Tüntettek a mentők, óriási pénzszivattyú lett a közszféra – ez történt szerdán

június 1, 2017

Tüntettek a mentők, óriási pénzszivattyú lett a közszféra, csodával határos, amit a Duna Aszfalt művel, a Quaestor-vagyon elkótyavetyélése a terv szerint halad, az Alkotmánybíróság munkacsoportot állít fel a Lex CEU kivizsgálására, hárommilliárd forintot költött a kormány a propagandagépre a Magyarország erősödik kampányban, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetője elbukta a pert, tényleg van cége a svájci adóparadicsomban, az NB II-es Puskásnak kilencszer nagyobb volt a nettó nyeresége, mint a Honvédnak, Orbánék lebontanák a panelházak felső szintjeit, Vajna most csak 4,8 milliárdot rakott zsebre az államtól kapott kaszinómonopóliumból, Garancsi cége viszont nagyot „fejlődött”, újabb három fő távozik az Origótól, Habonyék Fidesz-médiát gyártó cége kétmilliárd forintos bevételt ért el tavaly, csendben elfogadták a Taigetosz-törvényt – szerdai hírösszefoglalónk.

„Nem kevesebb a tét, mint a mi életünk” – béremelésért, és megfelelő munkakörülményekért tüntettek a mentők 

Néhány tucatnyi mentő, és az őket támogató szakszervezetek tagjai gyűltek össze szerda délután a Markó utcai Mentő Palota előtt, hogy tiltakozzanak a megalázóan alacsony bérek, a nem megfelelő munkakörülmények valamint egyes, kiskirályokként viselkedő vezetők általi megfélemlítés, megalázás és terror miatt. Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalni, mit éreznek azok, akik nap mint nap életeket mentenek, akkor az úgy szólna: „elég volt”! (Budapest Beacon)

Hárommilliárd forintot költött a kormány a propagandagépre a Magyarország erősödik kampányban

Tombor András cége közel egymilliárdot, Garancsi Istváné majdnem félmilliárdot kapott az ország sikerét hirdető reklámokért. Andy Vajna, Habony Árpád, és Mészáros Lőrinc is jól járt a kampánnyal. (Átlátszó)

A Quaestor-vagyon elkótyavetyélése a terv szerint halad

Tulajdonost váltott a Quaestor maradékának egyik értékes darabja, a budai Napfény hotel. A vevő céget Németh Szilárd egykori titkára vezeti, tulajdonosa Árpa Attila barátnője és egy holland dizájner. Az ingatlant meglepően olcsón szerezték meg, luxushotelt terveznek működtetni benne. (444)

Mészáros alvállalkozóként is hajt az uniós pénzekre

Több olyan uniós forrásokkal támogatott, milliárdos vasúti beruházásban bukkanhatunk Mészáros Lőrinc nevére, amelyek közbeszerzésein cégei nem is indultak, ugyanis a felcsúti polgármester alvállalkozóként dolgozik be a nyertes cégeknek. A Közbeszerzési Értesítőben ezeket az adatokat hiába keressük, csak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara rendszerében láthatók. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország (TI) jogi igazgatója szerint akár kartellgyanút is felvethetnek az ilyen alvállalkozói megállapodások, mivel állandóan csak ugyanaz a négy-öt cég nyeri a közbeszerzéseket. Emiatt látja úgy, hogy az ilyen ügyekben nemcsak a kartellhatóságnak, de a rendőrségnek is lenne teendője. (Magyar Nemzet)

Az Alkotmánybíróság munkacsoportot állít fel a Lex CEU kivizsgálására

„Az Alkotmánybíróság (Ab) munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére” – közölte az AB, melynek belső előírásai szerint erre – kivételes esetben – akkor kerülhet sor, ha az elnök úgy ítéli meg, „az ügy az összetettsége miatt már az előkészítés során szorosabb szakmai együttműködést igényel”. Az eseti munkacsoport által létrehozott szakmai anyagok az Alkotmánybíróság teljes ülésének munkáját segítik majd, a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos előterjesztés ezután kerülhet a Testület elé. (MTI, 444)

Óriási pénzszivattyú lett a közszféra – ezt tette a kormány nyolc év alatt

Nem lett sem kisebb, sem olcsóbb a magyar közigazgatás: 900 milliárd forinttal többet költünk rá és 90 ezren többen dolgoznak benne, mint 2010-ben. A költségeken nem látszik az államreform. (Napi.hu)

