A strasbourgi ítélet ellenére a kormányzat továbbra is szívatja Iványi Gábor gyülekezetét

december 10, 2015

Ivanyi1„Sajnálattal kell kijelentenünk, hogy a hatóság törvénysértő módon jár el. A Strasbourgban részben megnyert perünk eredményeként a magyar állam kifizette az elmúlt években visszatartott egyszázalékos felajánlásokat, elismerve az alkotmánysértést. Csak rosszhiszemű folytatás lehet az, melyben elölről kezdi a hatóság a jogsértést” – írja a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke.

Iványi Gábor lelkész, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) elnöke (képünkön) egyháza honlapján csütörtökön nyílt levelet és egy fellebbezésmintát tett közzé. A nyílt levélben arra hívja föl a figyelmet, hogy a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) levelei törvénysértőek és ellentétesek a MET-re vonatkozó strasbourgi ítélettel. A fellebbezésminta kitöltésével és elküldésével lehet a NAV határozata ellen fellebbezni. Alább minimális szerkesztéssel, teljes egészében közöljük az elnök-lelkész levelét.

„A NAV most küldi szét azokat a leveleket, melyekben arról tájékoztatja az egyházunk számára (MET 0444) tett felajánlások adózóit, hogy számunkra nem kínálható fel az említett egy százalék. Sajnálattal kell kijelentenünk, hogy a hatóság törvénysértő módon jár el. A Strasbourgban részben megnyert perünk eredményeként a magyar állam kifizette az elmúlt években visszatartott egyszázalékos felajánlásokat, elismerve az alkotmánysértést. Csak rosszhiszemű folytatás lehet az, melyben elölről kezdi a hatóság a jogsértést. Mivel a fellebbezés nem költségmentes dolog, kedves támogatóinkat nem akarjuk további anyagi áldozatvállalásra sarkallni, mi magunk pedig több ezer hívünk helyett nem tudjuk a fellebbezés összegét átvállalni. Néhány esetben (az egyház elnöke, gazdasági igazgatója, stb.) a végsőkig vállaljuk a pert, bízva abban, hogy utólag sem vesznek el (ahogyan a strasbourgi döntés is igazolja) a felajánlások” – írja Iványi.

„Mellékelek egy fellebbezésmintát, melyet, aki akar, felhasználhat, amennyiben a maga részéről is felháborítónak tartja a NAV döntését, és megengedheti magának azt a furcsa »luxust«, amit ma Magyarországon vállalnia kell annak, aki a jogai érvényesítéséért küzd” – zárul a MET elnökének nyílt levele.