Uniós pénzeket bíztak Voldemortra

szeptember 28, 2016

Mengyi Roland MTIMengyi Roland. Fotó: MTI, Vajda János

Mengyi Roland kilenc taktaközi település uniós forrásokra pályázó konzorciumát irányítja és felügyeli majd.

Taktaköz térségben kilenc település fogott össze az úthálózat fejlesztéséért, ebben segédkezik majd a Voldemort néven ismertté vált Mengyi Roland, aki ellen éppen uniós pénzekkel való visszaélés miatt nyomoznak – írja az atv.hu.

A fideszes képviselő az ATV Híradónak az nyilatkozta, hogy az eljárás nem hátráltatja munkáját.

Összefüggés nincsen, Ön bizonyára tudja, hogy van ez a folyamatban levő ügyem, amelyben magam kértem a mentelmi jogom felfüggesztését a nevem tisztázása érdekében, viszont ennek ellenére, vagy éppen ezért a térségben a feladatokat ugyanúgy meg kell oldani

– közölte Mengyi.

A térség polgármesterei azt mondták, ők bíznak Mengyiben, szerintük a képviselő hírére nem vet árnyékot az ellene indított eljárás.

Bármikor, bármilyen rendezvényre hívtuk, különféle beruházások átadása, vagy bármilyen ötletek kapcsán, a legtöbbet megfordult képviselő volt annak előtte is, hogy körülötte ez az ügy nem rajzolódott ki

– fogalmazott Filep András, Taktaszada polgármestere.

Ahogyan arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, a lehallgatási jegyzőkönyvek szerint tízmilliós „alkotmányos költséget” kért, és Voldemort nagyúrnak szólíttatta magát a fideszes országgyűlési képviselő. Nem sokkal azután, hogy a 168 óra szép sorjában nyilvánosságra hozta az ügy részleteit, Polt Péter kezdeményezte Mengyi Roland mentelmi jogának felfüggesztését, majd az Országgyűlés ezt meg is szavazta.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):