Tüntettek a civilek, nyomoznak az I. kerületi autó- és lakásmutyi ügyében – ez történt hétfőn

május 30, 2017

Piknikezve tüntettek a civilek, a praktizáló magyar háziorvosok 44 százaléka elmúlt hatvan, 11 százalékuk pedig a hetvenen is túl van, a profit ötödét helikopterezte el Rogán feleségének cége, Kubatov kopaszait vetették be Uszikovék egy belvárosi vendéglátóhely visszafoglalására, nyomoznak az I. kerületi autó- és lakásmutyi ügyében, több pénzért és csak októberre készülhet el a vizes vébé kerékpáros hídja, nemzetközi szervezetekhez fordul a kormány az Európai Parlament elítélő határozata miatt, óriási nyereséggel zárta a tavalyi évet a felcsúti foci, eredménytelen volt a parlagfű elleni védekezés rendszere, Schmidt Mária egyszerűen képtelen elismerni, hogy a Pruck Pált ábrázoló fotón nem Dózsa László szerepel, Orbán kötélbarátja megint szénné kereste magát a boltosokon, Szél Bernadett feljelentést tett amiatt, hogy kétmilliárd forintot kapott a Németh Szilárd lakására bejegyzett magánalapítvány, házasodni készül Mészáros Lőrinc lánya, konzorciumtárstól jött a vőlegény – hétfői hírösszefoglalónk

„Előbb jöttünk, tovább maradunk” – piknikezve tüntettek a civilek

Néhány száz fős pikniket tartottak a civilek hétfő délután a Kossuth téren. A kifejezetten békés, tüntetésre csak a szónoklatok miatt emlékeztető rendezvényen mások mellett felszólalt Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány vezetője, aki leleplezte azt a számot, ahány emberrel valamilyen módon  kapcsolatba került az a 83 szervezet, amely csatlakozott az eseményhez. Felvetésünkre, hogy miért halaszthatták június 13-ára a civiltörvény zárószavazását, Kész Zoltán független országgyűlési képviselő lapunknak adott rövid interjújában azt mondta: bár az indoklás szerint a Velencei Bizottság állásfoglalására vár a kormány, szerinte inkább időhúzásról lehet szó. (Budapest Beacon)

„Vége van, Sziszi, mindent tudunk rólad” – meghekkelték a Csepeli Sport Club Alapítvány honlapját

Vasárnap furcsa dolgok kerültek ki a Csepeli Sport Club Alapítvány honlapjára. A lap hírei közé került egy, amelynek Németh korábbi kijelentését idézve az a címe, hogy Birkózás – Aki teleszüli a világot, azé a világ. A hír mellé kikerült egy kép is Németh Szilárdról, amire rá van írva, hogy „Vége van, Sziszi, mindent tudunk rólad”. A támadásért feltehetően az Anonymus hekkercsoport a felelős, legalábbis az ő mottójuk szerepel a feltört oldalon. (444)

A profit ötödét helikopterezte el Rogán feleségének cége

Első ránézésre nem hazudtolta meg a helikopterezési ügyében egyszer már hazugságon kapott Rogán Antalt a felesége cége. A Miniszterelnöki Kabinetirodát irányító miniszterről utolsó sztorijai egyikében a Népszabadság írta meg, hogy tavaly októberben helikopterrel utazott egy esküvőre. A tárcavezető először letagadta, hogy – az akkori becslések szerint 1,5-2 millió forintért bérelhető – luxusjárművet vette volna igénybe, majd sikeres üzletasszony nejét emlegette, aki állítólag egy barter- (árucsere) szerződés keretében szerezte az utat. Rogán-Gaál Cecília cége, a Nakama & Partners Kft. (N&P) a napokban hozta nyilvánosságra 2016-os beszámolóját – egészen pontosan annak kiegészítő mellékletét –, ebben pedig a Magyar Nemzet által megkérdezett szakértők szerint szerepel olyan költségtétel, amire rá lehet húzni a luxusutazást. Más kérdés, hogy Rogánék a teljes éves nyereség nagyjából ötödét verhették el a néhány órás programra, a dokumentum alapján ugyanis az N&P 51,1 millió forintos árbevétel mellett 7,7 milliós adózott nyereséggel zárta az évet. Az azonban, hogy miből folyt be ez a bő 50 millió, továbbra sem egyértelmű. (Magyar Nemzet)

A praktizáló magyar háziorvosok 44 százaléka elmúlt hatvan, 11 százalékuk pedig a hetvenen is túl van