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő vezetője elbukta a pert, tényleg van cége a svájci adóparadicsomban

Szivek Norbert MNV-vezető nemrég pert vesztett a Heti Válasszal szemben. A cikk kifogásolt állításai az alábbiak voltak:

  • Szivek Norbert „a svájci cégjegyzék szerint Cretum GmbH néven máig ellenőrzése alatt tart egy társaságot, amely Zugban, a híres-hírhedt offshore-paradicsomban működik – abban a városban, ahová a Rogán Antal kávépartnereként emlegetett Kertész Balázs is befészkelte magát.”
  • Az MNV-vezér „2010 előtt még az MSZP pénztárnoki vonalával kooperált. Részt vett például az Elmib nevű, közvilágítással foglalkozó cég privatizációjában, értsd: Puch László holdudvarába menekítésében.”
  • „Nemcsak a belpesti Mahart-házat, hanem az azt körülölelő teljes tömböt megszerezte egy Szivek Norberthez és Tiborcz Istvánhoz köthető cégcsoport (…) A Vörösmarty térrel összeérő épületegyüttest ötcsillagos óriásszállóvá fejleszthetik – az állami Eximbank 15 és a Gránit 2 milliárdjából.”
  • „Szivek Norbert magánstábja emellett (…) luxuslakópark-kialakításra készül a Duna-part XIII. kerületi szakaszán, tárgyal egy félbemaradt, szintén ötcsillagos visegrádi hotel befejezéséről, továbbá egy lehetséges dombóvári bevásárlóközpont-helyszínt is bekebelezett.”

A Heti Válasz arról is ír, hogy Szivek ügyvédje az egyik tárgyaláson a per közben jött rá, miszerint Sziveknek mégiscsak van egy cége – a Cretum Gmbh –, amit a svájci adóparadicsomként ismert Zugban jegyeztek be. (444)

Csodával határos, amit a „közgéppótló” Duna Aszfalt művel

A Duna Aszfaltnak a 2015-ös 124 milliárd forintos bevétel után 2016-ban csak 32 milliárdot sikerült elérnie, de a nyereség 2015-ben is 11,1 milliárd, és 2016-ban is 11,1 milliárd forint volt. A cég Szíjj László tulajdonában van, aki többször is Mészáros Lőrinc üzlettársaként szokott megjelenni az üzleti életben, a Duna Aszfalt szekere pedig éppen azután lódult meg igazán, hogy a Simicska Lajoshoz tartozó Közgép már nem nyert annyi közbeszerzést, mint fénykorában – vagyis a Simicska–Orbán-szakítás után. (Hvg.hu)

Henrik Saugmandsgaard Øe: Magyarország megsértette a tőke szabad mozgásának elvét

Magyarország a mezőgazdasági ingatlanokra bejegyzett egyes haszonélvezeti és használati jogok megszüntetésével megsértette a tőke szabad mozgásának az elvét – közölte Henrik Saugmandsgaard Øe uniós főtanácsnok indítványát az Európai Unió (EU) luxembourgi székhelyű bírósága. 2013 decemberében a magyar Országgyűlés olyan törvényt fogadott el, ami 2014. május 1-i hatállyal vagyoni kompenzáció nélkül megszüntette a gazdálkodó szervezetek és az ingatlantulajdonos nem közeli hozzátartozói javára mezőgazdasági ingatlanokra bejegyzett haszonélvezeti és használati jogait. A szabályozással kapcsolatban a magyar bíróság azért fordult az EU-hoz, mert meg akarta tudni, hogy a haszonélvezeti és használati jogok megszüntetése, és/vagy e jogok vagyoni kompenzáció nélküli törlése sérti-e az uniós alapszabadságokat. A dán főtanácsnok szerint a kormány jogszabályának védelmében felhozott érvei nem elfogadhatóak. (MTI, 444)

Az NB II-es Puskásnak kilencszer nagyobb volt a nettó nyeresége, mint a Honvédnak

A magyar futballcsodáról részleteket itt olvashatnak. (444)

