A kormánypártok színeiben megválasztott polgármester szerint mára Orbán „demagóg, népnemzeti, néha szélsőséges, vagy ahogy ő nevezi, illiberális irányba” mozdult el

október 2, 2015

Lakatos BélaLakatos Béla. Fotó: Abcúg, Magócsi Márton

Egy hónapon belül két interjút is közölt az Index Lakatos Bélával, Ács polgármesterével, aki szeptemberben otthagyta a Fideszt, miután a miniszterelnök egy beszédében nagyjából azt mondta: ha van néhány százezer cigányunk, akiket nem erőltetünk rá másokra, akkor mások se erőltessék ránk a menekülteket.

A vállaltan cigány Lakatos Bélát egyszer döntő, egyszer pedig jelentős többséggel – 2010-ben négy jelöltből 66,22, tavaly két jelöltből 55,93 százalékkal – választották meg a hétezer lélekszámú dunántúli város, Ács polgármesterének. Ez azért is nagy dolog, mert Ácson a lakosság mindössze tíz százaléka cigány.

Ő maga régi fideszes volt, de sokban, például a menekültválság kezelésének módjában sem értett egyet pártja politikájával, aminek többször hangot is adott.

Utolsó csepp a pohárban Orbán Viktor szeptember eleji, a nagyköveti értekezleten megtartott beszéde volt. „Minden népnek joga, hogy az ottani őshonos nép határozza meg, kivel kíván együtt élni. Mint ahogy nekünk is az adottságunk, hogy függetlenül, hogy ki mit gondol róla, hogy szereti-e a túrós csuszát, vagy nem, Magyarországnak az a történelmi adottsága, hogy együtt él néhány százezer romával. Ezt valakik valahol valamikor eldöntötték, amit mi megörököltünk. Ez a mi helyzetünk, ez egy adottság, ezt senki nem kifogásolhatja se így, se úgy, nekünk kell ezzel együtt élnünk, de mi nem támasztjuk senki felé azt az igényt, nyugati irányba különösen nem, hogy ők is éljenek együtt egy nagyszámú roma kisebbséggel” – mosta össze a magyarországi cigányságot a menekültekkel Orbán.

A polgármester szeptember elején az Indexnek adott interjúban azt mondta: „Az egész már nem az én világom. Ahogy most intézi a Fidesz az ügyeket, elfogadhatatlan az én értékrendem alapján. […] Elegem volt, hogy folyamatos hazugságokban kell az embernek élnie, középszerű megoldásokat középszerű tudású emberekkel megvitatnia, amivel szakmailag nem ért egyet. Nem egy elsővonalbeli elit vezeti az országot, hanem egy olyan, amely nem mond soha nemet. Az egzisztencia féltése felülírja azt, ha szakmailag meg kellene szólalnia. Nekem ez nem megy.”

Az immár független városvezető az Indexnek a Die Pressével közösen készített szeptember végi interjúban azt mondta: a Fidesz ma már rég nem az a konzervatív-liberális párt, ami egykor volt. Mára Orbán egy „demagóg, népnemzeti, néha szélsőséges, vagy ahogy ő nevezi, illiberális irányba” mozdult el – mondta Lakatos, akinek, bár korábban is voltak vitái saját pártjával – egy ízben föl is függesztette tagságát –, szeptemberig mégis maradt, mert reménykedett abban, hogy végre belülről is tud tenni valamit a cigánypolitikában. Elmondása szerint többször fölmerült a Fidesz második vonalában, hogy őt bízzák meg a cigányügyeknek a minisztériumok közötti koordinációjával – még lobbiztak is érte –, de hiába. Levelet írt Orbán Viktortól a közoktatási államtitkárig többeknek, de soha semmilyen választ nem kapott.

Ezután jött az az ominózus cigányozás Orbántól, amiről Ács polgármestere azt mondja: azért mosta össze a cigányságot a menekültekkel a miniszterelnök, mert a romák rasszjegyei olyanok, mint a menekültekéi. „Ilyen alapon felhozhatta volna az itt élő németeket, szlovákokat, románokat, bárkit. Csak azokat nem hozta föl, mert nem olyan rasszjegyeik vannak, mint a cigányságnak” – fogalmazott a polgármester. A cigányságnak ráadásul sokkal erősebb a kettős identitása, mint más nemzetiségieké, erre példa, hogy miközben Ácson körülbelül ötszáz cigány él, közülük csak alig másfél százan vallották magukat cigánynak, a többiek mind azt mondták: magyarok.

Lakatos azzal folytatja: a kormányzat – például Trócsányi László igazságügy-miniszter – azt állítja, hogy a kormány már így is rengeteget segít a cigányoknak, törődik velük, és ezért nem marad energiája a menekültekre, ám ez hazugság.

Az előző uniós ciklus cigányfelzárkóztatásra szánt pénzeinek nagy részét úgy költötték el, hogy abból szinte semmi nem jutott az egyszerű cigány embereknek – mondja Lakatos. A fölhasználás elképesztően pazarló volt, ráadásul szerinte „még a mai napig is olyan roma vezetőket tartanak pozícióban, akikről nyíltan kiderült, hogy a rájuk bízott szervezetek nem úgy használtak fel a pénzeket, ahogy kellett volna” – utalt ezzel a városvezető a miniszterelnöki biztos Farkas Flóriánra, aki Lakatos szerint tudhat valamit a Fideszről, ha ennyi disznóság (mint amennyi az Országos Roma Önkormányzat körül történt – a szerk.) ellenére sem váltották le.

A legnagyobb baj az – így Lakatos –, hogy az iskolai szegregáció a nagy programok és szlogenek ellenére sem változott semmit. „A romáknak, főleg egy kistelepülésen, minden egyes percben azzal kell találkozniuk, hogy ők nem olyanok, mint a többiek: rosszabbak, kevésbé értékesek.” Ha sokáig ezt hallja valaki, az egy idő után törvénytelen pályára kerül, „pedig a hároméves cigány kisgyerek nem úgy indul, hogy lop, rabol, mint ahogy egyesek azt állítják” – mondja a polgármester.

Hogy miért nem működik az integráció? Mert valójában nem tesznek érte semmit – véli Lakatos, aki egy borsodi esetet föl példaként: „Egy faluban épp közművesítés folyt, amit csak éppen a cigánytelepen nem csináltak meg. Kérdeztem, hogy miért nem. Hát azoknak nem kell, úgysem tudják kifizetni, ez volt a válasz.”

Változást Lakatos szerint képzett cigány önkormányzati vezetőkkel, és saját érdekeiért kiállni képes cigánysággal lehetne elérni. Cigány településnek cigány polgármester kell – mondta.

„Rövidtávon humánusan, hosszútávon reálisan kellene kezelni” – tér rá a menekültkérdésre Lakatos, aki szerint az emberekben a menekültekről a Fidesz által kialakított negatív képet megváltoztatni már nem lehet. „Orbán Viktor már most a következő választásra gondol, ennyi a történet, és úgy látszik, ebben neki mindegy, hogy mit áldoz föl” – mondta a városvezető.

Saját városa is ellenezné a menekültek befogadását, de ők akkor is megtenné – jegyezte meg Lakatos. „Ács lakossága ma már ugyanúgy gondolkodik, ahogy Magyarország egésze […], de ha százan kiabálják, hogy nem, nem, attól még nem biztos, hogy az a helyes. Azt gondolom, Ács mindig is befogadó volt. Ha azt mondanák, száz szíriai háborús menekültet kell Ácsnak befogadnia, mi ezt megtennénk, én is megtenném.”