helyen megjelent”. (444, MTI)
Mindenki kivándorol, 200 ezres nettó kezdőfizetéssel toboroz buszvezetőket a BKV
Az utasokat csábítják, intéznek minden vizsgát, kapnak bérleteket, csak jöjjenek. (444)
Elszabadultak az indulatok, kordont döntöttek a ligetvédők
A Városligetben hosszú szünet után alakult ki ismét konfliktus a ligetvédők és a Liget-projekt valamelyik beruházásának kivitelezői között. Most a liget Rondó nevű részén próbálták megakadályozni, hogy munkások fákat emeljenek ki és vigyenek máshová. 11 óra után rendőrök érkeztek a helyszínre, és el is vitték onnan a demonstrálókat, a kordonon kívülre terelték őket, egy kivétellel. Egy fiatal nő odabilincselte ugyanis magát egy munkagéphez, ezért tűzoltókat hívtak, hogy levágják a bilincset. Ezután a kordont kezdték puszta kézzel bontani a ligetvédők. A Párbeszéd szerint „tűrhetetlen, hogy a Városliget Zrt. újra erőszakot alkalmaz a Ligetben, és az esztelen, milliárdokat felemésztő építkezés minden észérvet felülír”. Az ellenzéki párt továbbra is követeli, hogy hagyják meg a fákat és az élővilágot, és csak ott építsenek a ligetben, ahol tér és kész beton van erre – olvasható keddi közleményükben. (Hvg.hu)
A Mazsihisz elnöke kikéri magának, hogy a kormányt védené, de még mindig nem biztos benne, hogy a sorosozós plakátok kihelyezését antiszemita szándék vezérelte
Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke hétfőn elmondta véleményét a kormány legújabb plakátjairól, amiken Soros György mosolygós arca és a Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén! szöveg látható. Heisler azt mondta, hogy ez a plakátkampány újra rossz emlékeket ébreszt a hazai zsidóság körében – s ez független a kampány megalkotóinak szándékától, és a kampány alkalmas arra, hogy bármelyik oldal elővehesse az ún. „zsidókártyát”, s ez nem jó, nem helyes út. Hétfőn több lap megjegyezte, miszerint az elnök ezekkel az állításokkal már-már felmenti a kormányt az antiszemitizmus vádja alól, hiszen azt írja, hogy ugyan lehetnek antiszemita felhangjai a kampánynak, de bizonyára nem ez volt a kormány szándéka. Ezekre reagálva Heisler kedden egy újabb levelet adott ki, amiben gyakorlatilag megismételte a hétfői álláspontját: „A Sorost célponttá tevő kampányok antiszemita képzettársításokat is elindíthatnak – sőt, már el is indítottak, s ez független attól, hogy a kormánynak volt-e ilyen szándéka”. A levélben Heisler részletezi korábbi megszólalásait, amikben elítélte Horthy Miklós kormányzati magasztalását, elítélően nyilatkozott az előző kormányzati plakátkampányról, elítélően nyilatkozott a migránsellenes kampányról, közleményt adott ki a Népszabadság bezárásakor és közleményt adott ki, miután az M1 híradója az iráni ajatollahra hivatkozva cionistázta és gonosznak nevezte Sorost. Heisler szerint ők sem a kormánynak, sem az ellenzéknek sem szövetségesei, nem szolgálják ki a kormányt, csak együttműködnek vele, és igyekeznek mindig higgadtak maradni. (444)
Félreeső helyen nudizott a floridai tiszteletbeli konzul, nem is mutogatta magát, a bíróság tisztázta a vádak alól
Tiszteletbeli konzuli címéről azonban már le kellett mondania a 71 éves Gergátz Istvánnak, és az egészsége is ráment az ügyre. (444)
Ott tartunk, hogy a minisztérium már meg sem próbál bármit mondani arra, mit keres a vezetője egy római luxusszállodában
Nemhogy végre azt elárulnák, miből finanszírozza az életmódját Rogán Antal. (444)
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):