A rendőrség elutasította a Modern Magyarország Mozgalom közösség elleni uszítás miatt tett följelentését

július 2, 2015

bokrosmoma1A Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom csütörtöki közleménye szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság bűncselekmény hiánya miatt elutasította a konzervatív-szabadelvű párt feljelentését. Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, a párt feljelentést tett közösség elleni uszítás miatt. „Véleményünk szerint a kormányzati plakátkampány nyíltan gyűlöletet szít, és a menekültekkel szembeni aktív fellépésre ösztönöz. A rendőrség összegző véleménye szerint az említett cselekmények nem valósítanak meg bűncselekményt.” – áll a közleményben.

Mint arról a Budapest Beacon korábban beszámolt, gazdagon, a Modern Magyarország Mozgalom (Moma) feljelentést tett ismeretlen tettes ellen közösségi uszítás miatt. Az ellenzéki párt a bevándorlók elleni kormányzati plakátkampányban látta megvalósulni a közösség elleni uszítást. A konzervatív-szabadelvű párt csütörtöki közleményéből azonban az derül ki, hogy a rendőrség szerint nem történt bűncselekmény.

„A rendőrség álláspontja az, hogy a feljelentésben említett kommunikáció, és a plakátok önmagukban nem ösztönöznek erőszakos magatartásra a bevándorlókkal szemben, ezek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy közvetlenül erőszakos magatartást váltsanak ki. Valamint, a kormány részéről a szándék is hiányzik a gyűlöletkeltés vonatkozásában. A rendőrség összegző véleménye ezért az, hogy az említett cselekmények nem valósítanak meg bűncselekményt” – áll a Moma közleményében.

„A Moma álláspontja ezzel szemben az, hogy már most érezni a magyar társadalomban a bevándorlóellenes kormányzati propaganda hatását, a bevándorlók ellen keltett indulatokat. Noha ezek nem nyilvánultak meg erőszakos magatartás formájában, de a közhangulat efelé halad, és a Moma a feljelentésével ezt szerette volna megelőzni” – folytatódik a dokumentum.

„A Modern Magyarország Mozgalom úgy véli, hogy a rendőrség által rögzített megállapítások a bizonyítás lefolytatása nélkül elhamarkodottnak tűnnek. Tekintettel arra, hogy a feljelentés elutasítása – amely újabb bizonyítéka a jogállam felszámolásának – ellen panasszal csak a bűncselekmény sértettje élhet, ezért a Moma számára a menekültekkel szembeni gyűlöletkampány elleni fellépés jogi lehetősége megszűnt. A politikai fellépés lehetősége azonban nem. A Moma a jövőben is mindent elkövet azért, hogy Magyarországon a szélsőséges és agresszív ideológiák ne tudjanak megerősödni” – zárul a konzervatív-szabadelvű párt csütörtöki közleménye.