„A Jobbik erősödésének nincs korlátja” – interjú László Róbert politikai elemzővel

április 28, 2015

GardaLászló Róbert választási szakértővel, a Political Capital politikai elemzőjével a Jobbik ajka-tapolcai időközi parlamenti választási győzelme apropóján készített angol nyelvű videóinterjút a Budapest Beacon. A szakember szerint reális forgatókönyv, hogy 2018-ban nyer a Jobbik, de nem lesz abszolút többsége, „és akkor bármi megtörténhet”.

Míg az Ipsos legújabb fölmérése a Jobbik támogatottságának elhanyagolható mértékű csökkenését mutatja, László Róbert úgy véli: a párt népszerűsége „az elkövetkezendő hónapok és évek során növekedni fog”, hacsak a Fidesz stratégiát nem vált, a baloldali pártok pedig ki nem törnek „a jelentéktelenségből”.

Egypártrendszer

Az elmúlt négy évben „tartós választási reform volt folyamatban” Magyarországon – fogalmazott László Róbert a Budapest Beaconnek angolul adott interjújában. Hangsúlyozta: az új választási eljárási törvény megalkotásánál „nem igazán számított senki véleménye”.

„Az új választási rendszer alappilléreit teljes egészében a Fidesz alkotta meg, így a választási rendszerre most már egypártrendszerként tekinthetünk” – mondta a szakember.

Politikai mérföldkő

Szerinte a jobbikos Rig Lajos győzelme az április 12-i ajka-tapolcai időközi választáson „mérföldkő” volt a párt számára. Emlékeztetett: a február 22-i veszprémi időközi parlamenti választáson a demokrata pártok által támogatott, független Kész Zoltán nyert.

„Egyre több kiábrándult, a kormánnyal elégedetlen ember van. Ők valamilyen alternatívát, a Fidesz valódi kihívóját próbálják megtalálni” – mondta László Róbert, kiemelve, hogy a mostanában rendezett időközi választásokon a legtöbb ember arra a jelöltre szavazott, aki meglátásuk szerint „a Fidesz fő kihívója” volt.

A Fidesz népszerűség-csökkenéséből a Jobbik profitál

A választási szakember szerint a kiábrándult Fidesz-szavazók nem lettek baloldaliak, hanem inkább otthon maradtak vagy a Jobbik jelöltjére voksoltak. Hangsúlyozta: 2014-ben a Jobbik legtöbb támogatója a nagy politikai pártokból kiábrándult szavazó volt. Az elmúlt egy évben a Fidesz támogatóinak száma csökkent, a Jobbikéi pedig nőtt – tette hozzá.

A Jobbik növekvő népszerűségének egyik oka László Róbert szerint a párt „kettős kampánya”, mely a jobbközép szavazók toborzására irányult úgy, hogy közben ne veszítsék el szélsőjobboldali szavazóikat.

László Róbert azt mondta: a Jobbik országos politikájában nem „masírozó fekete bakancsok” láthatóak, hanem „öltönyben és nyakkendőben mosolygó fiatalok”. Azonban ha vetünk egy pillantást bármelyik jobbikos politikus Facebook-oldalára, „a megszokott antiszemita, anticiganista, EU- és establishmentellenes szövegek olvashatók”. Szerinte a Jobbik főleg azt üzeni a fiatal szavazóknak, hogy eddig nem voltak kormányon, és nem fertőződtek korrupcióval.

A baloldali pártok hitelessége

László Róbert szerint a 2010-es földcsuszamlásszerű Fidesz-győzelem után Magyarország baloldali pártjai „többé nem voltak hitelesek”, és még keresik a „gyógyuláshoz vezető utat”. Ez a tény, kombinálva a szakember által „jobbközépre” pozícionált Fidesz ötéves kormányzásával a Jobbik további erősödését eredményezte.

„Vona Gábornak a jobbközép szavazókhoz vezető út megtalálása érdekében kidolgozott stratégiája nagyon sikeresnek tűnik. A Jobbik erősödésének nincs korlátja” – fogalmazott László Róbert, aki szerint a Jobbik következetesen szállt szembe a kritikákkal és jó úton halad, hogy mainstream párttá váljék.

A Fidesz-központú „kettős ellenzék” stratégiája megbukott

László Róbert szerint Ajka-Tapolca „szociológiailag tipikus jobboldali választókerület, ahol nagyobb városok nincsenek, csak kisebbek és falvak vannak” – olyan helyek, melyekben a Fidesznek erős. A Political Capital elemzője úgy folytatta: az a tény, hogy egy nyugat-magyarországi választókerületben a Jobbik jelöltje legyőzte a Fideszét, arra enged következtetni, hogy a Jobbik lehetséges növekedésének „nincsenek határai”, hacsak a többi párt nem dolgoz ki hatásos stratégiát a radikális jobboldal felemelkedését megakadályozandó.

