Tovább csökkent a Jobbik tábora

július 24, 2016

Jobbik, cukikampányA Jobbik helyzete már korántsem olyan rózsás, mint korábban.

A Fidesz túllendülni látszik a mélypontján, a Jobbik tábora viszont tovább zsugorodott – derül ki a Publicus Intézet legkisebb felméréséből. A héten a Závecz Research is közölte szokásos pártreferencia-mérésének eredményét.

A Fidesz szavazóinak aránya a teljes népesség körében a májusi mélypont után újabb egy százalékpontot növekedve immár 24 százalékos – derül ki a Publicus Intézet a Vasárnapi Hírek megbízásából július 1 és 6 között mintegy ezer fő bevonásával készült felméréséből. Bár ezen összevetésben a nagyobbik kormánypárt növelni tudta támogatottságát, a biztos pártválasztók körében visszaesett.

publicus július 1Ábra: Publicus Intézet

A Magyar Szocialista Párt (MSZP) ötödik hónapja 12 százalékon áll – a teljes népesség körében –, míg a Jobbik támogatottsága ebben a hónapban újabb egy százalékpontot csökkenve újabb mélypontjára zuhant, és már csak 10 százalékon áll. Ezzel a két párt közötti, a második helyért folyó versenyben az MSZP továbbra is hibahatáron belüli előnyben van. Érdekesség, hogy míg a szocialista szavazók a legaktívabbak, addig a jobbikosok e tekintetben a legutolsók: egy most vasárnapi választásra a szélsőjobboldali párt választóinak csupán 63 százaléka menne el.

A többi párt megítélése érdemben nem változott. A Lehet Más a Politika (LMP) és a Demokratikus Koalíció (DK) a korábbi hónapokhoz hasonlóan 3-3 százalékon áll. Az Együtt, a Párbeszéd Magyarországért (PM) és a Magyar Liberális Párt (MLP) nem éri el az egy százalékot – a teljes népesség körében.

Publicus július 2A Jobbik egyértelműen zuhanórepülésben. Ábra: Publicus Intézet

A bizonytalanok aránya júliusban nem változott, így továbbra is meglehetősen magas – 46 százalék.

ZRI: Nagy a Fidesz előnye, de sokan váltanának kormányt

A Fidesz támogatottsága hónapok óta hullámzó, de most érzékelhetően többen lettek a kormánypárt hívei: 24-ről 27 százalék bővült a táboruk – állítja a Závecz Research (ZRI) hivatkozva a július 10 és 17 közötti adatfelvételen alapuló közvélemény-kutatására.

závecz július 1Ábra: Závecz Research

Az MSZP-nek valamelyest kisebb lett a támogatói köre: legutóbb 12 százalékon álltak, most 10 százalékosak. A szocialisták továbbra is szoros versenyben vannak a Jobbikkal, utóbbi negyedéve tartó visszaesése azonban – ahogyan a Publicus szerint is – folytatódott: áprilisban a népesség 15, májusban 14, júniusban 12, most pedig 11 százaléka sorakozik föl mögéjük. A DK és az LMP tábora 1-1 százalékpontot módosult, előbbié 6-ról 5-re, utóbbié 3-ról 4-re. Az Együtt változatlanul 2, a Magyar Liberális Párt pedig 1 százalékon áll a teljes népesség körében. Nem változott a pártoktól távolságot tartók aránya sem: 36 százalék volt legutóbb, és most is ennyi.

závecz július 2A biztos pártválasztók körében nagyon vezet a Fidesz. Ábra: Závecz Research

Az elmúlt hónapokban lényegében egyetlen tartósnak nevezhető tendencia figyelhető meg: a Jobbiknak kis lépésekben, de fokozatosan csökkent a tábora. Elsősorban azokban a társadalmi rétegekben esett vissza, ahol korábban erős pozíciói voltak: a fiatalok és a kisebb településeken élők között – hangsúlyozza a ZRI.

A Fidesz jelenleg nemcsak összességében, hanem a lakosság minden csoportjában a legerősebb párt. Korábban a húszas-harmincas korosztályban vetélytársa volt a Jobbik, de most elég jelentős a különbség a kormánypárt javára.

A ZRI azt is vizsgálta, hányan szeretnének kormányváltást. Eszerint bár a Fidesz előnye jelentős, többen vannak, akik 2018-ban váltást szeretnének az ország élén (43 százalék), mint ahányan a mostani kormány maradását pártolják (32 százalék).