A Helsinki Bizottság beperli a Fideszt a „politikai gyalázkodó közleményért”

május 27, 2015

Helsinki Bizottság, menkülttábor„Súlyos belső fegyveres konfliktus elől menekülőket »megélhetési bevándorlónak« minősíteni cinikus és embertelen dolog” – olvasható a Magyar Helsinki Bizottság péntek délutáni közleményében. A szervezet az ezt megelőző Fidesz-közleményért beperli a kormánypártot.

Pénteken a Fidesz kiadott egy közleményt, melyben a Magyar Helsinki Bizottságot „álcilvilnek” nevezte, s a bevándorlással kapcsolatban „a nemzetközi spekuláns pénztőke” megrendelésére gyártott hazugságokkal, zsebeik Soros György pénzével való megtömésével vádolta meg.

Erre reagálva született meg az emberi jogi szervezet péntek délutáni közleménye. A Fidesz, Magyarország kormánypártja elfogadhatatlan stílusú közleményt adott ki a Magyar Helsinki Bizottságról. A sötét időket idéző kommünikében hamis állítások olvashatók. A valótlan és gyalázkodó kitételekért bíróságon veszünk elégtételt” – olvasható a közlemény kopfjában.

A Helsinki Bizottság időrendi sorrendben áttekinti a közte és a kormányzat közötti legújabb konfliktus állomásait. „Az ATV Híradó 2015. május 19-iki adása a debreceni menekülttábor készülő bezárásával foglalkozott. A riport felvezetésében elhangzott, hogy »az idei menedékkérők háromnegyede nem gazdasági okokból menekült el háborús övezetekből, hanem életveszély miatt«. Az anyag vége felé egy ábra látható, amely szerint a 2015-ben ide érkezett menedékkérők hetvenöt százaléka volt afgán, szíriai és iraki. Forrásként a Helsinki Bizottság szerepel. Mi ilyet nem mondtunk” – áll a közleményben.

„Állításunk az volt, és ezt továbbra is fenntartjuk, hogy 2015 első két hónapjában valóban a Koszovóból érkezők adták a menedékkérők túlnyomó részét, márciustól kezdve a koszovói migráció a töredékére csökkent, és az utóbbi időszakban háborús és egyéb válságövezetekből érkezik a menedékkérők túlnyomó többsége. A kérelmezőknek a hivatalos statisztikák szerint márciusban hatvanöt, áprilisban pedig hetven százaléka Afganisztánból, Szíriából vagy Irakból származik” – folytatódik a dokumentum.

„Különös fricska, hogy a Fidesz-sajtóiroda a Helsinki Bizottságot hazudozással vádoló közleménye szégyentelenül manipulálja a statisztikákat, amikor azt állítja, hogy 2014-ben a kérelmezők nyolcvan százaléka nem háborús övezetből jött. Az Eurostat adataiból világosan kiderül, hogy tavaly a Magyarországon menedékjogért folyamodók huszonegy százaléka Afganisztánból, tizenhat százaléka Szíriából, két százaléka Palesztinából és egy százaléka Irakból érkezett. Ez testvérek közt is negyven százalék. Lehet persze zsonglőrködni azzal, hogy Afganisztán háborús övezetnek minősül-e, de ahhoz nem fér kétség, hogy az ottani súlyos belső fegyveres konfliktus elől menekülőket »megélhetési bevándorlónak« minősíteni cinikus és embertelen dolog” – írja a Helsinki Bizottság.

„Nehéz eldönteni, hogy »a nemzetközi spekuláns pénztőke politikai megrendeléseit« emlegető sajtóközlemény hangvétele a harmincas évek Németországát vagy az ötvenes évek kommunista blokkját idézi-e inkább. Az azonban biztos, hogy bírósági döntés van róla: a Fidesz és akkori szóvivője, Hoppál Péter 2013 augusztusában megsértette a Helsinki Bizottság jó hírnevét, amikor mindenféle ténybeli alap nélkül hasonlóan elfogadhatatlan stílusban kelt ki a kormánykritikus civil szervezetek, köztük a Helsinki Bizottság ellen” – olvasható a dokumentumban.

„Amit nem tűrtünk 2013-ban, azt nem tűrjük most sem. A politikai gyalázkodó közleményért bírói úton veszünk elégtételt, és egyúttal szomorúan nyugtázzuk, hogy a legnagyobb magyarországi párt kommunikációja a politikai kultúra minimum elvárásait sem teljesíti” – zárul a Helsinki Bizottság pénteki közleménye.