Elfelejtettek szólni a vizes vb szóvivőjének, hogy csak az állami tévé forgathat a helyszíneken, az esemény megnyitója többe kerül, mint a Sziget nagyszínpada az összes fellépővel együtt, utánajártunk, miért elnézőek egyes zsidók az antiszemitizmussal szemben, harminchat ország nagykövetsége közösen állt ki a magyarországi LMBTQ-közösségek mellett, a magyar zsidóság védelméről tárgyalt Orbán Viktor, rátámadtak a Városligetben az ATV stábjára, a Mészáros és Mészáros Kft. meghódítja Európát, a Századvég kutatása szerint a magyarok az átlagnál kevésbé elégedetlenek az EU migrációs politikájával – csütörtöki hírösszefoglalónk.
A vizes vb megnyitója többe kerül, mint a Sziget nagyszínpada az összes fellépővel
Már zajlanak a próbák és technikai beállások a vizes világbajnokság nyitóünnepségének úszó színpadán a Lánchíd pesti hídfőjénél. Az már látszik, hogy a színpadot csak a kiváltságosak láthatják „3D-ben” – a többieknek csak a sík képernyő jut. A budapesti nyitóünnepség megvalósításának összköltsége megközelítőleg 3,4 milliárd forint. Összehasonlításképp: a Sziget Fesztivál nagyszínpada a technikával együtt idén százmillióból megvan, és a fesztivál történetének egyik legdrágább előadója, Pink, ahogy hét napon át további 27 zenekar is belefér mindössze 1,85 milliárd forintba. (Hvg.hu)
Miért elnézőek a zsidók az antiszemitizmussal szemben?
Július 18-án Magyarországra érkezik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. A magyar kormány közben feltűnően szívélyes viszonyt ápol New York-i – részben anticionista – zsidó közösségekkel, az ugyancsak anticionista Soros Györgyöt aprítva pedig rendületlenül zsidózik. Cikkünk címe kissé félrevezető lehet, mert nyilvánvalóan nem minden zsidó elnéző az antiszemitizmussal szemben, de egyeseket láthatóan nem zavar a dolog. Cikkünkben – melyből az is kiderül, a sorosozás miért antiszemitizmus Magyarországon, és miért nem az Izraelben – ennek miértjére keressük a választ. (Budapest Beacon)
Húsz éve legyeskedik a Fidesz körül, mostanra állami milliárdok ura lett
A Direkt36 újabb részleteket tárt fel a szoros kormányzati kapcsolatokkal rendelkező Gubicza Ágoston állami üzleteiről. A Forbes magazinban megjelenő cikkből kiderül, hogy Gubicza ellentmondásos módon osztott szét forrásokat a Jeremie néven ismert uniós kockázati tőke programban, az állami Eximbank 16 milliárdos befektetési pályázatát pedig úgy nyerte el a cége, hogy már a pályázat kiírása előtt többször tárgyalt a bankban a pénzintézet vezetőivel. (Direkt36)
Elfelejtettek szólni a vizes vébé szóvivőjének, hogy csak az állami tévé forgathat a helyszíneken
Demcsák Zsuzsa, a vizes vébé háziasszonya arról beszélt egy szerdai sajtótájékoztatón, hogy milyen szuper lenne, ha minél több újságíró tudósítana a világbajnokság helyszíneiről: „Egész biztosan mindenki forgathat, hiszen Magyarország számára egy olyan kiemelkedő eseményről van szó, ami mindannyiunk számára, akármilyen híradásról van szó, hogy az minél több emberhez eljusson, hiszen ez mindannyiunk számára nagyon fontos világesemény”. Nem sokkal később a szervezők a háziasszonyt is beavatták, hogy annyira azért mégsem fontos a világesemény, hogy az állami tévén kívül más is forgathasson a helyszíneken. A Magyar Nemzet szerint a HírTV-t és az RTL Klubot nemrég értesítették arról, hogy a világbajnokság helyszínein akkor se dolgozhatnak kameráikkal, ha épp nincs verseny, így abba a zónába se léphetnek be, ahol a versenyzőket lehetne kérdezni a versenyek után. Hogy ennek így mégis mi értelme, ahhoz Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke sem tudott hozzászólni. (Magyar Nemzet, 444)
Már tavaly tudtak az Emmiben a gödi Topház pokláról, mégsem tettek semmit
Mindenki ledöbbent, amikor egy civil szervezet a gödi Topház Speciális Otthonban uralkodó embertelen állapotokról számolt be. Nagy volt a felháborodás az illetékes minisztérium részéről is, csakhogy egy fél évvel korábbi hatósági jelentés hasonló problémákat tárt fel az intézményben, ahol száznál több értelmi fogyatékossággal élő, mozgás- és halmozottan sérült gyereket gondoznak. Az EMMI be fogja záratni a gödi Topházat (Hvg.hu, 444)
Gusztustalan, antiszemita Facebook-üzenetekkel zaklatják az egyik veronai áldozat édesanyját
„A zsidó kölkeitek megdögléséből is pénzt akartok, nektek semmi sem elég? Büdös rotvadék zsidó banda” – többek között ez olvasható az egyik veronai áldozat édesanyja által közzétett Facebook-üzenetben. Sipos Szilvia 15 fotón mutatja be posztjában, hogy február óta miként zaklatja Gipsz Jakab álnéven valaki. A rendőrség három hónapja nyomoz az ügyben. (Index)