A háziorvosi praxisok közül 352, a fogorvosiak közül 284 tartósan betöltetlen Magyarországon a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint – írta hétfői lapszámában a Világgazdaság. A legtöbb háziorvos Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Békés, Somogy és Tolna megyéből hiányzik – ezekben a megyékben 10 százalék felett van a betöltetlen praxisok száma. Magyarországon 2015-ben 4817 háziorvos dolgozott, míg az ezredfordulón még 5159 működő praxis volt, vagyis tizenöt év alatt 6,6 százalékos csökkenés mérhető. Csak a városokban dolgozó háziorvosok száma nőtt 2000 óta – átlagosan 9,6 százalékkal, Budapesten 5,8 százalékkal. A kisebb településeken dolgozó orvosok száma ugyanakkor negyedével kevesebb lett. A praktizáló orvosok 44 százaléka elmúlt 60 éves, 11 százalékuk pedig már 70 felett jár. (MTI, Világgazdaság, 444)

Nyomoznak az I. kerületi autó- és lakásmutyi ügyében

Nagy Gábor Tamásnak két autót is vett az önkormányzat, miközben nem kell autót használnia, hogy bemenjen a munkahelyére, az önkormányzat által neki biztosított lakás ugyanis kétszáz méterre van a hivataltól. A lakást Nagy a piaci ár töredékéért béreli. A Hír TV szerint hűtlen kezelés miatt indult eljárás. (Hvg.hu, Hír TV)

Fidesz: még soha nem vettek részt ilyen sokan a nemzeti konzultáción

Minden eddiginél több, 1,6 millió kérdőív érkezett vissza a nemzeti konzultációra – közölte Hidvéghi Balázs, a a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfőn az M1-en. A mostani nemzeti konzultációban a magyar kormány az Európai Uniót (EU), a civileket és a bevándorlókat ostorozza kérdéseknek álcázott lejáratókampány keretében. Hogy az 1,6 millió válaszadóból ki mit válaszolt a kérdésekre, az nem derült ki Hidvégi beszámolójából. (444)

Kubatov kopaszait vetették be Uszikovék egy belvárosi vendéglátóhely visszafoglalására

Stratégiai tanácsadóként volt jelen április elején egy belvárosi étterem birtokba vételénél a Fidesz-közeli „kopaszok” vezetőjének tartott Tóth Csaba. Az Átlátszó értesülései szerint az ügyben önbíráskodás gyanúja miatt indult eljárás az V. kerületi kapitányságon. A kérdés csak az, hogy a rendőrség ezúttal végig viszi-e az ügyet, vagy ugyanúgy megszünteti a nyomozást, mint tette azt a Nemzeti Választási Irodában történtek esetében. A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatása szerint mindenesetre gyanúsítottak még nincsenek. (Átlátszó)

Nemzetközi szervezetekhez fordul a kormány az Európai Parlament elítélő határozata miatt

A kormány nemzetközi szervezetekhez fordul, mert elfogadhatatlannak és tűrhetetlennek tartja, hogy az Európai Parlament (EP) Magyarországot támadó határozatában egy terrorizmus miatt elítélt embert menteget – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján. A külügyminiszter azt mondta: a magyar-szerb zöldhatár lezárása után illegális bevándorlók Ahmed H. vezetésével Röszkénél támadást indítottak a magyar rendőrökkel szemben, akiket órákon át kövekkel, betondarabokkal és üvegekkel dobáltak. Ehhez képest az EP Magyarországot támadó május 17-i határozatában a férfit mentegette, vagyis egy terrorista mellé állt a megtámadott magyar rendőrökkel és Magyarországgal szemben, egy olyan időszakban, amikor Európának minden korábbinál súlyosabb terrorfenyegetettséggel kell szembenéznie. Négy nemzetközi fórumhoz fordul a magyar kormány: az ENSZ terrorizmusellenes intézkedések végrehajtásáért felelős munkacsoportjától, az Európa Tanács terrorizmusellenes tevékenységért felelős bizottságától, az EBESZ terrorizmusellenes egységétől, valamint a NATO terrorizmusellenes szekciójától és új típusú biztonsági kihívásokkal foglalkozó divíziójától kérik az EP-határozat vizsgálatát, hogy az mennyire növeli a terrorveszélyt és mennyiben bátorítja az Európában terrorcselekményeket elkövetni szándékozókat. (MTI, 444)

Több pénzért és csak októberre készülhet el a vizes vébé több száz milliós kerékpáros hídja

Ha még nem húzta fel magát eléggé a cím láttán, akkor kattintson! (Index)

Óriási nyereséggel zárta a tavalyi évet a felcsúti foci

Szakmailag bukás volt, hogy tavaly kiesett az első osztályból a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia, de anyagilag ez meg sem látszott Mészáros Lőrinc szponzorokkal bőven ellátott klubján, sőt, a Puskás Futball Club Kft. most megjelent mérlege szerint olyan évet zártak anyagilag, amit csak irigyelni tud az összes többi csapat: 801 millió forint adózott eredményt értek el 2016-ban, aminek a felét már a másodosztályban töltötték. (444)

