Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy az úgynevezett közmédia a kormány külön bejáratú szócsöve, az azonban, amit a pedagógustüntetések kapcsán a híradó, és úgy általában az egész orgánum művelt, minden várakozást fölül-, vagy ha jobban tetszik, alulmúlt.
Mindent megtesz a közmédia, hogy még a hiteles tájékoztatás látszatát is elkerülje, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogyan a szerdai pedagógustüntetésről beszámolt a híradó – és összességében az egész közmédia interneten és televízióban egyaránt.
Kezdődött minden a Pesti Srácok cikkének átvételével még kedd este. A cikk szerint a pedagógusokat utcára hívó és a köznevelési rendszer állapota miatt az ország több pontján demonstrációt szervező civilszervezetetek mögött Soros György magyar származású amerikai üzletember (képünkön) áll.
De a Pesti Srácok itt nem áll meg, ahol ugyanis ott van Soros, ott az egykori Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) is: a csalódott pedagógusokat fölkaroló Humán Platformnak az az Oktatói Hálózat is tagszervezete, amelynek tagja Heller Ágnes, és „Gyurcsány Ferenc kedvenc szociológusa”, Ferge Zsuzsa, de a Republikon Intézet stratégiai igazgatója, Tóth Csaba is „feltűnik a szervezetben”, aki 2004-ben és 2006-ban részt vett az SZDSZ kampányainak irányításában – írják.
Van még tovább is, ahol ugyanis ott az SZDSZ, ott van Bajnai is: a Humán Platform tagszervezete a többi között a volt oktatási miniszter, Magyar Bálint által alapított Hálózat a Tanszabadságért nevű civilszervezet is, amely 2012-ben oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá a Bajnai Gordon által vezetett Együtt 2014 választói mozgalommal.
A magyar oktatás állapota miatt éppen azok a szervezetek tiltakoznak, és azok a civilek „kerítették a hálóikba” az egyébként jó ügyért kiálló pedagógusokat, akik liberálisként, „a bukott SZDSZ holdudvarából menekítették át magukat a jelenlegi közéletbe” – összegez a Pesti Srácok. Tekintettel arra, hogy a sorosozás zsidózás, az SZDSZ-ezés szintén zsidózás, minderre nincs jobb kifejezés, minthogy alig kódolt zsidózással föltuningolt agyrém, de ennél talán még megdöbbentőbb, hogy a hírt az Magyar Távirati (MTI) is átvette.
Ezzel kapcsolatban talán Lattmann Tamás nemzetközijogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) docense, a civiltüntetések egy részét szervező Új Magyar Köztársaság Egyesület (ÚMKE) alapító tagja és ügyvivője fogalmazott a legfrappánsabban: „Olvasom a kormánypárti reakciókat a tanárok tüntetésével kapcsolatban, és valahogy arra lyukadok ki mindig, hogy valahol azért marha jó dolog lehet SZDSZ-nek lenni, hogy születésed előtt a vörös, halálod után meg a narancs kommunisták rettegnek tőled” – írta Lattmann szerda este a Facebookon.
Az úgynevezett közmédia azonban nemcsak átvesz, saját hírt is gyárt. Külön cikkben foglalkoztak például Hollik István szerdai sajtótájékoztatójával, melyen a kereszténydemokrata képviselő azt találta mondani, hogy a kormánypártoknak a gyerek érdeke a legfontosabb, viszont a „bukott baloldal” csak pártpolitikai célokra használja a pedagógusokat. A kormánypárti politikus úgy indokolt: kiderült, hogy a szerdai, „oktatásinak álcázott” vidéki tüntetések mögött több városban is „a bukott baloldal képviselői állnak”. Hollik a Fidesz-KDNP nevében föl is szólította a baloldali pártokat, hogy hagyják békén a pedagógusokat, és ne zavarják meg a kormány kezdeményezésére az oktatásról elindult párbeszédet.
Értik? A kormány kezdeményezésére! De a kormánypárti politikusnak mindez nem volt elég, és a pedagógusokhoz is volt egy jó szava: emlékeztette őket, hogy ezek a baloldali politikusok vették el tőlük a XIII. havi bérüket 2010 előtt.
A Híradó nézői azonban azt is megtudhatták, hogy miközben a pedagógusok az utcán vonulgatnak – erről azért, ha szűkszavúan is, de szintén beszámolt az úgynevezett közmédia –, addig a kormány az országban több helyen is fórumot tartott, ahol a pedagógusok beszélhettek a problémáikról. Beszélhettek volna, ha hagyták volna őket szóhoz jutni, de mint arról a Budapest Beacon elsőként beszámolt, például a VI. kerületben belefojtották a szót a Kölcsey Ferenc Gimnázium közalkalmazotti tanácsának vezetőjébe, a dunaújvárosi fórum résztvevője a Castellum.do oldalon megjelent cikkében pedig azt írja, hogy a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) tankerületi igazgatója és munkatársai nem válaszoltak semmilyen kérdésre, és még jegyzőkönyvet sem vezettek az elhangzottakról.
