„A Margit utcában üzemel egy kupleráj. […] Deutsch Tamást ismertük fel.” Deutsch pert vesztett Juhász Péterrel szemben a kábítószerperben

december 22, 2015

deutschHétfőn a Fővárosi Törvényszéken első fokon elutasították Deutsch Tamás keresetét. A Fidesz európai parlamenti képviselője azért perelte be Juhász Pétert, az Együtt alelnökét, mert utóbbi azt állította: Deutsch már fogyasztott kábítószert. A kormánypárti politikus ezt követően jó hírneve megsértését kérte a bíróságtól.

A per előzménye, hogy 2014 végén Deutsch Tamás (képünkön) azt állította egy, az Origónak adott interjújában, hogy soha nem fogyasztott kábítószert. Juhász ezt követően az ATV-nek úgy nyilatkozott: tanúi vannak rá, hogy Deutsch korábban fogyasztott kábítószert. Erre válaszul perelte be Deutsch Juhászt jó hírnév megsértéséért. Ezt a keresetet utasította hétfőn első fokon el a Fővárosi Törvényszék.

„Egy tanú személyesen is elmondta a bíróságon, hogy füvet fogyasztott vele közösen. Négyen írásban nyilatkoztak, amiből ketten ma nem tudtak személyesen megjelenni, de ha idézte volna őket a bíróság, eljöttek volna, hogy személyesen is elmondják”áll Juhász hétfő délutáni Facebook-bejegyzésében. „Kaptam viszont százezer forint büntetést, mert a képmásával visszaéltem: a kép, amit használtam egy nyilatkozatából volt, amikor ő vélhetően éppen nem drogozott. Mivel én azt írtam, hogy úgy tűnik, hogy ott is, ezért elmarasztaltak” – teszi hozzá az Együtt V. kerületi önkormányzati képviselője.

Az ellenzéki politikus ezt követően egy rendőr és egy kokaindealer nyilatkozatát idézi. „Információt kaptunk, hogy a Margit utcában üzemel egy kupleráj, ahol kábítószer-terjesztés és -fogyasztás zajlik. Kiérkezésünk után a helyszínen kokaint találtunk. Az ott tartózkodó személyeket igazoltattuk. Közöttük Deutsch Tamást ismertük fel, viselkedése ismét zavart volt, tudatmódosító szer hatása alatt lehetett” – áll többek közt a rendőr nyilatkozatában.