A Fidesz szerint a pártnak semmi köze az NVI székházában kedden történtekhez

február 24, 2016

Nyakó IstvánA Fidesz szerint nem a Fidesz volt. Fotó: MTI

A Fidesz minden vádat visszautasít a Nemzeti Választási Irodánál kedden történt eseményekkel kapcsolatban, egyúttal azt magyarázza, hogy a balhéban a szocialisták érdekeltek. A jelenleg rendelkezésre álló ismeretek alapján nyugodtan kimondhatjuk: van rá esély, hogy a Fidesz igazat mond. Nem sok, de van.

Közleményt adott ki a kormánypárt a Nemzeti Választási Iroda (NVI) épületében kedden történt, a Budapest Beacon által részletesen tárgyalt botrányos eseményekkel kapcsolatban. „A népszavazás kezdeményezésének feltételei általánosan ismertek és mindenki számára kötelezőek. Immár sokadjára fordul elő, hogy a szocialisták képtelenek egy népszavazási kezdeményezést szabályosan beadni. Nyilvánvaló, hogy csak a botránykeltésben érdekeltek. Ezzel a szocialisták ma is csak a teljes alkalmatlanságukról tettek tanúbizonyságot. A Fidesz elítéli a történteket és a szocialisták botránykeltését. A Fidesz-frakció minden, a Nemzeti Választási Irodánál történt eseménnyel kapcsolatban megfogalmazott vádat visszautasít” – írja a Fidesz.

De mivel is vádolják a Fideszt? A kedd esti tüntetésen – ahogyan arról a Budapest Beacon ugyancsak beszámolt – számos kijelentés elhangzott ezzel kapcsolatban, de a legegyértelműbben talán Juhász Péter, az Együtt alelnöke fogalmazott, aki lapunknak azt mondta: „itt bűncselekményt követtek el köztörvényes bűnözők alkalmazásával a kormánypárt emberei”.

Kik voltak a nem is annyira titokzatos bőrfejűek?

Azt ugyan nem tudjuk, kinek a megbízásából akadályozták meg a szocialisták kérdésének benyújtását a kopaszok, azt – legalábbis egy részükről – azonban tudjuk, kik voltak. Az már korábban kiderült, hogy többen a Fidesz-pártigazgatói, egyben az FTC-elnöki tisztjét betöltő Kubatov Gábor-féle Fradi Security tagjai.

A Kettős Mérce kiderítette, hogy az NVI-nél vérbeli demokrataként viselkedő kopaszok egyik vezetője K. Tibor, aki a Facebook-profilján több fotón is együtt szerepel egy bizonyos Sz. Ferenccel. A korábban egy Hitler-bajuszos férfival fényképezkedő Sz. Ferenc tíz évet ült emberölésért, és többek között egyike volt azoknak, akik a Fidesz-székház elfoglalásakor önkéntesen siettek a Fidesz segítségére. Sokáig vezette a Fradi Security csapatát is.

Az Mno.hu ugyanakkor úgy tudja: a csoportvezető a keddi balhékor nem K. Tibor, hanem Cs. Mihály volt, aki a Facebookon a Ferencvárosi Torna Club (FTC) alkalmazottjának nevezi magát, és hazai börtönökben készült fotókat posztol, a váci börtönről például azt írta, hogy „itt is voltam”.

Fontos megjegyezni, hogy bár a Fradi Security a Ferencváros biztonsági cége, az NVI-ben előkerülő, alviláginak tűnő figurákat nem szabad összemosni a ferencvárosi B-középpel, mivel nekik a mostani ügyhöz semmi közük, többségük pedig tiltakozik a Kubatov vezette Ferencváros működése, például a stadionban kötelező vénaszkenner, a Fradi Security, és Sz. Ferenc személye ellen is.

Mindez persze még nem bizonyítja, hogy a Fidesz vagy Kubatov Gábor küldte oda a rövid hajú férfiakat kedden az NVI-hez, hiszen a Fidesz-székháznál is maguktól mentek oda – írja a Kettős Mérce.

A Hvg.hu által szemlézett szerdai Magyar Nemzet szerint néhányan a kopaszok közül a keddi balhé után a Fradi stadionjához mentek, ahol egy jót kávéztak. A lap egyik olvasójának beszámolója szerint egyikőjük büszkén újságolta társának, hogy nyilatkozott a médiának, és azt mondta el, amit kellett, hiba nélkül. Ezt követően kaptak egy telefonhívást, aminek hatására villámgyorsan távoztak a kávézóból. Vajon ki telefonálhatott?

Méltatlanul keverték politikai ügybe a csapatot – állítja Kubatov Gábor, aki közleményében arra is kitért, miszerint milliónyi” szimpatizánsa van a Fradinak a Facebookon, ezért a klub szerint semmit sem bizonyít, hogy az NVI előterében randalírozó csoport tagjai a Fradi Securityt jelölték meg munkahelyükként. Az FTC határozottan kijelenti, hogy nem a Fradi Security Kft., és nem a klub munkavállalói azok a személyek, akikről bizonyos platformok ezt állították a történtekről beszámolva. Az FTC ugyanakkor nem adott magyarázatot a képek keletkezésére, melyen például K. Tibor a Fradi Security mellényében pózol az FTC stadionjában.

