Vizsgálatot indított a médiahatóság a TV2 riportja miatt

november 24, 2016

nmhh

Vizsgálatot indított a médiahatóság a TV2 riportja miatt, melyben a csatorna Vona Gábornak ment neki.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) vizsgálatot indított a TV2 Tények című műsor november 10-i adása miatt, amelyben Terry Black transzvesztita előadóművész azt állította Vona Gáborról, hogy meleg – közölte a hatóság a Magyar Nemzettel csütörtökön. A Vajna Andráshoz fésült csatorna meghamisította Vona Gábor nyilatkozatát, ami miatt a Jobbik pert indított, de nemcsak a TV2, hanem más kormányközeli sajtóorgánumok ellen is.

Egy másik, szintén sok vitát kiváltó adással kapcsolatban – amelyben Gergely Zsófiát, a HVG újságíróját próbálták lejáratni – a sugárzás óta eltelt rövid időre hivatkozva még nem döntöttek a vizsgálat megkezdéséről.

Megvárom az eljárás eredményét, majd utána szeretném kommentálni. Az viszont biztos, hogy a velem szemben folytatott médiahadjárat túlment minden határon

– nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Jobbik elnöke, aki szerint változnia kellene a politikai kultúrának ahhoz, hogy ne legyenek hasonló esetek.

Vona GáborVona Gábor, a Jobbik elnöke korábban azt mondta: a karaktergyilkossági kísérlettel öngólt lő a Fidesz. Fotó: MTI, Mohai Balázs

A médiatörvény szerint az eljárás ügyintézési határideje negyven nap, amely indokolt esetben harminc nappal meghosszabbítható.

Mindenkit bepereltek

Az ellenzéki párt szerint lejáratókampány folyik ellenük, ezért március közepe óta több mint húsz sajtó-, valamint polgári pert indítottak a 888.hu, az Origo, a PestiSrácok.hu, a Ripost.hu, valamint a Tények ellen. Kummer Ákos, a Jobbik politikusait képviselő ügyvéd azt mondta, hogy a perek közül hatot már jogerősen megnyertek. A többi, jelenleg is zajló per esetében pedig – ahol született már elsőfokú ítélet – nem volt olyan ügy, amelyben legalább részben ne nekik adott volna igazat a bíróság – tette hozzá.

A TV2 egyébként meglehetősen sok munkát ad az NMHH-nak, a hatóság korábbi közlése szerint ugyanis már folyik egy vizsgálat a reklámblokkokban megjelenő pillanathirdetések miatt is – jegyezte meg a Magyar Nemzet.

Amennyiben tetszett a cikkünk, és a jövőben is olvasna hasonlókat, itt lájkolhatja az oldalunkat (ha már korábban lájkolt minket, akkor ne kattintson!):