Újabb fejezetéhez érkezett a Fodor-Bokros háború

november 17, 2016

bokros-fodorBokros Lajos és Fodor Gábor. Fotó: ATV

Fodor Gábor várhatóan be fogja perelni Bokros Lajost, miután a volt pénzügyminiszter egyebek mellett azzal vádolta meg az általa vezetett Magyar Liberális Pártot, hogy azt a Fidesz pénzeli. Jól jellemzi az összetűzés milyenségét, hogy Bokros lényegében azt mondta: Fodor Gábor maga Orbán Viktor.

Ahogyan arról a Budapest Beacon is beszámolt korábban, Bokros Lajos nagyon keményen nekiment korábbi minisztertársának, Fodor Gábornak. A Modern Magyarország Mozgalom (Moma) elnöke „az önkényuralom csatlósának”, a „Fidesz teremtményének” nevezte a Magyar Liberális Pártot (MLP), amelyet szerint a Fidesz pénzel, és azzal vádolta meg Fodort, hogy nem hagyta visszalépni a javára az MLP jelöltjét, Bodnár Zoltánt a 2014-es főpolgármester-választáson. Ez utóbbival kapcsolatban az MLP gazdaságpolitikusa a Budapest Beacon megkeresésére korábban azt közölte: sem pártja, sem személyesen az ő részéről „nem merült föl egy pillanatig sem, hogy Lajos javára visszalépjek”.

A volt pénzügyminiszter lényegében az MLP elnökének november 7-i Facebook-bejegyzésére reagált, amelyben Fodor egyebek mellett béna kábultságról és a szövetségesek levadászásáról értekezett az ellenzéki pártokkal kapcsolatban. A liberális politikus vélhetően azért ült le a klaviatúrához, mert a demokrata pártoknak a 2018-as választásra vonatkozó szövetségkötési tárgyalásainak megkezdésekor Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke Bokros Lajos támogatásával kitessékelte az MLP küldötteit a tárgyalásokról. Gyurcsány a hírek szerint azért rágott be az MLP-re, mert az október 2-i népszavazáson utóbbi az „igennel” történő szavazás mellett kampányolt, de Fodor szerint más van a háttérben (Erről néhány gondolattal később részletesen is olvashatnak – a szerk.).

A letelepedési kötvénybiznisz ekézése közben Bokros az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Fodorral való összecsapással kapcsolatban megjegyezte: szavai valóban erősek, de nagyon fontos, hogy végre tiszta vizet öntsünk a pohárba. Egy olyan párt, amely átveri a szavazókat, arra bíztat, hogy igennel szavazzanak egy olyan kérdésre, amire sem az igen, sem a nem nem jó válasz, és amelynek egyetlen politikai célja csak az lehetett, hogy érvényessé tegye a népszavazást, az bizonyítja számunkra, hogy nem ellenzéki párt – magyarázta a Moma elnöke. Arról, hogy a Fidesz pénzeli Fodor pártját, azt mondta: ez az ő meggyőződésük, ami ráadásul egy széles körben elterjedt információ. Bokros nem tud elképzelni semmilyen együttműködést az MLP-vel, mert „nagyon lényeges, hogy ne Orbán Viktor üljön ott az asztalnál, amikor az ellenzéki demokratikus pártok igyekeznek megegyezni egy olyan együttműködésben, aminek az a célja, hogy leváltsuk az önkényuralmat”. Arra a felvetésre, miszerint ezzel azt mondja, hogy Fodor Gábor Orbán Viktor, Bokros úgy válaszolt: „ezt mondtam ebben a szövegben”.

„Hagyjuk ezt a hülyeséget” – reagált másnap – azaz szerdán – Fodor Gábor ugyancsak az Egyenes Beszédben. Az MLP elnöke szégyenteljesnek és hazugságnak nevezte a Bokros által mondottakat/leírtakat. Nyilvánvaló, hogy a Liberális Párt jobbról és balról is kapja a pofonokat, mert a saját útját járja – jelezte, hozzátéve, hogy amennyiben a szövegben van ténynek látszó hazugság (a Fidesz által való pénzelés nagyon annak tűnik – a szerk.), akkor amiatt pert fognak indítani. Ezzel valamit kezdeni kell – meg kell állítani –, hiszen amit Bokros leírt, az tele van ostobaságokkal és hazugságokkal – nyomatékosította az MLP elnöke. Ő maga egyébként nem örül ennek – „végtelenül szánalmasnak” nevezte a történteket –, mert szerinte nem ezzel kellene foglalkozni, hanem valami értelmes dolgot kellene Magyarországról mondani.

Gyurcsány Ferenc és Bokros Lajos is sértett, de a „durcásságot” félre kellene tenni – mondja Fodor. Szerinte előbbi azért sértődött meg, mert 2014-ben az MLP elnökeként nem asszisztált ahhoz, hogy a DK-nak önálló frakciója legyen a parlamentben Bokros pedig azért, mert Bodnár Zoltán elindult vele szemben a főpolgármesterségért – ugyancsak 2014-ben. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: föl sem merült az, hogy Bodnár visszalépjen a javára.

Ugyanazt csinálják velünk, mint a Fidesz a Jobbikkal – folytatta a liberális politikus. Szerinte –  ismételte meg – minden probléma okozója az, hogy ők önálló utat járnak, és kiállnak az elveik mellett.

Mindezek ellenére az őt bírálókról azt mondja: be fogja perelni őket, de nem haragszik rájuk. Ha az ellenzéki siker a választásokon azon múlik, hogy együttműködnek-e velük, akkor együtt fognak velük működni – jelezte az MLP elnöke.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):