Az Indexnek sikerült elérnie Kubatov titkárát, a bajai időközi önkormányzati választás kampányában önmagát Bajnai Gordon kampányolásának megzavarásában exponáló Kindlovits Mátét, aki közölte: megvizsgálták az ügyet és bizonyossá vált, hogy az NVI épületében lévők közül senki sem tagja sem a biztonsági cégnek, sem más fradis vállalkozásnak.

Ki volt a nem is annyira titokzatos asszony?

Az első helyet beadványozóként a keddi balhé közepette egy igen hallgatag asszony, Erdősi Lászlóné szerezte meg, aki az Index információi szerint a herceghalmi polgármester, Erdősi László felesége. Erdősi az ősfideszesek csoportjába tartozik: 1990-ben az I. kerületben egyéniben választották meg önkormányzati képviselőnek, majd alpolgármester lett. 2010-ben Herceghalomban is a Fidesz jelöltje volt, 2014-ben viszont már függetlenként indult. Ekkor már a Fidesz saját jelöltet állított Erdősi ellen, ami nem is annyira meglepő, ha tudjuk, hogy Erdősi nagyon összeveszett a kormánypárttal – állítja a 444.

Erdősinét egy piercinges kopasz fiatalember védte, kísérte, segítette kedden. Ő volt az, aki a döntő pillanatban átvette az idős asszonytól a népszavazási dokumentumot, és amíg az MSZP-s Nyakó István átvergődött az útját álló kopaszok csoportján, megelőzte az MSZP volt országgyűlési képviselőjét és volt szóvivőjét az időbélyegzőnél. Az Index kiderítette, hogy a férfit Varró Ádámnak hívják, aki közeli ismerőse Petrőczy Dánielnek, a XVII. kerületi önkormányzat egyik fideszes képviselőjének, továbbá Kindlovits Máté, Kubatov titkárának egykori gimnáziumi osztálytársa. Osztályfőnökük Ríz Levente volt, aki jelenleg a XVII. kerület fideszes polgármestere. Ugyanebben az iskolában érettségizett Petrőczy Dániel is, aki azt állítja, hogy fogalma sincs, mi történt a NVI-nél, nem hallott semmit, és a híreket sem olvasta, mert egész nap dolgozott. Petrőczy nem tagadta, hogy Varró közeli ismerőse, de Varró ügyeit állítása szerint nem ismeri.

Később az Index újra fölkereste Kubatov titkárát. Kindlovits ekkor azt mondta, hogy valóban volt egy Varró Ádám nevű osztálytársa, de őt már vagy két éve nem látta. Petrőczyhez hasonlóan Kindlovits is azt állította, hogy nem látta a választási irodánál történt eseményekről szóló tudósításokat, ezért nem tudja megmondani, hogy a népszavazást kezdeményező nő kísérője azonos-e volt osztálytársával. Kindlovits a portál kérésére megnézett néhány e-mailen elküldött képet, melyek alapján továbbra sem tudta megállapítani, Varró szerepel-e azokon.

Különös, hogy Kindlovits az első megkereséskor még azt állította, hogy végignézték a felvételeket, majd később azt mondta, hogy nem látta az NVI-nél történt tudósításokat. Az is furcsa, hogy ha valóban végignézték a felvételeket – ahogyan azt korábban állította –, akkor miért nem szúrta ki rajta egykori osztálytársát, akit állítása szerint két éve nem látott. Az is rejtély, hogyha Kubatov titkára két éve látta utoljára Varrót, akkor miért nem tudta teljes bizonysággal megmondani, hogy ő van-e a képen vagy sem.

Egy dolog legalább bizonyítottnak látszik, mégpedig az, hogy a kopaszok, valamint Erdősiné és kísérője, Varró Ádám nagy valószínűséggel összejátszottak, az Origó fotósa ugyanis lencsevégre kapta, ahogy a NVI-nél megjelent kopaszok egy átlátszó mappát mutatnak fel, melyről kiolvasható, hogy a mappában lévő beadvány készítőjének lakhelye Herceghalom. Azaz, hiába viselkedett a társaság úgy, mintha külön beadvány beadására készültek volna, a kép alapján egyértelműnek látszik, hogy végig Erdősiné papírjával voltak felszerelkezve ők is.

„A népszavazás megnyerte az első csatát azok ellenében, akik el akarták venni az emberektől a lehetőséget, hogy népszavazás formájában döntsenek számukra fontos ügyekről” – mondta Orbán Viktor 2007-ben.

Az NVI egyébként nem tesz följelentést az ügyben, Lukács Zoltán, az MSZP alelnöke, és a Lehet Más a Politika (LMP) viszont igen.