Harminchat ország nagykövetsége közösen állt ki a magyarországi LMBTQ-közösségek mellett
Közös sajtóközleményt adott ki az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Ausztria, Belgium, Brazília, Chile, Ciprus, Dánia, Ecuador, az Egyesült Királyság, Észtország, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Izland, Izrael, Kanada, Lettország, Litvánia, Luxemburg, Málta, Mexikó, Montenegró, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovákia, Szlovénia és Új-Zéland nagykövetségei és a British Council, melyben támogatásukról biztosították a magyar LMBTQ-közösségeket, valamint jogukat a békés és törvényes megmutatkozásra. „Elismeréssel illetjük az LMBTQ civil szervezetek napjainkban Magyarországon végzett fontos jogvédő munkáját” – írták. (444)
A magyar zsidóság védelméről tárgyalt Orbán Viktor
A magyar zsidóság védelméről, támogatásáról és a magyarországi zsidó élet virágzásáról is szó esett Orbán Viktor miniszterelnök valamint David Lau, Izrael askenázi főrabbija találkozóján csütörtökön az Országházban. A megbeszélésen, amelyen részt vett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke valamint Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (Emih) vezető rabbija is, Orbán Viktor biztosította vendégét: a magyarországi zsidó közösség a kormány feltétlen védelme alatt áll. Hozzátette: a magyar zsidóság – a többi történelmi egyházhoz hasonlóan – minden lehetséges támogatásban részesül. Így számolt be az MTI a csütörtöki megbeszéléséről. A találkozón Heisler András, a Mazsihisz elnöke nem vett részt. (MTI, 444)
A Mazsihisz elnöke Orbánnak: Vonják vissza utcáinkról és tereinkről a plakátokat!
A hét eleje óta látványosan keményedett a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) álláspontja a kormány sorsozó plakátjai miatt. Hétfőn Heisler András elnök még csak arról beszélt, hogy „ez a plakátkampány újra rossz emlékeket ébreszt a hazai zsidóság körében – s ez független a kampány megalkotóinak szándékától”, csütörtökön viszont nyílt levelet írt az éppen a zsidóság védelméről tárgyaló magyar miniszterelnöknek, amiben azt kérte, hogy azonnal vonják vissza a plakátokat. (444)
Hiába panaszolták be a Magomed-féle Segway standot az önkormányzatnál, nem történt semmi
Vannak olyan emberek Magyarországon, akiken mintha egy kicsit kevésbé fogna a törvény, mint az átlagos állampolgáron. (444)
A Mészáros és Mészáros Kft. meghódítja Európát
Kizárólag Mészáros Lőrinc egyik legnagyobb cégének, a Mészáros és Mészáros Kft.-nek a logója díszítheti a milliárdos eszéki futballcsapatának mezét az együttes nemzetközi mérkőzésein. (Magyar Nemzet)
Rátámadtak a Városligetben az ATV stábjára
Benyó Rita riporter operatőrökkel forgatott a Városligetben, közterületen, a jövő héten kezdődő vizes világbajnokság helyszínén. A kamera láttán viszont az építkezésen dolgozók kiabálni kezdtek velük, odamentek a stábhoz és az egyikük többször meglökte az operatőrt. A tévések azonnal szóltak a közelben lévő rendőröknek, de mire visszaértek a helyszínre, addigra az erőszakoskodó férfi eltűnt, az építkezést őrző biztonsági emberek pedig azt állították, hogy nem ismerik a támadót. (444)
Lázár szerint minden szabályos volt a Fidesz plakátjai körül
Az RTL Klub riportere arról kérdezte a kancelláriaminisztert a kormányinfón, hogyan volt lehetséges, hogy évekkel ezelőtt a Fidesz még a Jobbiknál is olcsóbban kapott plakáthelyeket Simicskától. Lázár azt mondta, tényleg voltak ilyen hirdetések, de ő nem tudja, mennyit fizettek értük. Annyi biztos – így a miniszter –, hogy minden törvényes volt, mert az Állami Számvevőszék (ÁSZ) sem tárt fel hibát. A miniszter szerint a mostani plakátkampány nem Soros zsidó származásáról szól, hanem arról, amit Soros csinál. Bár eddig nem ezt mondták, de a CEU-ra is Soros migrációs politikája miatt támadt rá a kormány. (444, 444, 444)
A Századvég kutatása szerint a magyarok az átlagnál kevésbé elégedetlenek az EU migrációs politikájával
A Századvég legfrissebb, összeurópai felmérése szerint a magyarok az EU-átlagánál kevésbé ítélik rossznak azt, ahogy az unió kezeli a migrációs válságot. Az EU-átlag 76 százalékkal szemben a magyarok 75 százaléka véli ezt rossznak, az EU-átlag 16 százalékával szemben a magyarok 21 százaléka pedig kifejezetten jónak ítéli az EU migrációs politikáját. (444)
Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):