Újabb lappal gyarapodott Mészáros médiabirodalma, Bokros fasisztának nevezte Orbánt – ez történt hétfőn

július 4, 2017

A veronai buszbalesetben érintett céggel szerződött a Honvédelmi Minisztérium, Bokros fasisztának nevezte Orbánt, újabb lappal gyarapodott Mészáros médiabirodalma, végrehajtás indult a Fidesz ellen, Orbán szerint Egyiptom „politikai értelemben a szomszédunk”, Balog szerint a média álhíreket gyárt az egészségügy állapotáról, az NGM saját háttéranyaga szerint is kritikus a helyzet a középiskolákban, normális médiumot csinálna a 24.hu-ból az új főszerkesztő – hétfői hírösszefoglalónk.

Plakáthelyek: a Fidesz alelnöke szerint elterelő hadművelet és hírhamisítás, de a szerződéseket nem látta

Elterelő hadműveletnek és hírhamisításnak nevezte az ATV Start műsorában Németh Szilárd a 24.hu információit, amelyek szerint jóval a listaár alatt kapta a plakáthelyeket 2010-ben a Fidesz. A párt alelnöke azt mondta: piaci áron vásároltak, elszámoltak a költségekkel és mindenben megfeleltek az akkori szabályoknak. Németh Szilárd ugyanakkor arról is beszélt, hogy nem látta az akkori szerződéseket, és kíváncsian várja, hogy a 24.hu valós dokumentumokat hozott-e nyilvánosságra. (Atv.hu)

Bokros: Orbán Viktor fasiszta

A volt pénzügyminiszter szerint a hazugságon alapuló nyílt antiszemita propaganda egyenlő a fasizmussal, ennek fényében pedig ki kell végre mondani, hogy „Magyarország miniszterelnöke fasiszta”. (Budapest Beacon)

A veronai buszbalesetben érintett céggel szerződött a Honvédelmi Minisztérium

Máig nem tisztázódott, ki a felelős a tizenhét halálos áldozatot követelő veronai buszbalesetért, az viszont bizonyos, hogy a diákokat fuvarozó cég nyert a Honvédelmi Minisztérium (HM) közbeszerzési pályázatán. (Bors)

Végrehajtás indult a Fidesz ellen, mert valaki nem fizetett a parkolásért

Érdekesség, hogy pont a Fidesz-közeli vállalkozók parkolását igen lazán vevő ferencvárosi önkormányzat indította a végrehajtást. (444)

Nem szeretnék egy buta jogszabály miatt szenvedni

  • Attila egy sclerosis multiplex nevű gyógyíthatatlan betegségben szenved.
  • Ez fájdalommal és görcsrohamokkal jár – ezeket kannabisszal csillapítja.
  • A Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnökének előadására ment le június 10-én az Aurórába, ahonnan rendőrök vitték el, és házkutatást is tartottak nála.
  • Azt mondja, a betegsége miatt nem fogja abbahagyni a marihuána fogyasztását.


(TASZ, 444)

Bevásárlókocsikkal torlaszolnák el a dolgozók a Tescókat

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke szerint ha nem lesz eredményes a Tesco dolgozóinak szombati demonstrációja, akkor készek akár üres bevásárlókocsikkal lassítani az üzletlánc forgalmát. A Magyar Nemzetnek nyilatkozó Sáling József szerint óriási gond a munkaerőhiány, aminek egyetlen megoldása a béremelés. A szakszervezeti vezető kijelentette: azt az üzenetet szeretnék eljuttatni a Tesco prágai központjába, hogy baj van, és muszáj bért emelniük. (444, Magyar Nemzet)

Újabb lappal gyarapodott Mészáros médiabirodalma

Eladta a Nógrád Megyei Hírlapot a Nógrád Hírcentrum Kft., így a nyomtatott napilap és az internetes portál mostantól a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Mediaworks Hungary Zrt. kiadásában jelenik meg. (Magyar Idők)

Orbán szerint Egyiptom „politikai értelemben a szomszédunk” 

Budapesten találkozott egymással Orbán Viktor és a Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi elnök.

Orbán azt mondta:

  • Magyarország elsőrendű érdeke Egyiptom biztonsági, katonai és gazdasági stabilitása.
  • Egyiptom nemcsak egy közeli ország, hanem „politikai értelemben a szomszédunk”, annak a térségnek a meghatározó állama ugyanis, amely „hatást gyakorol a mi életünkre”.
  • Egyiptom terrorizmus elleni harcának sikere egyben az európai nyugalom és béke előfeltétele is.
  • „Úgy tekintünk Egyiptomra, mint amely a stabilitás iránti elkötelezettségével Magyarországot is és Európát is védi, ezért a szellemi természetű barátságon túl nekünk érdekünk is az önök sikere.”

