A budapesti szerb nagykövet szerint a magyar rendőrök provokáltak Röszkén

szeptember 22, 2015

Rade Drobac A Készenléti Rendőrség és Terrorelhárítási Központ emberei szerdán összecsaptak a menekültekkel a röszkei régi határátkelőnél. Sokan megsérültek, óriási volt a káosz. A szerb nagykövet azt állítja: a magyar rendőrség provokált, és túlreagálta a helyzetet.

Nem félünk a menekültáradattól, de úgy gondoljuk, hogy a kerítés nem megoldás a kialakult helyzetre. Lehet, hogy időlegesen haszna van belőle egy országnak, de egyetlen kerítés nem fogja az embereket megállítani – mondta Rade Drobac, Szerbia budapesti nagykövete (képünkön) az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn. Hozzátette: már a válság kezdetekor világossá tették, hogy ők nem fognak ilyen eszközökhöz nyúlni.

Drobac szerint Szerbia biztonságos ország, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy a menekültekkel sok európai országnál is jobban bántak és bánnak. Nem csak az állam, de az egyszerű állampolgárok is és segítettek a menekülteken – magyarázta a nagykövet.

A röszkei incidensről szólva Drobac azt mondta: kissé nevetséges, hogy a szerb rendőrségnek kellett volna megvédenie a magyar rendőrséget – utalva ezzel arra, hogy a szerb hatóságok sokáig nem avatkoztak közbe. A menekülteknek sem kellett volna úgy viselkedniük, ahogyan viselkedtek, de a magyar rendőrség is túlreagálta, némiképp provokálta a helyzetet – vélte a diplomata.

Szerinte az események ellenére kiváló a kapcsolat Magyarországgal. Ami a határ mentén az elmúlt napokban történt, az nem ronthatja el a két ország kapcsolatát – hangsúlyozta.

Drobac véleménye megerősíteni látszik azt, amit egy, az eset idején a helyszínen tartózkodó, Budapesten élő ausztrál fotóriporter nyilatkozott a Budapest Beaconnek: szerinte a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei tehetnek arról, hogy tetőfokára hágott az erőszak Röszkén.

Egy volt rendőri vezető véleménye is egybevág azzal, amit a fotós és Drobac mond: szerinte rendőri szakmai hibák sorozata vezetett a helyzet eszkalálódásához.