Orbánék lebontanák a panelházak felső szintjeit

Lázár János még tavaly áprilisban állt elő azzal, hogy nyáron jellemzően meleg van a panellakásokban, ezért az jutott eszébe, hogy bizonyos felsőbb szinteket bontsanak el, és az ott élők éljenek kertes házakban. Szerinte ez épp időszerű volt, bár arról is szó esett, hogy talán mindenkit át kéne költöztetni tágas kertes házba, csak az Lázár szerint is drága. Múlt héten ezt erősítette meg Orbán Viktor is, amikor Hódmezővásárhelyre ment kampányolni Lázárékhoz. A tervről csak annyit lehet tudni, hogy jellemzően tízemeletes épületek felső szintjeit akarnák elbontani, de csak ha beleegyeznek a lakók, és van is hová menniük – írta a Hvg.hu. Elsőként pont Hódmezővásárhelyen próbálnák ki ezt az ötletüket, és akkor már az adott házak megmaradó szintjeit is felújítanák. Hogy ennek az egésznek pontosan mi értelme van, az nem világos. (Index, Hvg.hu)

Vajna most csak 4,8 milliárdot rakott zsebre az államtól kapott kaszinómonopóliumból, Garancsi cége viszont nagyot „fejlődött”

A kormánybiztos-tévétulajdonos fő pénzforrásait kaszinói képzik, amelyekre gyakorlatilag monopóliumot kapott az államtól. Fő kaszinós cége, a Las Vegas Casino Kft. a 2016-os év után 4 milliárd 766 millió forintot utalt Andy Vajna luxemburgi cégébe, onnan pedig Andy Vajnának. Ez sokkal kevesebb, mint a tavalyi 6,1 milliárd. Nem volt rossz éve a Market Zrt.-nek, a Garancsi István Orbán-közeli üzletember és Videoton-tulajdonos többségi tulajdonába került építőipari vállalatnak sem. Az árbevétel 51,5 milliárdról majdnem a duplájára, 87,2 milliárd forintra ugrott 2016-ban. Így már vastagon nyereséges lett a cég: a 2015-ös, gyenge 180 milliós adózott profit 2,15 milliárdra nőtt. A tulajdonosok 2 milliárd 287 millió forint osztalékot szavaztak meg maguknak, vagyis az éves nyereséget az eredménytartalékból egészítették ki. (444, 444)

Újabb három fő távozik az Origótól

Az Origo sportrovatának öt belső munkatársából hárman is távoznak a következő napokban. (24.hu)

Habonyék Fidesz-médiát gyártó cégéhez kétmilliárd forint bevétel került tavaly

Közzétette éves beszámolóját Orbán két tanácsadója, Habony Árpád és dr. Győri Tibor nevén lévő médiacég, a Modern Media Group Kft. Ez a cég adja ki a Lokált és a 888.hu-t. A cég 2015-ben 803 millió forintos árbevételt ért el, ami a most közzétett beszámoló szerint a két és félszeresére nőtt: 2016-ban 1 milliárd 986 millió forintot húztak be Habonyék. Ezen 54 millió forint adózott nyereséget értek el, amit mind ki is vettek osztalékban. Iparági becslések szerint a cég bevétele szinte az utolsó fillérig állami kampányokból vagy állami cégektől származik. (444)

Mészáros Lőrinc csak a két legnagyobb építőipari cégéből kivett 5,2 milliárdot

Órákkal a végső határidő előtt kikerültek Mészáros Lőrinc építőipari cégeinek eredménybeszámolói is az Igazságügyi Minisztérium (IM) honlapjára. A Mészáros és Mészáros Kft. árbevétele 20,7 milliárdról 9,2 milliárdra csökkent, ezzel a 3,5 milliárdos osztalék is 1,6 milliárdra apadt. A vasútépítésekben aktív R-Kord. Kft. viszont nagyot javult: 2015-ös, 6,6 milliárdos árbevétele 2016-ra 17 milliárd forintra duzzadt, így a 0,75 milliárdos osztalék helyett már 3,6 milliárdot vehetett ki a szerencsés tulajdonos. (444)

Csendben elfogadták a Taigetosz-törvényt

Kedden elfogadta a parlament a tanulási nehézségekkel küzdőket érintő törvénymódosítást, amely szakmai szervezetek szerint jelentősen ronthat több tízezer gyermek esélyein. (Népszava)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):