Scheiring Gábor és Szabó Tímea a pódiumbeszélgetésen

Élénk kritikát kapott mind a magyar 1989, mind a Nyugat a Párbeszéd Magyarországért pártalapítványa, a Megújuló Magyarországért Alapítvány által jegyzett kedd esti budapesti pódiumbeszélgetésen. Az esemény apropóját a Búcsú ’89-től: demokrácia a liberális konszenzus összeomlása után című tanulmány megjelenése adta, melynek szerzője, Csigó Péter szociológus – aki amúgy a liberális jogállam hívének vallotta magát – azt mondta: túl kell lépnünk a huszonöt évvel ezelőtt liberális konszenzuson. De ez még nem minden: bár hangsúlyozottan nem Fidesz-közeli rendezvényen jártunk, az a mondat is elhangzott, hogy „a nyugati rendszerek is egyre mélyülő válságban vannak”.

A Párbeszéd Magyarországért pártalapítványa, a Megújuló Magyarország Alapítvány (MMAA) által jegyzett vitaesten Csigó Péter tanulmánya apropóján a felek azt járták körbe: föltámasztható-e 1989, mi a teendő 1989 örökségével, illetve vissza lehet(ne)-e térni 1989-hez.

A vitaestet megnyitó Scheiring Gábor, az MMAA kuratóriumi elnöke (képünkön balra) az állítólag nagy sztár énekes, Deniz 2014 végén született sorait idézte: „csoda, hogy az öltönyök mögött még vannak politikusok, akik tenni akarnak”. Az est kérdése – mint megtudtuk –, hogy miképp történhetett, miszerint huszonegy évvel a Köztársaság kikiáltása után Orbán Viktor megalkotta az illiberális rendszert. Mik az új, leendő Magyar Köztársaság alapelemei intézményes és politikai szinten? – kérdezte vendégeitől a volt országgyűlési képviselő.

„Egyrészt politikai okból írtam meg a tanulmányt: 1989-es alapon álló pártok nem lesznek képesek változást elérni. Visszamenni a rajtkőhöz nem megy. Új rendszerváltásra van szükség. 1989-et és 2010-et is meg kell haladni, ha hatást és változást akarunk elérni” – reagált bevezetőjében Csigó. A szociológus hozzátette: szakmai okai is voltak tanulmánya megírásának. „A média és a demokrácia viszonyát kutatom. Nagyon megváltozott a világ. Huszonöt éve úgy tűnt, hogy van egy kikristályosodott nyugati politikai berendezkedés, egy olyan rendszer, amihez föl kell zárkóznunk, konvergálni kell hozzá” – közölte. Csigó szerint azonban „ez a konvergencia a kétezres évek elején megtört: a nyugati rendszerek is egyre mélyülő válságban vannak”. Jürgen Habermas német szociológust idézte, aki nemrég Patyomkin-demokráciának nevezte a nyugati demokráciákat. Úgy folytatta (mármint Csigó, nem Habermas): a lényeget tekintve Belgium vagy Franciaország és Magyarország között ebből a szempontból annyi a különbség, hogy az előző kettőben „a leromlás egy kevésbé rossz fázisa van, mint Magyarországon”.

Mi a teendő? – idézte Csigó Vlagyimir Iljics Lenint. Ha tudósítónk jól értette – ami persze messze nem biztos –, akkor a félperifériák feladata a centrum reformját sürgetése. „Túl kell lépnünk a huszonöt évvel ezelőtt liberális konszenzuson” – tudtuk meg.

A szociológus úgy vélte: a tömegpártok, tömegszakszervezetek, pártokhoz köthető civilszervezetek kiürültek. A pártok nem tömegpártok, ellenben elit vállalkozócsoportok kormányozzák a népet. Főleg a médián keresztül tartják a társadalommal a kapcsolatot – vélte.

