Bőrfejűekkel védett idős asszonnyal versenyez az MSZP a vasárnapi boltzár miatt az NVI székházánál

február 23, 2016

Lukács ZoltánLukács Zoltán, az MSZP alelnöke és Nyakó István, a párt volt országgyűlési képviselője az NVI Alkotmány utcai székháza előtt. Fotó: MTI

Kigyúrt, kopasz, verőlegényeknek látszó emberekből álló csoport fogadta kedd reggel a Nemzeti Választási Irodánál Lukács Zoltánt, az MSZP alelnökét és társait. Lukácsék azért érkeztek, hogy immár sokadszorra – és végre elsőként – próbálják meg benyújtani a vasárnapi zárva tartás tilalmát föloldani hivatott népszavazási kérdésüket, a bőrfejűek pedig egy feltehetően ugyanezen okból az Alkotmány utcába érkezett idős asszonyt kísértek el. Úgy tűnik, tovább folytatódik a jogállamiság újabb elemét sárba tipró bohózat. Kedd este tüntetés lesz „az elnyomás ellen”.

Lassan tényleg azt gondolja az ember, hogy a boltok jobban tennék, ha polgári engedetlenség címén vasárnap is kinyitnának, ugyanis nagyon úgy tűnik, hogy a nép még egy ideig nem mondhat véleményt a dologról. Bár ne a próféta szólna belőlünk, de ami kedd hajnal óta a Nemzeti Választási Irodánál történik, az arra enged következtetni, hogy immár sokadszorra is sikerül megakadályozni egy értelmes népszavazási kérdés benyújtását a vasárnapi zárva tartás ügyében.

Tizenöt-húsz nagy-magyarországos jelképeket viselő, kigyúrt, kopasz férfiből álló csoport állta el kedd reggel a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületének bejáratát – mondta Lukács Zoltán a Klubrádió kedd reggeli műsorfolyamában. A Magyar Szocialista Párt (MSZP) alelnöke azért ment oda már kora reggel az Alkotmány utcába, hogy ismét beadja a vasárnapi boltzárról szóló népszavazási kezdeményezését, a Kúria ugyanis ezekben az órákban dönt arról, átengedi-e az egyébként teljesen értelmetlen kérdést, mely jelenleg az asztalán hever.

A bőrfejű férfiak feltehetően egy idős asszonyt kísértek el, aki talán a kérdésben kíván beadvánnyal élni, de az NVI csak az első beadványt vizsgálhatja, miután a Kúria döntött, ezért is bukott el egyebek mellett már többször a szocialisták és mások kezdeményezése is. Az is lehet, hogy a bőrfejűek egyikének van egy kérdése, amit beadna.

Lukács szerint reggel patthelyzet alakult ki, az MTI helyszínen tartózkodó fotósát is inzultálták, később azonban már bejutottak az épületbe az MSZP képviselői, nyomukban a bőrfejűekkel, akik között egyes, a helyszínen tartózkodó újságírók szerint Fradi-ultrák is vannak, de erre nincs semmi bizonyíték – írja a 444.

Az előtérben van egy gombnyomásos blokkoló berendezés, amely megnyomásával lehet jelezni, hogy ki adta be az első népszavazási kezdeményezést. Lukács Zoltánt végül odaengedték a berendezéshez, azonban még nem adhatta le papírját, ugyanis meg kell várni a Kúria ítélethirdetését. Ez a gyakorlatban azt jelentheti, hogy Lukácsék az ítélethirdetésekor versenyt futnak majd az előtérben a gombnyomásért az asszonnyal – írta helyszíni beszámolójában a Hvg.hu.

A magas testület legutóbb egyébként délelőtt tíz körül döntött.

Kilenc körül megjelent a helyszínen az MSZP elnökhelyettese, Gőgös Zoltán is. Ő állítólag a földeladásokkal kapcsolatos népszavazás ügyében van itt, nem a vasárnapi boltbezárás miatt. Az összegyűlt újságíróknak azt mondta, hogy az ott álló kopaszokról sem tudni, hogy a vasárnapi boltbezárás miatt vannak ott, vagy valami egészen más okból. Gőgös szerint ami az NVI-nél jelenleg történik, az egy szerencsétlen diktatúra utolsó kapálózása – írja szintén a 444.

A bizonytalanságot növeli, hogy mindegyik kopasz kezében dosszié van.

Az MSZP videójának tanúsága szerint amúgy az asszony beadványában nem szerepel semmi. Ő maga láthatóan elég ideges, és nem örül annak, hogy a média kereszttüzébe került.

Szégyen, gyalázat, ami történik Magyarországon. A hatalom a neki nem tetsző kezdeményezéseket mindenáron megakadályozza és leveri, akár úgy is, ami most történik a választási irodánál. Többet nem is mondanék – jelentette ki Nyakó István, az MSZP volt országgyűlési képviselője és volt szóvivője a helyszínen.

