„A magam részéről semmi szín alatt nem tudnék a Jobbik jelöltjére szavazni” – interjú Szüdi Jánossal

március 29, 2018

„A magam részéről semmi szín alatt nem tudnék a Jobbik jelöltjére szavazni” – interjú Szüdi Jánossal| Szüdi János és Magyar Bálint. Fotó: Budapest Beacon, Szegő Péter |

Bár Földi László – Cegléd mostani kormánypárti képviselője – kihívóinak egyike Volner János, a Jobbik frakcióvezetője, Szüdi János, a Demokratikus Koalíció színeiben induló volt oktatási minisztériumi közigazgatási államtitkár, majd oktatási és kulturális minisztériumi szakállamtitkár lát esélyt önnön győzelmére. Az oktatáspolitikai szakemberből pártpolitikussá avanzsáló Szüdi semmiesetre sem szavazna egy jobbikos jelöltre, akkor sem, ha az illető a legesélyesebb ellenzéki jelölt – különös tekintettel arra, hogy édesanyja megjárta az auschwitzi haláltábort. Interjúalanyunk el tudja képzelni, hogy amennyiben a Fidesz relatív győzelmet arat, azaz egyedül nem képes kormányt alakítani, hamarosan előrehozott parlamenti választást tartanak. Bár az alaptörvényt illegitimnek tartja, Szüdi – ellentétben Karácsony Gergellyel – hajlandó letenni az esküt az alaptörvényre – ha jól értettük kissé dodonai megfogalmazását.

Mint arról a Budapest Beacon helyszíni tudósítója beszámolt, hétfőn egy ceglédi kampányrendezvényen bemutatkozott Szüdi János, a város DK-s képviselőjelöltje, volt oktatási minisztériumi közigazgatási államtitkár, majd oktatási és kulturális minisztériumi szakállamtitkár. Interjúnk közvetlenül ezt követően készült az ellenzéki politikussal.

Budapest Beacon: Komolyan gondolja, amit a plakátjain olvastam, hogy tudniillik ön az esélyes ellenzéki jelölt? A közvélemény-kutatások szerint itt a kereszténydemokrata Földi László és a jobbik frakcióvezetője, Volner János játssza a döntőt.

Szüdi János: Nem egészen. Én már találkoztam olyan méréssel, amely engem is ide sorol. Ha nem hinnék abban, hogy van esélyem a győzelemre, akkor nyilván nem vállaltam volna el a jelöltséget. Úgy gondolom, hogy a demokratikus baloldal képviselőjeként helyt tudok állni.

BB: Ott, ahol a Jobbik képviselőjelöltje a legesélyesebb ellenzéki jelölt, ön szerint a kormányváltás érdekében a Jobbik jelöltjére szavazni üdvös vagy nem üdvös? Erről hetek, sőt hónapok óta nagyon komoly és elmérgesedett viták folynak a demokrata térfélen.

Sz. J.: A magam részéről semmi szín alatt nem tudnék a Jobbikra szavazni. Nem tudom elhinni, hogy a Jobbik, ha kormányra kerülne vagy a mérleg nyelve lenne, akkor a baloldallal alakítana kormányt. Hogy más baloldaliak tudnak-e vagy sem, ezt nekik kell eldönteniük.

BB: Azt mondta, hogy semmi szín alatt nem tudna a Jobbikra szavazni. S egyéniben a Jobbik jelöltjére?

Sz. J.: A Jobbik jelöltjére sem. Egy olyan pártról van szó, amely ordas eszmék hirdetésével jutott el odáig, ahol most van. Azok az eszmék egy baloldali, vagy akárcsak egy jóérzésű jobboldali számára elfogadhatatlanok, különösen egy olyan embernek, akinek az anyja megjárta Auschwitzot: jómagam egy Holocaust-túlélő fia vagyok.

BB: Vegyük azt a – a demokrata oldal szempontjából nagyon optimista – verziót, hogy kilencvenkilenc mandátuma lesz a Fidesznek. Adott egy nagyon megosztott ellenzék, miközben a különböző nem kormányzati hatalmi pozíciókban fideszesek vagy Fidesz-közeliek ülnek: az államfő, a legfőbb ügyész, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és többsége, a Nemzeti Választási Iroda elnöke és többsége, az Alkotmánybíróság többsége, az Állami Számvevőszék elnöke, a Költségvetési Tanács tagjainak többsége minimum Fidesz-közeli, Orbán Viktor pedig nagyon szeretne továbbra is miniszterelnök lenni. Hogy lesz ebből kormányváltás?

Sz. J.: Nagyon nehéz kérdés. Lehet, hogy akkor újabb választást kell kiírni.

BB: Tehát elképzelhető egy őszi előrehozott választás?

Sz. J.: El.

BB: Lesz-e itt, Cegléden képviselőjelölti vita – akár a mostani kormánypárti képviselő, Földi László és ön között, akár egy többfős vita?

Sz. J.: Április 5-én lesz egy képviselőjelölti vita a helyi televízióban.

BB: Földi ezen jelen lesz? Azért kérdezem, mert eddig a Fidesz jelöltjei minden vitából kihátráltak.

Sz. J.: A nekem elküldött listán szerepel. Hogy eljön-e, arra nem tudok válaszolni.

BB: Említette, hogy illegitimnek tartja az alaptörvényt. Ha bejut a parlamentbe, leteszi az esküt az alaptörvényre?

Sz. J.: Az esküt le kell tenni, mert enélkül senki sem lehet országgyűlési képviselő.

BB: Karácsony Gergely azt mondta, hogy ő miniszterelnökként nem hajlandó az alaptörvényre letenni az esküt.

Sz. J.: Azt gondolom, hogyha a baloldal kerül többsége, egyeztetni fogják az ezzel kapcsolatos álláspontokat.