Visszahívták Schwezeoffot a BZSH éléről

január 16, 2015

Schwezoff-David-e1421424487891

A Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) nemrég megválasztott vezetőjét rendkívüli közgyűlés során menesztették csütörtökön, az 57 szavazó közül 38 szavazott távozására. Schwezeoff menesztésének az oka az volt, hogy visszaélt demokratikus hatalmával a civil szervezeten belül. A közgyűlés egyúttal Kunos Pétert nevezte ki a BZSH megbízott ügyvezető igazgatójának.

A fiatal vezetőt 2014 júliusában választották meg a BZSH élére. Azonban megválasztása után szinte azonnal botrányt okozott, hogy Schwezeoffról transzvesztita előadóként készült fotók jelentek meg az interneten. Később a Mazsihisz és a budapesti szervezet régi vezetőit is korrupcióval vádolta meg, amiért menesztették Tordai Pétert a BZSH elnöki posztjáról. Nemrég kísérletet tett a Dohány utcai zsinagóga főrabbijának, Frölich Róbertnek a leváltására is, azonban ez a lépés azt eredményezte, hogy a közgyűlés megvonta tőle a bizalmat.

A csütörtöki közgyűlésen felolvasott levelében Schwezoff Dávid menesztését tartotta szükségesnek Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi is. Azt írta: meg kell akadályozni, hogy tovább folytassa ámokfutását, lejárató hadjáratát a közösség vezetői ellen. Hasonló tartalmú levelet küldött a közgyűlésnek Schöner Alfréd, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem rektora, aki szintén az ügyvezető igazgató azonnali visszahívását javasolta a közgyűlésnek.

Schwezoff Dávid az ülésen saját védelmében elmondta, hogy tevékenységével a közösség eredményes fejlődését és a turisztikai bevételek növelését kívánta szolgálni, egyben új korszakot, a párbeszéd korszakát megteremteni a BZSH-ban. Ugyanakkor felvetette Frölich Róbert visszahelyezését a Dohány utcai zsinagóga főrabbija posztjára is.

Korábban Schwezoff több, a közgyűlésnek küldött e-mail üzenetben is azt állította, hogy Frölich és felesége korrupciós tevékenységet folytatott, a Dohány utcai zsinagóga beléptető rendszerének beszerzése során. A budapesti Rumbach Sebestyén utcai zsinagóga felújításához felajánlott állami támogatással kapcsolatban pedig azzal vádolta Heisler Andrást, a Mazsihisz vezetőjét, hogy alkalmatlan a posztjára.

Kunos, a korábbi üzletember párhuzamosan látja el a BZSH elnöki és ügyvezetői posztját az új ügyvezető megválasztásáig.

Hivatkozás:

http://www.atv.hu/belfold/20150115-schwezoff-davidot-visszahivtak-tisztsegebol

http://budapestbeacon.com/news-in-brief/calls-for-resignation-after-budapest-jewish-community-ceo-outed-as-transvestite/

http://budapestbeacon.com/public-policy/hungarys-jewish-leaders-at-odds-over-use-of-synogogue-renovation-funds/