A miskolci Herman Ottó Gimnázium a pedagógusok elégedetlenségének hangadója

január 13, 2016

Herman Ottó Gimnázium, MiskolcAz egész oktatási rendszer veszélybe került. Kaotikus állapotok, bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban. Az, hogy vannak még jól működő iskolák vagy jól megtartott órák, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszönhető – mindez abban a segélykiáltásnak is fölfogható nyílt levélben olvasható, melyet a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestülete jegyez. A levél nyilvánosságra kerülése óta futótűzként terjed, még egy KLIK-vezető is beállt a támogatók sorába.

A miskolci pedagógusok még novemberben írták meg az oktatási rendszer egészével kapcsolatos panaszaikat egy nyílt levél formájában, ám mielőtt nyilvánosságra hozták volna, eljuttatták azt a tankerület vezetőjéhez, László Istvánhoz, aki el is látogatott az intézménybe egyeztetni, de mivel a fölvetett problémák többsége nem helyi jellegű, ezért azokon nem tudott változtatni. A tankerület vezetője átadta a levelet a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) vezetőjének, aki továbbította azt az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) közoktatási államtitkárságára is – írja a Nol.hu. A lapnak Pilz Olivér, a gimnázium közalkalmazotti tanácsának elnöke juttatta el a levelet még január elején, amelyet elsőként a Borsod Online hozott nyilvánosságra, és amelyre azóta sem érkezett válasz.

„Az egész oktatási rendszer van most már veszélyben” – hangsúlyozzák a hermanos pedagógusok. „Kaotikussá vált minden. Bizonytalanság, elkeseredettség, sokszor apátia uralkodik a tanári szobákban. S az, hogy vannak még jól működő iskolák, jól megtartott órák, versenyeredmények („természetesen” nevezési díjakra és útiköltségre elkülönített keret nélkül), sikeres érettségik és felvételik, kizárólag a tanárok lelkiismeretességének köszönhető – merthogy nem a környezeti hatásoknak és az oktatáspolitika tevékenységének, az biztos” – írják.

A tanárok nem értik, hogy a kormányzat a gimnáziumokkal szemben miért a szakképzőket részesíti előnyben, holott a legrosszabbul teljesítők leginkább ebből az iskolatípusból kerülnek ki, így nyilvánvaló, hogy munkaerőnek sem lesznek eléggé képzettek. Ugyanezért szerintük tovább fog súlyosbodni az európai szinten is gyengének számító idegennyelv-tudásunk is. Akad olyan diák, aki iskolai pályafutása alatt hat-nyolc újításhullámot is elszenved, persze a velük kísérletező pedagógusokkal együtt. A tankönyvek új generációja mindennek a tetejébe még a nevében is kísérleti, azaz kipróbálás alatt álló, míg a szakmailag igen színvonalas könyvek indokolatlanul a süllyesztőbe kerültek – sorolják a súlyosabbnál súlyosabb gondokat.

„Követeljük, hogy a jelenlegi reformoknak nevezett akciókat azonnal függesszék fel, míg társadalmi-szakmai konszenzuson alapuló közös nevezőre nem jutunk” – írják a hermanos tanárok, akik szakmai egyeztetés gyanánt kategorikusan elutasítják a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagóguskarral történő tárgyalásokat. „A kormány ilyenkor saját magával egyeztet, nem egy hiteles szakmai körrel. Mi értelme ennek? Legfeljebb annyi, hogy kipipálták a demokratikus megoldásokra való (ál)törekvéseket. Az említett szervezetbe belekényszerítettek minden tanárt, az önkéntes belépés lehetősége fel sem vetődött. Hol vannak demokratikus jogaink? A pedagóguskar által összetákolt etikai kódex egyszerre felháborító és megmosolyogtató, támogatottság és jogalap nélküli szülemény” – olvasható a miskolci Herman Ottó Gimnázium nevelőtestületének nyílt levelében, melyhez szerdáig közel 2500-an csatlakoztak nevüket is vállalva a Tanitanek.com oldalon.

A diákok a tanáraik mellett állnak

Támogatják a hermanos diákok tanáraikat – közölték levelükben az oktatáspolitikai káosz talán legsúlyosabban érintett szereplői, akiknek a jövőjével szórakozik a kormányzat. „Büszkék vagyunk arra, hogy mi nemcsak történelemórán tanulunk arról, hogy mi a demokrácia és a szólásszabadság, hanem a tanáraink példáján át is. Büszkék vagyunk arra, hogy a levélben írt nehézségek ellenére az oktatás a Hermanban színvonalas, és a diákokért van. Büszkék vagyunk arra, hogy olyan tanáraink vannak, akik kiállnak a közösség érdekeiért, és nem félnek felszólalni. […] Köszönjük, hogy Önöktől tanulhatunk” – írják az iskola diákjai.

