Tüntetett a Tanítanék, Juhász Péter lett az Együtt elnöke – ez történt a hétvégén

február 6, 2017

Évet értékelt Gyurcsány Ferenc, tüntetett a Tanítanék, konyhán át menekült a sajtó elől a vadászházba beköltöző polgármester, távozik a köznevelésért felelős helyettes államtitkár, Juhász Pétert választották az Együtt elnökének, támogatói oldalról senki sem vállalta, hogy vitatkozzon a Momentummal – hétvégi hírösszefoglalónk.

Juhász Péter az Együtt új elnöke

Két évre választották meg, Szelényi Zsuzsannát győzte le. Az eddigi elnök, Szigetvári Viktor visszalépett a jelöltségtől a szombati küldöttgyűlésen. (444)

11 nap maradt, 110 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiás népszavazáshoz

A Momentum Mozgalom becslése szerint eddig körülbelül 110 ezer aláírás gyűlt össze az olimpiáról szóló népszavazás kiírásához. Február 17-ig 138 ezer érvényes aláírásra van szükség. A Momentum számításai szerint az eddig begyűjtött szignók 10-15 százaléka lehet érvénytelen (például azért, mert nem budapesti lakostól származik). A szervezők akkor lennének nyugodtak, ha a február 17-i határidőig 170 ezer aláírást sikerülne megszerezniük. (Index)

Tállai András megint túljárt a világ eszén

A 444 stábja vidéken próbálta meg utolérni az adóügyekért felelős államtitkárt, szerették volna ugyanis megtudni Tállai Andrástól, hogy a főszerkesztői munkája miért nem fér bele 997 ezres államtitkári fizetésébe. Nem jött össze, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vezetője ugyanis egyszerűen beáldozta az egyik programját, amikor kiderült, hogy újságírók várják. (444)

Újabb fejcsere Balog Zoltán tárcájánál

Távozik posztjáról Sipos Imre köznevelésért felelős helyettes államtitkár. A Magyar Nemzet úgy tudja, nem Sipos kezdeményezte leváltását, és nem is a munkájára volt panasz. Ugyanakkor, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) továbbra is igényt tart a munkájára, és a tárca által az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézettől átvett feladatok megszervezéséért felelhet a jövőben. (Magyar Nemzet)

Támogatói oldalról senki sem vállalta, hogy vitatkozzon a Momentummal

Baló György műsorában, az RTL Klubon ütköztethették volna álláspontjukat az olimpia pártolói és ellenzői, ám előbbiek közül senki nem vállalta a nyilvános vitát. Próbálkoztak Tarlós István főpolgármesternél, a pályázat előkészítésen dolgozó Budapest 2024 Zrt. vezetőinél, a sportállamtitkárságnál, a Magyar Olimpiai Bizottságnál (MOB) és a Budapesti Olimpiáért Mozgalomnál is, de hiába. (RTL Klub)

A kormányközeli sajtó szenzációként tálalja az Index elleni végrehajtást

Habony lapja „óriási adósságról” ír, holott mindössze 30 ezer forintról van szó. (Átlátszó)

Gyurcsány Ferenc beteg embernek tartja Orbánt

Hatalmas vehemenciával szidta Orbánt Viktort és a kormányt a Westendben tartott évértékelőjén Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke betegnek, bűnözőnek, tolvajnak nevezte a miniszterelnököt, de azt mondta, majd ő legyőzi a gonoszt. Eközben a baloldaliakat sem kímélte, és leleplezett egy ellene szóló cselszövést is: szerinte Botka a háta mögött akar megállapodni a többi párttal, de jelezte, hogy nem tűnik el. (Index)

Rendesen beszóltak Matolcsynak a Tanítanék tüntetésén

Négyjegyű számú ember jelent meg a Tanítanék által jegyzett, vasárnap délutáni, a budapesti Kossuth téren rendezett tüntetésen, melyen bemutatták a szervezet emberminiszter-jelöltjét: egy szamarat. Pilz Olivér szerint „a társadalom megfélemlíthető”. (Budapest Beacon)