A tanulmány szerzője szerint a kérdés az, hogy miképp lehet a fékek és ellensúlyok 1989-es rendszere mellé fölépíteni a demokratikus tömegszervezetek rendszerét is. Úgy vélte: a fékek és ellensúlyok, az alapjogvédelem csak egyharmada a demokráciának. Ki kell építeni a másik kétharmadot, amelynek lényege, hogy a választók és a döntéshozók folyamatos kapcsolatban legyenek – ennek kialakítása ugyanis 1989-ben szerinte elmaradt. Hozzátette: arra is szükség van, „hogy az elmúlt huszonöt év korrupt politikai osztályának ne legyen érdeke továbbra is úgy kormányozni, mint eddig”.

Csigó azt javasolta: a pártfinanszírozás utalványalapon működjék: „minden polgár azt a pártot támogatná, amelyiket szeretné”. Emellett javaslatot tett arra, „ami Nevadában van”, hogy tudniillik aki szeretne részt venni a választáson, de a szavazólapon lévő egyik jelölt sem tetszik neki, az szavazhasson sorsolt független jelöltekre, „valakire, aki nincs a lapon”. (Ezt hallva a tudósítónk mellett ülő Vajda Zoltán, a Hatvanezren a magánnyugdíjukért Facebook-csoport spiritusz rektora félhangosan fölnevetett.)

Majtényi László, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet (EKINT) elnöke, volt adatvédelmi biztos, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) volt elnöke lényegében 1989 ügyvédjeként szólalt meg. „Én a liberális konszenzus képviselője leszek” – mondta, s így is lett.

Majtényi a liberalizmus „magyar történelmi dimenzióira”, konkrétan az 1848-as áprilisi törvényekre, „az 1848 legfontosabb vívmányait átmentő kiegyezésre” és az 1946. évi I. törvényre hívta föl a figyelmet. „Ezt az egészet egy laza mozdulattal eldobni nem kéne” – tette hozzá.

Az EKINT elnöke úgy folytatta: a liberális demokrácia fennállása óta válságról válságra imbolyog, néha az intellektuális teljesítménye is a béka feneke alatt van. Gyakran a diktatúra sokkal elmésebb, fürgébb, hatékonyabb, válságmentesebb, „de a diktatúrák előbb-utóbb összeesnek, és a NER-re is ez a sors vár”.

Csigó fölvetésére Majtényi úgy reagált: a tanulmányban leírt diagnózisban „nagyon sok megfontolandó elem van, de azt nem lehet mondani, hogy egyharmad hatalommegosztás, kétharmad demokrácia”.

Mint volt ORTT-elnök, Majtényi az úgynevezett civilkontroll körüli anomáliákra hívta föl a figyelmet: „A nagykuratóriumban ott ültek a süketek képviselői, akik bele akartak szólni, hogy hogy működjék a rádió, és a vakokéi, hogy hogy működjék a tv.”

Vitatta, hogy a nép részéről ne lehetett volna visszacsatolás. A második Orbán-kormány idején megszüntetett actio popularisra hívta föl a figyelmet, továbbá arra, hogy „a népszavazás intézményét kiürítették”.

„A parlamentáris, egykamarás parlament, a képviseleti demokrácia híve vagyok” – zárta fölszólalását Majtényi László.

„Péter tanulmányának címe az, hogy Búcsú 89-től. A kérdés, hogy melyik 1989-től búcsúzunk” – kezdte fölszólalását Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke és egyetlen országgyűlési képviselője (képünkön jobbra). „Péter diagnózisával tökéletesen egyetértek: teljesen elszakadt a politikai vezetés a társadalomtól. Demokratikus alkotmányt megalkotni elég hat hónap, a piacgazdaság kiépítéséhez hat év, de a demokratikus társadalomhoz hatvan év kell” – folytatta. Szerinte azonban nem azért gyenge a civiltársadalom, mert ezt így akarta a rendszerváltó elit, hanem mert ab ovo komoly illiberális, autoriter kirekesztő hajlamok jellemzik a társadalom jelentős részét.