Wall Street Journal: a Dunától keletre korrupció uralkodik, a politikai döntések aláássák a jogállamot

A Rajna után most a Duna jelenti az új törésvonalat az Európai Unióban: a folyótól keletre fekvő országok egy részében a korrupció és a független intézmények elleni politikai támadások aláássák a jogállamiságot – írja hétfői cikkében a Wall Street Journal. (444)

ÁSZ: eredménytelen volt a parlagfű elleni védekezés rendszere

Nem működött eredményesen a parlagfű elleni védekezés rendszere 2013 és 2015 között – állapította meg az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, melynek eredményeit hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón hozták nyilvánosságra. Horváth Bálint, az ÁSZ kommunikációs vezetője közölte: a parlagfű koncentrációja egyik tárgyalt évben sem csökkent köbméterenként 30 pollenszem alá, pedig a hatóságok ezt a célt tűzték ki maguk elé. (MTI, Atv.hu)

Orbán kötélbarátja megint szénné kereste magát a boltosokon

Minden korábbinál több pénzt keresett Garancsi István, az ország tíz legbefolyásosabb embere közé sorolt, 38 milliárd forintra becsült vagyonával a 23. legmódosabbnak számító vállalkozó, Orbán Viktor kormányfő jó barátja az online pénztárgépeken – derül ki a 2016-os céges beszámolókat böngészve. Garancsi 90 százalékos tulajdonosa a Mobil Adat Kft. nevű cégnek. Ez az online pénztárgépekbe beégetett sim chipeket forgalmazó, így a kasszák mobil adatátvitelét biztosító vállalkozás a piac legnagyobb szereplője. A kormány 2013-tól vezette be az online pénztárgépeket, és terjesztette ki a cégek egyre nagyobb körére a használatát. Az adatkapcsolat hatósági áras – így az állam képes befolyásolni, hogy a szolgáltatást nyújtó cégek mekkora profithoz jutnak. Mondhatni, bejött az élet a Mobil Adat Kft.-nek és tulajdonosainak. Már 2015-ben is 2 milliárd forint fölé hízott a cég árbevétele, tavaly pedig ezt is képesek voltak túlszárnyalni. A cég 2016-ból 2 milliárd 120 millió forint forgalmat tud felmutatni. A haszon pedig luxusprofitnak megfelelő nagyságú. A bevétel negyedét teszi ki az adózott nyereség, azaz 553 millió forint profitot mutatott ki a cég. És mindösszesen 76 millió forint társasági adót fizetett. Garancsi és két másik tulajdonostársa szinte a teljes hasznot kiveszi a cégből. 530 millió forintnyi osztalékot szavaztak meg maguknak, amiből a tulajdonrészeknek megfelelően osztoznak. Garancsira így 477 millió forint jut. (24.hu)

Házasodni készül Mészáros Lőrinc lánya, konzorciumtárstól jött a vőlegény

Zsohár Melinda, Mészáros Lőrinc sajtószóvivője megerősítette a 24.hu értesülését, miszerint Homlok Zsolthoz, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. volt ügyvezetőjéhez megy hozzá a felcsúti polgármester középső gyereke, Mészáros Ágnes. (24.hu, 444)

A Társadalmi Ügyek Bizottságának tagja lett a körmendi Szabó Ferenc

Miközben kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt nyomoz a rendőrség Szabó Ferenc ellen, Körmend volt KDNP-s alpolgármestere új pozíciót kapott az önkormányzatban, mint a Társadalmi ügyek Bizottságának tagja. A város grémiuma zárt ajtók mögött döntött Szabó Ferenc bizottsági kinevezéséről. (Nyugat.hu)

Sose lesz vége: Schmidt Mária egyszerűen képtelen elismerni, hogy a Pruck Pált ábrázoló fotón nem Dózsa László szerepel

„Dózsa egész életében kiállt a forradalom mellett, Pruck megtagadta azt és a kádári propaganda szolgálatába állt. Azon a kamaszkori fényképen egy forradalmár van” – mondta a kormánybiztos. (444)

Szél Bernadett feljelentést tett amiatt, hogy kétmilliárd forintot kapott a Németh Szilárd lakására bejegyzett magánalapítvány

A csepeli képviselő-testület fideszes többsége pénteken szavazta meg, hogy kapjon 2 milliárd forintos költségvetési támogatást a Németh Szilárd által alapított és az ő lakhelyére bejegyzett Magyar Birkózó Akadémia Alapítvány, hogy felépítse a Magyar Birkózó Akadémia sportcsarnokát. Németh Szilárd Fidesz-alelnök erre azt mondta: mindenkit kártékony kommunistának tart, akit ez zavar. Szél Bernadett, az LMP-társelnöke a Facebookon bejelentette: az ügyben hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett. (444)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):