Civilek mögé bújva méltatja a kormány az állami atlaszt

Annak a kormányzati támogatásban részesülő szakmai egyesületnek a véleményére hivatkozva igyekezett megvédeni Rétvári Bence az állami fejlesztésű történelematlaszokat, amelynek bemutatkozó konferenciáján ő maga mondott nyitóbeszédet. (Magyar Nemzet)

A Demokrata újságírója mentálisan sérültnek tartja azokat, akik aláírják az olimpiaellenes népszavazási kezdeményezést

A jelenlegi Fidesz-kormány értékeit magáénak valló hetilap, a Demokrata egyik újságírója, Ungváry Zsolt az újság weblapján véleménycikket publikált Aláírók címmel. A cikk arról szól, hogy sajnos a világban vannak mentálisan sérült, őrült, közösségre veszélyt jelentő emberek, akik azt hiszik, a kormánynak van arra befolyása, hogy az egészségügyre vagy az olimpiára költi-e az ország pénzét, és sajnos ezeket az embereket az adatvédelmi szabályoknak köszönhetően nem lehet listázni. (Demokrata, 444)

Nem állít államfőjelöltet a Jobbik

„A Jobbik nem kíván államfőjelöltet állítani, mert azt szeretné, hogy közvetlenül a magyar emberek dönthessenek arról, ki méltó erre a posztra” – jelentette be Volner János, a Jobbik frakcióvezetője vasárnapi sajtótájékoztatóján. A politikus azt mondta: ma Magyarországon egyébként is csak abból lehet államfőjelölt, „akinek Viktor engedi”. (MTI, 444)

Kiszállt a NAV a magyar milliárdos cégéhez – vége a patinás vállalatnak

Vége az Alexandrának – nyilatkozta a cégcsoportot érintő fizetésképtelen helyzetről a könyves birodalmat felépítő, egykori milliárdos Matyi Dezső. Az üzletember szerint átverték, a másik fél szerint ő volt szabálytalan. A Napi.hu értesülése szerint a NAV munkatársai kiszálltak a könyvkereskedő pécsi logisztikai központjához. (Napi.hu)

Meghalt Katona Kálmán

Hosszan tartó, súlyos betegség után, életének 69. évében, vasárnap otthonában meghalt Katona Kálmán volt közlekedési miniszter – írja az MTI. Katona 1990 és 1994, majd 2006 és 2010 között volt országgyűlési képviselő az Magyar Demokrata Fórum (MDF) színeiben, 1998 és 2000 között közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter, 2000 és 2002 között pedig az MVM vezérigazgatója volt. 2006-ban az MDF budapesti főpolgármester-jelöltjeként 6 százalékot kapott. 2012 és 2014 között a Magyar Kerékpársportok Szövetsége és a Magyar Mountain Bike Szakági Szövetség elnöke volt. (MTI, 444)

Hatalmasat javult Magyarország megítélése az amerikai republikánusok körében

A New York Times közvélemény-kutatása szerint – mely azt vizsgálta, az amerikaiak pártállás szerint és összesen melyik országot mennyire erős szövetségesnek tartják – 2014-ben a demokraták a 39., a republikánusok a 30. helyre, a teljes népesség pedig a 33. helyre rangsorolta Magyarországot. Ehhez képest 2017-re nagy változások történtek: a demokratáknál visszacsúsztunk a 42. helyre, a republikánusoknak viszont előretörtünk a 25. helyre. Így összességében 28. helyre jöttünk fel, amivel a 22. Lengyelország kivételével az összes kelet-közép-európai országot megelőzzük. (444)

„Fuss, Mondok, jön a média” – a konyhán át menekült a vadászházba beköltöző polgármester

Minden módon kerülte a találkozást a sajtóval az a Mondok József, aki egyszerűen beköltözött egy uniós pályázati pénzen felhúzott vadászházba. Pedig dicsőséges nap volt számára a csütörtöki: újraválasztották a lovasszervezetének élén. Csak a nyilvánosságot kellett nélkülöznie: zárt ülést rendeltek el történetük során először. Végül a polgármester szolgálati terepjáróját átparkolták a hátsó kijárathoz, hogy eliszkolhasson. (Hvg.hu)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):