Újabb fideszes politikusról derült ki, hogy offshore cége volt

április 28, 2016

Mikola István. Fotó kettőspont MTIMikola István 2008-ban a Parlamentben. Fotó: MTI

Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára tagja egy liechtensteini gazdasági társaságnak, de ezt évek óta elmulasztja vagyonnyilatkozatában föltüntetni – írja az Index.

A lap úgy tudja: Mikola és volt felesége „a családi pénzek kezelésére hozott létre egy alapítványt” az offshore-paradicsomnak számító Liechtenstein fővárosában, Vaduzban, azonban vagyonnyilatkozataiban mindez nem szerepel.

Az Index megkeresésére a cégről a lapnak azt írta: „Körülbelül egy évtizeddel ezelőtt létesített családi alapítvány, melybe évtizedekig Németországban élő volt feleségem fizetett be pár ezer eurót Németországban élő gyermekei számára. Pénzmozgás azóta nem volt. A kassza üres.”

A portálnak nyilatkozott a volt nej, Fülemen Róza is, aki ellentmondott az államtitkárnak. „Azt mondta, hogy az alapítvány működésére nem neki, hanem férjének volt nagyobb hatása, és az ő pénzét is kezelték a liechtensteini számlán” – írja az Index.

„Mikola Istvánt 2014-ben hívta vissza Orbán Viktor kormányzati szerepkörre Párizsból, ahol négy éven át OECD nagykövet volt. Az akkori két-három millió forint közötti és a milliós államtitkári jövedelme ellenére a politikusnak nincs megtakarított pénze, sőt saját, tehermentes ingatlan sem. A vagyonnyilatkozatokban szereplő zalacsányi ház házastársa szerzeménye volt eredetileg” – olvasható a portálon.