Az úgynevezett közmédia arról is hírt közöl, hogy a számos tankerületi értekezletnek köszönhetően jövő kedden összeül a Balog Zoltán emberminiszter által életre hívott köznevelési kerekasztal, amire „mindenkit meghívtak”. Mindezt Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) parlamenti államtitkára jelentette be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Hétoldalú megbeszélésre várják a köznevelés szakmai szervezeteit, a munkavállalói érdekképviseletet, a szülők, a diákok, a munkaadók képviselőit. A kerekasztal résztvevői között szerepelnek még az állam, a fenntartó és a tudományos élet, valamint a pedagógusképzés képviselői – tudhatták meg azok, akik a megfelelő helyre kattintottak, vagy a megfelelő csatornát nézték éppen. A korábban meghívott – a sajtótájékoztató és a Köznevelési Kerekasztal leendő helyszínén elhelyezett névtáblák alapján azonban mégsem – Magyar Művészeti Akadémia (MMA) vajon melyik csoportba tartozik?
A lehető legszélesebbre nyitották az ajtókat, nem volt még olyan egyeztetés Magyarországon, amelyre minden iskolát meghívtak – büszkélkedett Rétvári, akitől azt is megtudhattuk, hogy a kormány a szabad véleménynyilvánítás pártján áll, hiszen Magyarországon mindenki számára garantált, hogy a véleményét, álláspontját békésen elmondhassa, ez fog történni a tüntetéseken is, nem úgy tíz évvel ezelőtt, amikor még Gyurcsány Ferenc lovasrohamot vezényelt a békésen ünneplő emberekre – magyarázta az államtitkár. Arra a békés tömegre, amely fölgyújtott egy középületet, több másikat megrongált – gyakorlatilag szétverte a fél belvárost. Milyen igaz.
Rétvári fölidézte továbbá, hogy az elmúlt években összesen százhúszmilliárd forintot fordítottak ötszáz iskolában fejlesztésekre. A korábbi fenntartói rendszer óriási költségvetési lyukat hordozott magában – tette hozzá a kereszténydemokrata politikus. Az nem egészen világos, hogy a milliárdos adósságot fölhalmozó KLIK akkor miben is jobb, ezt a kormánypárti politikustól sem tudtuk meg.
A pedagógusok papírmunkája egyharmadára csökkent, hogy több idejük legyen a gyerekekkel foglalkozni – tért ki néhány szóban a lázongó tanárokra az államtitkár, majd röviden a folytatódó pedagógus-béremelések hírét is megemlítette.
Valóban jelentősen csökkennek az önértékelési és tanfelügyeleti folyamatokban a pedagógusok adminisztrációs terhei – erősítette meg Rétvári gondolatait az EMMI köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára szerdán Pécsett. Pölöskei Gáborné az Országjárás az oktatásról programsorozat pécsi fórumán résztvevő pedagógusok hozzáállását konstruktívnak nevezte.
Rétvári csütörtökön is ugyanezt mantrázta, kiegészítve például azzal, hogy sok vidéki kistelepülés számára a folyamatos bizonytalanságot eredményezte az önkormányzati fenntartás, a 2010-et megelőző nyolc évben 381 iskolát, telephelyet kellett emiatt bezárni, ami elbocsátással is járt. Ezt a folyamatot az állami fenntartással tudták megállítani – jelentette ki.
Az igazsághoz itt azért az is hozzátartozik, hogy ezúttal az úgynevezett közmédia legalább említést tesz Horváth Péter Kossuth Rádióban elhangzott interjújáról – ezzel némi negatívumot csempészve a hírekbe —, melyben a Nemzeti Pedagóguskar elnöke azt mondta: létező problémákról beszélnek a tiltakozók. Csak egyeztetésekkel lehet eredményt elérni, a tüntetés felgyorsíthatta az egyeztetési eljárásokat – fogalmazott Horváth. Hozzátette: a KLIK-nek az elmúlt három évben nem sikerült bizonyítania, hogy jobban tudja ellátni a feladatokat, mint korábban az önkormányzatok. Szerinte nem elsősorban az állami fenntartás okozza a problémát, hanem hogy nincs megfelelő költségvetési támogatás az oktatásra, és nincs megfelelő önállóság az intézményekben.
A legtragikusabb ebben az egészben nem is az a körülbelül nyolcvanmilliárdnyi közpénz, amit a kormány az adófizetők zsebéből a közmédiába pumpál évente, hanem az a milliónyi ember, akiben a reflex sincs meg arra, hogy elkapcsoljon a „királyi” csatornáról, az ugyanis feltételezhető, hogy az internethasználók többségével egyéb hírek is szembejönnek, nemcsak azok, amelyek szerint Magyarországon minden szép és jó.
Növekszik a gazdaság, egyre több jó autót vesznek a magyarok, ömlik a pénz az egészségügybe, olcsóbb a hús – ezek csak az elmúlt két-három nap belföldi hírei a Hirado.hu-n, és még ha elvétve föl is bukkan egy-egy rossz hír, az akkor sem igen kerül közvetlen összefüggésbe a kormányzati tevékenységgel. A pedagógustüntetések kapcsán világosan látszik, hogy immár a hiteles tájékoztatás látszatára sem igen ad a temérdek közpénzből fönntartott, elméletileg a köz, és nem a kormány szolgálatában álló média.
Esély sincs arra, hogy az ország egyes helyeire eljusson a hiteles tájékoztatás, így viszont nem is annyira meglepő, amiről szinte hónapról hónapra a Budapest Beacon is beszámol, miszerint a Fidesz még mindig toronymagasan vezeti a népszerűségi listákat.