Az egyiptomi elnök pedig azt mondta:

  • Az egyiptomi nép meg van győződve a stabilitás szükségességéről, és kész megfizetni ennek az árát.
  • Az egyiptomi nép a terrorizmus elleni harcot és a jelentős gazdasági intézkedéseket is kész vállalni a stabilitás érdekében.
  • Nem kell külön köszönetet mondani az országban élő keresztények védelméért, hiszen Egyiptomban nem tesznek különbséget vallási alapon az emberek között, a keresztény kisebbség a nép része, amelyért felelősséget vállalnak. (444)

Mazsihisz: A Soros-plakátok rossz emlékeket ébresztenek – s ez független a kampány megalkotóinak szándékától

A diadalmas 99 százalékos nemzeti konzultáció után a kormány rögtön új plakátkampánnyal állt elő. A Soros György képével illusztrált plakáterdő és a szlogen („Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!”) sokakat a náci idők kampányaira emlékeztet. Török Gábor Orwell 1984-ét idézte, Bokros Lajos pedig odáig ment, hogy lefasisztázta Orbánt. De mi a véleménye erről a magyarországi zsidóság nagyobbik hányadát képviselő Mazsihisznek? Heisler András elnök szerint a kampány újra rossz emlékeket ébreszt a hazai zsidóság körében – s ez független a kampány megalkotóinak szándékától. Alkalmas arra, hogy bármelyik oldal elővehesse az úgynevezett „zsidókártyát”, s ez nem jó, nem helyes út. Ugyanakkor Heisler kijelenti, közössége bármilyen gyűlöletbeszéd ellen is kifejezi rosszallását – hiszen a történelem és maga a zsidó vallás is erre tanítja évezredek óta a generációkat. (Hvg.hu)

Normális médiumot csinálna a 24.hu-ból az új főszerkesztő

Új főszerkesztője lesz a 24.hu-nak. Október elejétől az a Szigeti Péter vezeti a szerkesztőséget, aki korábban hat évig volt főszerkesztő a Kreatívnál, hogy utána mostanáig a reklámipari szaklapot is kiadó PPH Media tartalomfejlesztési vezetőjeként dolgozzon. Érdekes, hogy bár Szigeti csak ősszel kezdi a munkát, az eddigi főszerkesztő, a lapot négy éve irányító Kustánczi Norbert azonnali hatállyal távozott, így az átmeneti hónapok alatt Bognár Bálint termékmenedzser és Pető Péter felelős szerkesztő közösen vezetik a 24.hu-t. (444)

Az NGM saját háttéranyaga szerint is kritikus a helyzet a középiskolákban

Hétvégén szivárgott ki egy tavaly év végi NGM-es háttéranyag, mely amellett érvelt, hogy csökkenteni kéne a gimnazisták számát. Hétfőn az mfor.hu szerzett meg egy újabb, idén júniusi háttéranyagot a Nemzetgazdasági Minisztériumból, amiből még több részlet kiderül arról, hogy mit gondolnak a kormány környékén a középiskolákról. Az idén júniusi keltezésű háttértanulmány szerint nagyon rossz a helyzet a hazai iskolákban. A tanulmány nem nyilvános besorolást kapott, a fejléc szerint a kormány elé nem is került, de a lap információi szerint a miniszterek is olvasták.

A lap összegzi a legfontosabb megállapításokat:

  • A középfokú oktatásból folyamatosan tűntek el a diákok: az elmúlt 5 év alatt közel 120 ezerrel csökkent a számuk.
  • Míg a szakközépiskolák legnagyobb problémája, hogy kevesen jelentkeznek a képzéseikre, addig a szakgimnáziumokban a sikeres vizsgázók számának visszaesése okozott gondot.
  • Legutóbb 11 éve volt annyira magas a korai iskolaelhagyók aránya Magyarországon, mint 2016-ban.
  • Félő, hogy nem tudjuk teljesíteni az Európa 2020 stratégiában vállalt célokat, miközben EU-szerte hatalmas lépések történtek ebbe az irányba az elmúlt években.
  • Nagyon fogy a 40 évesnél fiatalabb tanárok száma, egyre kevesebben maradnak a pályán.
  • Az elmúlt öt évben a 60-64 évesek korcsoportjába tartozó pedagógusok létszáma több, mint a duplájára nőtt. (444, 444, Mfor)

Balog szerint a média álhíreket gyárt az egészségügy állapotáról, és ezzel éppen az ott dolgozókat lehetetlenítik el

Balog Zoltán miniszter hétfőn a Semmelweis-nap alkalmából a Pesti Vigadóban tartott ünnepségen tartott beszédet az egészségügyi ágazat szereplőinek. Ebből tett közzé egy két és fél perces részletet a Hír TV, melyen Balog arról beszélt, hogy nagy a csatazaj az egészségügy körül, hiszen jövőre választások jönnek, ezért forrósodik a hangulat. A miniszter elmondta azt is, hogy ebben a csatazajban dolgoznak tovább, de ma a politikának és a médiának az eszköze a hamis hírek gyártása, pedig: „Mutassanak nekem egy egészségügyet, bárhol a világon, ahol ne lehetne minden nap egy olyan pontot, egy olyan esetet, egy olyan történetet találni, amivel aztán manipulálni lehet a közvéleményt, és azt lehet bemutatni, hogy a legjobban teljesítő egészségügyi dolgozók és talán rendszerek ellenére is, hiszen nagyon sok mindenre büszkék lehetünk az egészségügybe, mégiscsak valamilyen módon alkalmatlan ez a rendszer.” Balog ezután azzal folytatta, hogy szeretné felhívni azoknak a figyelmét, akiket ezen álhírek gyártásával bíztak meg, hogy ezzel nem elsősorban a kormányt lehetetlenítik el, hanem az egészségügyben dolgozókat. (HírTV, 444)

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):