„A magyar reformok működnek!” – újabb propagandahadjáratba kezd a kormány

augusztus 7, 2015

A magyar reformok működnek!Épül a szerb határon a kerítés – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Kovács Zoltán kormányszóvivő. Az is kiderült: a kormány A magyar reformok működnek! címmel újabb propagandahadjáratba kezd.

A kormány nagyon keményen dolgozik annak érdekében, hogy felépüljön a 175 kilométer hosszú kerítés a Szerbiával közös határszakaszon – mondta Kovács.

Mint arról a Budapest Beacon július végén beszámolt, a kerítés felhúzására megszabott határidőt Orbán Viktor miniszterelnök tusnádfürdői beszédében november végéről előrehozta augusztus végére. A kerítésen – több helyszínen – egyszerre dolgozik 364 katona és 112 közmunkás.

A kerítés nagyjából 9,5 milliárd forintnyi közpénzbe fog kerülni – mondta el a szóvivő.

Kovács arról is beszámolt, hogy idén eddig 107 678 menekült érkezett Magyarországra. Közülük mintegy 103 000 nyújtott be menedékkérelmet, de azt a szóvivő nem említette, hogy hányat hagytak jóvá. Bejelentette viszont, hogy két új, egyenként ezer fős ideiglenes menekülttábort építenek Martonfán és Sormáson. A rendőrség jelentős létszámban lesz jelen a közbiztonság fenntartása érdekében.

A szóvivő azt mondta, Pogácsás Tibor belügyi államtitkár felvette a kapcsolatot az illetékes polgármesterekkel, és részletesen beszámolt nekik arról, hogy a menekülttáborokat csak ideiglenesen állítják föl.

„A legtöbb, amit tehetünk, hogy biztosítjuk a nemzetközi kötelezettségeink betartását és ezzel egyidejűleg garantáljuk a helyiek biztonságát” – mondta Kovács.

A kormányszóvivő nem tett említést arról, hogy mennyibe kerül a két új tábor megépítése, és arról sem beszélt, hogy milyen közbeszerzési eljárások várhatóak ezek során.

„Nem tudjuk, menyi ideig kell ezeknek a táboroknak működniük, mivel nem tudjuk, mikor hagy alább menekültek beáramlása, vagy, hogy a kerítés mennyire lesz hatékony eszköz a migránsok feltartóztatására” – mondta a kormányszóvivő.

Kovács emellett beszélt a kormány legutóbbi propagandájáról, amely arra igyekszik emlékeztetni a magyarokat, hogy Magyarország nem Görögország.

A kormányszóvivő bejelentette, hogy a propagandakampány szeptemberig tart. A kampány azért fontos – így Kovács –, hogy a magyarok megtudják: a kormány által az elmúlt öt évben bevezetett reformok valóban működnek.

„A magyar reformok működnek!” elnevezésű kampány az egész országban látható óriásplakátokon, a TV-ben, az interneten, illetve hallható lesz a rádióban – derült ki Kovács szavaiból.