A választási szakember szerint „a Fidesznek a Jobbikkal szembeni stratégiája nem bizonyult sikeresnek”, ráadásul „nem is akarták megtalálni a Jobbikkal szembeni hatásos fegyvert”, mert azt hitték, hogy a Fidesz az egyetlen párt, mely képes a politikai centrumot „a politikai spektrum ellentétes oldalain elhelyezkedő kettős ellenzékkel” (azaz egyfelől a demokrata oldallal, másfelől a Jobbikkal – a szerk.) szemben birtokolni. Hozzátette: mostanáig működött ez a stratégia, de a helyzet most megváltozott.

„A Fidesz kell, hogy találjon egy stratégiát a Jobbikkal szemben, mert most épp a szélsőjobboldali párt a Fidesz legfőbb kihívója” – mondta a politikai elemző.

László Róbert úgy látja: a Fidesznek az a stratégiája a helyzetet kezelendő, miszerint átveszik a Jobbik témáit abban a hitben, hogy így a Jobbik támogatóinak többsége a Fidesznél köt ki, de ez nem következett be.

A Jobbik javasolta először, hogy a nem Magyarországon élő magyarok ne csak állampolgárságot, hanem szavazójogot is kapjanak. „A Fidesz ezt sosem említette 2010 előtt” – mondta László Róbert. Azt is a Jobbik javasolta elsőként, hogy különleges adókat vessenek ki a bankokra és a nagyobb vállalatokra – ezeket az ötleteket a Fidesz „közteherviselés” címen kisajátította. Úgy folytatta: a Jobbik devizahitelek megszüntetését szorgalmazta. Bár 2010 előtt a Fidesz számára ezek megszüntetése elképzelhetetlen volt, végül – a Jobbik szavazóit magának megnyerendő – a Fidesz megvalósította e javaslatokat.

Az orosz kapcsolat

László Róbert szerint a Jobbik támadható és támadandó az orosz kapcsolat miatt. „A Jobbik mindig azt mondja, hogy ők az egyetlen, a valódi nemzeti érdekeket képviselő párt. Persze lehet, hogy nemzeti érdekeket képviselnek, de nem vagyok benne biztos, hogy a magyar nemzeti érdekekről beszélünk, nem pedig az oroszról” – fogalmazott a szakember.

A Political Capital elemzője úgy folytatta: cége több mélyelemzést készített Oroszország és a Jobbik kapcsolatáról. Az orosz kapcsolat című elemzés elérhető a Political Capital honlapján, mostanában pedig közzétettek még egyet.

„A Jobbik országos szinten és az Európai Unióban is mindig az orosz nemzeti érdeket képviseli. Számos magyar nyelvű szélsőjobboldali, a Kreml propagandáját közlő honlap létezik” – közölte László Róbert.

A Political Capital munkatársa szerint „erősen megalapozott” annak gyanúja, hogy a Jobbik európai parlamenti képviselője, Kovács Béla az orosz titkosszolgálatnak dolgozik. Úgy látja: azon kívül, hogy a tavaly májusi európai parlamenti választás előtt a kémkedés gyanúja miatt támadták Kovácsot, a Fidesz egyetlen korábbi vagy későbbi kampány során sem használta az orosz kapcsolatot a Jobbik elleni támadásra.

László Róbert úgy véli: a Fidesz azért nem kritizálja a Jobbikot, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök ezt nem engedi. A Jobbik-tábor kemény magja nagyon csalódott lenne, ha tudna a Jobbik orosz kapcsolatairól – tette hozzá.

A Fidesz keleti nyitása

A Fidesz 2010 után kezdett Oroszország felé fordulni – hangsúlyozta a szakember. Szerinte a keleti nyitás nem gazdaságilag, hanem inkább politikailag fontos a kormányzatnak. Magyarország összes új keleti szövetségese közül László Róbert szerint Putyin a legfontosabb, és „többé-kevésbé Orbán Viktor is fontos Putyinnak”.

A Jobbik erősödésének nincs korlátja

A választási elemző hangsúlyozta: amíg a Fidesz a szélsőjobboldali pártra vonatkozó új stratégiáját fejleszti ki, a Jobbik erősödésének nincs korlátja, és a párt népszerűségének növekedése „az elkövetkező hónapokban, vagy talán években is folytatódni fog”.

László Róbert úgy vélte: ésszerű dolog azt föltételezni, hogy a Jobbik lesz 2018-ban a legnagyobb párt, és ha senki nem szerez abszolút többséget, „bármi megtörténhet”.