Szabó arra hívta föl a figyelmet, hogy „a rendszerváltáskor kiépült egy jó intézményrendszer, de azt nem sikerült belaknia a társadalomnak”. Hogy lehet belakni a jogállamot korgó gyomorral? – tette föl a költői kérdést. Az a kérdés azonban megválaszolatlan – sőt: föltetetlen – maradt, hogy a korgó gyomor plusz autokrácia mennyivel jobb a korgó gyomor plusz demokrácia kombinációnál. Az ellenzéki képviselőnő úgy vélte: „alulról egész máshogy nézett ki a rendszerváltás, mint ahogy azt a rendszerváltó elit elgondolta”. Szerinte a kétezres évek közepéig volt egy viszonylag erős társadalmi kontroll, ez azonban „2010 után teljesen eltűnt”.

„A társadalom többségének a kiszolgáltatottság és a lecsúszás volt az élménye a rendszerváltással kapcsolatban. 2010-ben ha volt egy váratlan kiadás, az az emberek hetven százalékának komoly nehézséget okozott. Mindezzel a baloldali kormányok sem tudtak mit kezdeni” – közölte Szabó.

„Hiszek 1989-ben, de nem hiszek a régi politikában, Egy új baloldal kialakításában látom az igazi jövőt Magyarországon” – zárta fölszólalását keretes szerkezetben Szabó Tímea.

„Kimászni a mostani slamasztikából a liberalizmus ellenében megpróbálni óriási hiba lenne” – figyelmeztetett Rauschenberger Péter filozófus, aki ugyanakkor hozzátette, hogy „társadalmi kohézió nélkül nem lehet liberális demokráciát csinálni”. Úgy vélte: a mostani helyzetre „nagyon felszínes magyarázat, hogy a NER azért virágzik, mert gyenge és impotens az ellenzék”: létre kell hozni egy erős politikai közösséget, szavahihető emberekkel.

Rauschenberger számára a kulcskérdés, hogy mi legyen a NER-ellenes erők „zászlajára írva”. Némi magyarázatot követően kiderült a válasz: „szabadság, egyenlőség”, de az is, „hogy a közvetítőrendszernek sokkal erősebbnek kell lennie, mint amilyen 1989 után volt”.

„A tanulmány címe – hogy tudniillik Búcsú ’89-től – egy létező rendszerre vonatkozik. De a fékek és ellensúlyok rendszerét nem kidobni, hanem kiegészíteni szeretném” – reagált az eddigiekre Csigó, lényegében megismételve ezzel az általa korábban elmondottakat. „Liberális demokráciában szeretnék élni. De nem elégséges ehhez az 1989-es rendszer” – mondta, majd egy kérdésre válaszolva az Egyesült Államok szerinte oligarchizalidálódott politikai rendszerét kezdte gyalulni.

„Az mit jelent, hogy társadalmi kohézió?” – kérdezte a közönséget erősítő Bozóki András volt kulturális miniszter. „Hogy a gazdagok és a szegények gyerekei ugyanabba az iskolába járnak, és a szegények megkapják ugyanazt az esélyt, mint a gazdagok. Meg azt is, hogy a szegénységnek van egy határa: nem lehet belehalni a szegénységbe, és a szegények is hozzáférhetnek a közszolgáltatásokhoz” – felelt Csigó, aki amúgy liberális demokratának vallotta magát.

A közönség soraiból a végén még Bodnár Zoltán, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke afelől érdeklődött, hogy a vitázó felek mit gondolnak „a piacgazdaságról, mint a liberalizmus gazdasági modelljéről”? Az ekkor már eléggé anarchiába és hangzavarba süllyedő vitából még elkaptuk Majtényi László – tudósítónk szerint a vita egyetlen liberális résztvevője – válaszát, aki megvédte a multikat.