„A bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció nettó fasizmus” – tüntetés, majd útlezárás Budapest kellős közepén

április 27, 2015

Mécs ImreLangyos hangulatban körülbelül háromszázan tüntettek vasárnap délután az iskolabezárások és a szakmegszüntetések ellen a budapesti József nádor téren. A Szabad oktatást nevű Facebook-csoport által szervezett, érdektelenségbe fulladt megmozdulás végével egy időben civilek lezárták az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky út kereszteződését.

Bár az esemény Facebook-oldalán több mint háromezren ígérték részvételüket biztosra, a vasárnap délutáni tüntetés kezdetének hivatalos időpontjában csak néhányan lézengtek a József nádor téren fölállított színpad előtt. A legnagyobb csoport a bezárásra ítélt XV. kerületi Neptun Általános Iskolából érkezett. Mindannyian piros pólót viseltek, utalva ezzel az intézmény becenevére: „piros iskola”.

Fél ötkor, azaz fél órával az előzetesen meghirdetett kezdés után már nyilvánvaló volt, hogy nem érkeznek többen, így megkezdődött a tüntetés.

Horváth Szilveszter, a Neptun tanára beszédében a Klebelsberg Intézményfenntartó Központról (KLIK) azt mondta: bár a szervezet nevét egy olyan emberről kapta, aki hatszáz iskolát alapított, most csak bezárja azokat, pedig egyre több a problémás gyerek. Horváth Jaroslav Hašek hősét, Švejket, a derék katonát idézve üzent a kormánynak: „Hé, ide ne lőjetek, itt iskolák és gyerekek vannak.” Szerinte zsúfolt osztályokban érdemi munkát nem lehet végezni, úgy csak a túlélés lehet a cél. Horváth elmondta: a hetvenes években a Neptun fogadta be a Magyarországra érkezett chilei menekültek gyerekeit. A menekültek jelmondata az volt: „nem hátrálunk”. A Neptun sem hátrál meg – mondta.

„Mikor fogunk mindannyian feketébe öltözni?” – kérdezte a nővérekkel való szolidaritását kifejezendő feketében színpadra lépő Szántó Judit, a Hívatlanul Hálózat aktivistája. „Mostantól kezdve nem egy náci párt van, hanem kettő” – célzott a menekültekkel szembeni tervezett kormányzati föllépésre. Mint fogalmazott, „a bevándorlásról szóló nemzeti konzultáció nettó fasizmus”, és aki a konzultációs ívet kitölti, hozzájárul Magyarország további fasizálódásához.

Molnár Péter volt fideszes, majd SZDSZ-es országgyűlési képviselő slam poetry előadásában a Kúria szerdai, nyíregyházi Huszár-telepi iskola szegregációt „megvédő” döntéséről szóló költeményét adta elő, és vonta be az addigra már igencsak megfogyatkozott közönséget.

A színpadi szónokokon kívül a szervezők több embert is megszólítottak a tömegben, akik egy-egy percben elmondhatták, miért jöttek el a tüntetésre, néhányan pedig arra is lehetőséget kaptak, hogy mindezt a színpadon tegyék meg.

Nem szólalt föl viszont az a két diák, akik a Raoul Wallenberg iskolából jöttek volna, mert az igazgatójuk megtiltotta nekik, állítólag azért, mert szóban megállapodott a döntéshozókkal arról, hogy az intézmény a helyén maradhat. Ugyancsak nem szólalt föl Marek Bertram aktivista sem, aki a szervezők tájékoztatása szerint személyes okokra hivatkozott. Megjelent azonban Mécs Imre 56-os halálraítélt, utóbb SZDSZ-es, majd szocialista parlamenti képviselő, valamint Szabó Gábor „Tuareg”, a Kossuth téri sátras demonstrációt működtető Ország Gyűlése Mozgalom OGYM vezetője is.

Egy óra elteltével már csak körülbelül százan voltak a téren – korábban többen csalódottan távoztak –, amikor a szervezők bejelentették, hogy valaki lezárta az Andrássy út – Bajcsy Zsilinszky út kereszteződését, ezért a tüntetésnek biztonsági okokból vége.

A két sugárút kereszteződésében megállt egy hangszórókkal felszerelt furgon, körülötte mintegy tizenöt tüntető. A demonstrációt egy magánszemély jelentette be nem sokkal délután öt után – tájékoztatta a Budapest Beacon helyszíni tudósítóját egy, a helyszínt biztosító rendőr, s ezt erősítette meg az idevonatkozó BRFK-közlemény is.

Egy „Soha többé négymillió szegényt!” feliratú táblával Mécs Imre (képünkön balról a második) is ott állt a tüntetők között. A volt politikus azt mondta: el kell számoltatni az Orbán-bandát, mert rettenetes, amit ezzel az országgal csináltak. A résztvevők azt skandálták: „alkotmányt, demokráciát, jogállamot”.

A szervezők generátort és komolyabb hangszórókat is hoztak magukkal. Eleinte úgy tűnt, a rendőrség körülzárja a kereszteződést, de miután elterelték a forgalmat, két csoportban összegyűlve békésen szemlélték a flashmobszerű eseményt. A tüntetőkhöz többen csatlakoztak – sokan a korábbi, József nádor téri tüntetésről –, de száznál így sem lettek többen. Sokan tapsoltak az út széléről, de volt, aki hangosan szitkozódott és kommunistázott.

A résztvevők – összekötött csuklóval elállva az utat – Orbán Viktor miniszterelnököt szidalmazták, a kormánytagok leváltását és bíróság elé állítását követelték. Többen elmondták: nem értik, mi kell még ahhoz, hogy az emberek „felébredjenek”. „Soha többé maffiaállamot”, „Soha többé megalázó közmunkát”, „Soha többé diktatúrát”, „Soha többé hazug kormányt”, „Soha többé négymillió szegényt” – volt olvasható a transzparenseken.

Úgy tudjuk: hivatalosan éjfélig foglalhatták volna el a kereszteződést, ám egy bő óra után a szervezők bejelentették, hogy érdeklődés hiányában vége a tüntetésnek, de bármikor – akár két óra, akár egy nap múlva – újrakezdik. Az egyik tüntető azt mondta: nincs más módszer, az eddigi eszközök nem váltak be.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szerint a párbeszédnek nem az utcán, hanem a szakmai fórumokon van a helye – reagált József nádor térre szervezett demonstrációra a szaktárca. Az MTI-hez eljuttatott közleményük szerint „demográfiai folyamatok” miatt kevesebb tanárra van szükség, így kevesebb gyakorlóiskolára is, ezért kerülnének át a vitatott intézmények az egyetemek fenntartásából a KLIK-hez. Kiderült: nem is akarják bezárni ezeket az iskolákat.

A Neptun ezek szerint a kivétel, hiszen az iskola tankerületének vezetője április 15-én az intézmény jogutód nélküli megszüntetéséről tájékoztatta az érintett gyerekek szüleit.