Lukács Zoltán nyilvánvaló provokációnak tartja az esetet, és azon véleményének adott hangot, hogy „a szélsőjobboldali férfiak” (kik közül többön egyforma, Árpád-sávos kitűző látható) ideküldte a hatalom. Az MSZP jogi lépéseket fontolgat a joggyakorlás akadályozása miatt – számolt be a Nol.hu.

Mindeközben a Ferencváros ultráinak honlapján megjelent egy írás, mely szerint nem drukkerek vannak a helyszínen, hanem „a Kubatov féle Fradi Security tagjai, akiktől az ultrák elhatárolódnak”. Ezt egyébként Juhász Péter, az Együtt alelnöke már korábban kiszúrta. Juhász levelet kapott egy, a Fradi belső ügyeit jól ismerő forrástól, mely szerint valóban a Fradi Security „jól megfizetett tagjai” vannak/voltak az NVI-nél, köztük olyanok is, akik nemrég szabadultak a tömlöcből. Ezt támasztja alá a Fideszfigyelő által a Facebookra kitett két fénykép összehasonlítása is.

A Párbeszéd Magyarországért (PM) keddi sajtóközleménye szerint úgy látszik, már semmilyen eszköztől – akár a fizikai erőszaktól – sem riadnak vissza, hogy megvédjék a Fidesz-kormány hatalmát. A PM szerint ahol ez megtörténhet, ott már valóban a demokrácia felszámolásáról lehet beszélni. Elfogadhatatlan és botrányos, hogy a XXI. század Európájában kigyúrt verőlegényekkel kelljen dulakodni annak érdekében, hogy érvényesülhessen a részvételi demokrácia – áll az ellenzéki párt közleményében.

Végül győzött az erő, és a kopaszok fizikailag útját állták Nyakó Istvánnak, aki az MSZP nevében készült leadni a vasárnapi zárva tartásról szóló népszavazási kezdeményezését – írja a 444. Amikor megjelent a Kúria honlapján, miszerint újra be lehet adni egy népszavazási kezdeményezést, egy emberként indultak meg a korábban kapualjban várakozók a készülékhez. Így nem a korábban ott várakozó néni, hanem a kopaszok adták le a papírt előbb, akik nem voltak hajlandóak elárulni a sajtó jelenlévő képviselőinek, mi volt a tartalma a leadott kezdeményezésnek.

Bűncselekmény

A hatályos Büntető Törvénykönyv (Btk.) szerint

„aki a választási eljárásról szóló törvény vagy a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló törvény hatálya alá tartozó választás, népszavazás és európai polgári kezdeményezés során […] az arra jogosultat a választásban, a népszavazásban, a népszavazási vagy az európai polgári kezdeményezésben akadályoz, vagy erőszakkal, fenyegetéssel, megtévesztéssel, vagy anyagi juttatással befolyásolni törekszik, […] bűntettet követ el és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Mráz Attila, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza szerint egyelőre bizonytalan, hogyan áll a kérdés jogilag. A 444-nek nyilatkozó szakértő úgy véli, a fontos részleteket csak nyomozás derítheti ki, az NVI-nek azonban nincs mérlegelési joga, a hatályos jogszabályok szerint be kell fogadnia az elsőként leadott kezdeményezést.

Az, hogy ki voltak gyúrva, vagy fizikailag akadályoztak másokat a tolakodásnál, önmagában nem jelent „fenyegetést”. „Nem lehet azzal mit tenni, hogy vannak fizikailag nagyobb méretű választópolgárok” – mondta Mráz, aki szerint három szálon lehet az ügy törvényességét feszegetni:

  • mennyire volt mások által befolyásolva a kopaszok csoportja (ezt nyomozás derítheti ki);
  • az intézmény, tehát az NVI miért nem ellenőrizte, hogy ki akar valóban hiteles népszavazási kezdeményezést leadni;
  • az NVI ügyrendjével jogi szabályozás egyértelműen problémás, könnyen tűnhet alkotmányellenesnek is.

Kedd este hatra az MSZP Budapesti Szervezete és annak elnöke, Kunhalmi Ágnes országgyűlési képviselőnő tüntetést hirdetett meg a Nemzeti Választási Iroda Alkotmány utcai székháza elé. „A Fidesz verőemberekkel próbálja megakadályozni, hogy az MSZP ismételten beadja a boltok vasárnapi nyitva tartását lehetővé tevő népszavazási kérelmét. […] Ilyet csak diktatúrák csinálnak! Gyertek ti is ma délután hatra a Nemzeti Választási Iroda elé, az V. kerületi Alkotmány utcába, hogy együtt tiltakozzunk az elnyomás ellen!” – írják meghívójukban a fővárosi szocialisták. Az eseményről a Budapest Beacon részletesen beszámol.