A havi átlagos eső másfélszerese esett hétfőn egy óra alatt Budapesten

augusztus 18, 2015

Felhőszakadás, eső, 2015. augusztus 17. I.Az Index által megszólaltatott meteorológus nem emlékszik a hétfőihez hasonló méretű esőre. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint kedden és szerdán is esni fog, bár ennyire azért nem. Kétezer-kétszáz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez, ebből ezer Budapesten. A Honvéd Kórházba villám csapott.

Az Index hétfő esti írása az aznap délutáni-koraesti, egészen rendkívüli budapesti esőzésről ír. A lap úgy tudja: egy óra alatt, 18.40 és 19.40 között 8,33 centiméter eső esett, azaz 83,3 liter négyzetméterenként. Az augusztusi átlagos csapadékmennyiség 5,5-6 centiméter szokott lenni – fűzi hozzá az orgánum.

„Nem emlékszem ilyenre” – idézi a lap Üveges Zoltán meteorológust, aki hozzátette: „két éve nyár elején, az árvízkor a budai oldal északi részén esett negyvenöt-ötven milliméternyi eső, már az is kiemelkedő adat volt”.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedd délelőtti előrejelzése szerint, ha nem is ilyen mennyiségű, de jelentős csapadék várható Magyarország jelentős részén kedden és szerdán is.

Kedd délelőtt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra (OKF) hivatkozva az MTI arról számolt be, hogy a hétfői viharos, csapadékos időjárás miatt országszerte mintegy kétezer-kétszáz bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez. A legtöbb bejelentés Budapestről érkezett: több mint ezer. A legtöbb esetben családi- és társasházak, szállodák, közintézmények pincéjébe, alagsori helyiségeibe folyt be a víz, amelyet a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzniuk, de kidőlt fákhoz és sérült épületekhez, megrongálódott villanyoszlopokhoz, reklámtáblákhoz is riasztották őket – írja az MTI.

A víz számos banképület, kórház, könyvtár, illetve egyéb középület pincéjét, mélygarázsát is elöntötte. A Honvéd Kórházba villám csapott, de nem keletkezett kár az épületben.

A hirtelen lezúduló nagy mennyiségű csapadék fennakadásokat okozott a főváros közlekedésében is. Több trolibusz nem járt, a 2-es villamos nem közlekedett, a 3-as metrónak pedig ki kellett hagynia néhány állomást a megállóhelyeken összegyűlt víz miatt.

Felhőszakadás, eső, 2015. augusztus 17. II.Néhány esetben az eső miatt átázott mennyezetről vakolat hullott le, egy XIII. kerületi társasház lépcsőjéből pedig lépcsőfokok szakadtak le. Az egyik Visegrádi utcai társasházban a belső udvar megsüllyedt, de a statikai szakvélemény szerint intézkedésre nincs szükség. A II. kerületi Rómer Flóris utcában, a Frankel Leó utcában, valamint a Lövőház utca környékén tűzoltók mentették ki több gépjárműből a bent rekedt embereket. Szintén víz árasztotta el a XX. kerületi Bácska utca egyik lakását, ahonnan két idős embert kellett kimenteni a tűzoltóknak, míg a III. kerületi Szépvölgyi úton egy társasház elektromos tápkábelét rongálta meg a víz, ami miatt öt lakónak kellett elhagynia az épületet.

Kitértek továbbá arra is, hogy a főváros több pontján trafóházakat is elöntött a víz, emiatt két tucat alállomás hibásodott meg. A leállás miatt több mint negyvenhatezer fogyasztási helyen okozott fennakadást az áramszolgáltatásban. A szakemberek több helyen jelenleg is dolgoznak a helyreállításon.

Budapesten kívül Somogy és Veszprém megyében okozott még komoly fennakadásokat a vihar. Veszprém megyében, Balatonmáriafürdőn egy gyerektábort öntött el a csapadékvíz, ezért onnan száz gyermeket kellett kimenekíteniük a tűzoltóknak. Balatonmáriafürdő és Balatonszentgyörgy vasúti megállóhelyek között a csapadék a vasúti töltést mintegy két kilométer hosszan megrongálta, ezért Fonyód és Balatonszentgyörgy között vonatpótló buszok szállítják az utasokat. Somogy megyében, Tapolcán a főteret és a polgármesteri hivatalt több mint kétszáz homokzsákkal kellett megvédeni a hatalmas esővíztől – írja az MTI.