A Független Diákparlament is támogatja a bátran kiálló intézményeket

Közleményt adott ki a Független Diákparlament is, amelyben feltétlen támogatásukról biztosítják azon gimnáziumok tanulóit és tanárait, akik az oktatás válságos helyzetével kapcsolatban szólalnak fel. „Tisztán látszik az, hogy a kaotikus állapotok és az uralkodó KLIK-rendszer rányomja bélyegét az oktatás minőségére, a tanárok életkedvére. A sikeres oktatás mindaddig elérhetetlen lesz, amíg az ezért felelő szerv nem vonja be az oktatás igazi szereplőit a döntéshozatali folyamatba, nem térképezi fel igazi helyzetüket, elnyomja őket” — írják.

A Hálózat a Tanszabadságért is a gimnázium mellett

A Hálózat a Tanszabadságért (HAT) nyilatkozatban csatlakozott a miskolci Hermann Ottó Gimnázium nevelőtestületének és diákjainak felhívásához – írja a Nol.hu. Nyolcpontos közleményükben egyebek mellett arra hívják föl a figyelmet, hogy a levél a nevelőmunkát hosszabb ideje ellehetetlenítő problémákat részletezi. Szerintük szomorú, hogy „az oktatásirányítás e jajkiáltást nem veszi komolyan, reakcióik, vagy éppen azok hiánya azt mutatják, hogy ők érzéketlenek a nevelőmunka első vonalában dolgozó pedagógusok kritikai észrevételeire”, ugyanakkor örülnek is, hogy „a miskolci kollégákban volt bátorság kiállni a nyilvánosság elé”. A HAT szerint a miskolci pedagógusok levele, és annak visszhangja egy új kezdeményezés kiindulópontja lehet.

A Magyartanárok Egyesülete is beállt a sorba

A Magyartanárok Egyesületének (ME) választmánya is reagált az iskola tantestületének nyílt levelére: „Üdvözöljük a miskolci Herman Ottó Gimnázium tantestületének kiállását a közoktatásért! Szolidárisak vagyunk kollégáinkkal, és támogatjuk a nyílt levélben megfogalmazottakat” – áll az egyesület közleményében. Az ME arra kéri a pedagógusokat és a szülőket is, hogy támogassák a hermanosok kezdeményezését.

Még egy KLIK-vezető is a támogatók között

Támogatókból egyelőre nincs hiány. A miskolci Földes Ferenc Gimnázium – hat-nyolc másik tantestülettel egyetemben – csatlakozott a hermanosokhoz, de neves művészek, közéleti szereplők, egyetemi tanárok, matematikusok is kiálltak a változást követelő tantestület mellett. Sőt, egy dunántúli KLIK-vezető – akinek kilétét épp az ő védelmében nem árulta el a közalkalmazotti tanács elnöke – levelében szintén a kezdeményezés mellé állt – írja ugyancsak a Nol.hu.

A Nemzeti Pedagóguskar szerint is óriási gondok vannak

„Gyakorló pedagógusokként és intézményvezetőkként magunk is látjuk és tapasztaljuk, hogy a magyar köznevelés súlyos problémákkal küzd, melyek azonnali megoldásért kiáltanak” – reagált a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagóguskar (NPK) a miskolci gimnázium levelére. Horváth Péter, a kar elnöke azt írta: döntéseiket demokratikusan, a kormánytól vagy más állami szervtől függetlenül hozzák, s a Herman Ottó Gimnázium levelében leírtak döntő többségével is egyetértenek. „Nagyon szívesen részt vennénk egy közös beszélgetésen Önökkel, és bármelyik csatlakozó intézmény képviselőivel, ahol személyesen is kicserélhetnénk tapasztalatainkat” – fogalmazott Horváth.

Úgy tűnik, Czunyiné nem olvasta

Czunyiné Bertalan Judit köznevelési államtitkár múlt szerdai sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva azt mondta: azt javasolja a hermanos tantestületnek, problémáikkal forduljanak a fenntartóhoz. Bár a tanárok rendszerszintű problémákat fogalmaztak meg, az államtitkár nem tartja magát illetékesnek az ügyben, ráadásul bebizonyosodott, hogy a gimnázium levelét sem olvasta korábban, különben tudta volna, hogy azt tavaly novemberben a tankerületnek és a fenntartónak küldték meg először.