„Becsapva és kisemmizve” jelmondattal tartottak tiltakozó menetet a szociális ágazat dolgozói péntek délután Budapesten. Az ágazatban az átlagos nettó fizetés 83 ezer forint, így az erkölcsi megbecsülésen túl elsősorban a méltányos fizetésért küzdenek. A szociális dolgozók jogállástól független béremelést, a bértábla kiterjesztését – szociális életpályamodellt –, rendszeres érdekegyeztetést, és a munkaközi szünet munkaidőbe való beszámítását követelik.

A Szociális Ágazati Sztrájkbizottság az egyeztetések eredménytelenségére tekintettel megszakította a kormánnyal a két éve tartó tárgyalásokat. Követeléseik nyomatékosítására a tizenkilenc érdekvédelmi szervezetből megalakított Szociális Ágazati Demonstráció Bizottság szervezte meg a Facebookon is meghirdetett péntek délutáni demonstrációt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) múlt pénteken azt ígérte: a mostani bérpótlékon felül júliustól bérkiegészítést kapnak a szociális szférában dolgozó szakemberek. Balog Zoltán emberminiszter azt mondta: a kormány döntése értelmében az idei költségvetésben 7,6, míg a jövő éviben tizenötmilliárd forintot biztosítanak erre. Ez a szociális szféra mintegy hatvanötezer dolgozóját fogja pozitívan érinteni, akik idén és jövőre is megkapják a korábban megítélt, összesen tizenkétmilliárd forintnyi bérpótlékot – ígérte Balog.

Csakhogy az ágazatban dolgozó körülbelül 92 ezer emberből csupán 64 ezer részesülne abból, ami amúgy is csak egy egyszeri adomány, és nem béremelés. Nem kapna több pénzt például a technikai és élelmezési személyzet, vagy épp a bölcsődei dajka feladatait segítő dolgozó, de a karbantartók sem.

A költségvetésben ennek az ígéretnek azonban nyoma sincs.

A tüntetők nem sokkal öt óra előtt a Kodály köröndön gyülekeztek. Közülük sokan – mint az egészségügyi dolgozók tüntetésén – fekete pólóban érkeztek, zöld kendőket is látni lehetett rajtuk, ezzel fejezve ki elégedetlenségüket. Karjukra többen úgynevezett „szociális selfie-t” ragasztottak, amelyen látható, mi a végzettségük, hány éve dolgoznak, és mennyit keresnek. Százezer forint fölötti összeget keveset lehetett látni.

Számos transzparens és zászló is föltűnt a tömegben, ezek többnyire a szociális szférában dolgozók siralmas helyzetére igyekeztek fölhívni a figyelmet.

Az egyik tüntető a Budapest Beacon kérdésére azt mondta: amíg nem tudnak megállapodni a kormánnyal a sztrájk idejére vonatkozó „elégséges szolgáltatásról”, addig nem tudnak sztrájkolni, márpedig a kormány „láthatóan erről nem akar megállapodni, ezzel zsarolnak minket”. Addig nincs más lehetőség, mint a tüntetés – tette hozzá. Ezzel egy néhány pillanatig a gyülekező tömeghez csatlakozó és a tüntetés oka felől érdeklődő, Budapesten dolgozó indiai férfi is egyetértett. Úgy látja, nagy szükség van arra, hogy az emberek hallassák a hangjukat, és akkor a kormánynak is tudomást kell vennie róluk. A magyaroknak el kell kezdeniük felelősséget vállalni magukért és másokért is – mondta. Hozzátette: a kormány van az emberekért, és nem fordítva.

Sokan az úgynevezett nemzeti konzultáció mintájára elnevezett szociális konzultáció egy-egy lapját hozták magukkal, melyet – mint azt lapunk megtudta – a szervezők a demonstráció végén eljuttattak a kormányfő részére. Ebben minden dolgozó leírhatta, milyen munkakörülmények között és mennyi pénzért dolgozik.

A tüntetők ezután a Pomázi Önkéntes Tűzoltózenekar fölvezetésével végigvonultak az Andrássy és Bajcsy-Zsilinszky úton, majd az Alkotmány utca Kossuth téri végénél fölállított színpadhoz értek. Menet közben a párszáz fős tömeg több ezresre duzzadt.

A tüntetés által a forgalomban okozott fönnakadásokat fokozta, hogy a tüntetés idején két órára lezárta a József Attila utcát az ott ülősztrájkoló Radikális Bankellenes Csoport.

Nincs mit mondaniuk, mert szavakkal nem kifejezhető, amit éreznek – közölte a színpadra lépő első szónok, Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet (ATSZ) elnöke. Már mindent elmondtak korábban: beszéltek a kilátástalanságról, a reménytelenségről, a kétségbeesésről, és a félelemről – közölte. Napi szinten jelen van a létbizonytalanság a szociális ágazatban, és lassan nem lesz, aki itthon dolgozzék – tette hozzá. Varga szerint már a jól végzett munka örömét is el akarják venni, és a dolgozók többségét már csak a hivatástudata tartja a pályán.

Az ATSZ elnöke szégyenteljesnek nevezte, hogy az ágazati államtitkár, Czibere Károly korábban azt merte nyilatkozni, miszerint nem kudarc az, ha a kormány levette napirendjéről a szociális szféra béremelésének kérdését, valamint szerinte sok az olyan dolgozó, akit emberek közelébe sem lenne szabad engedni. Véget ért a párbeszéd – jegyezte meg Varga, majd azt kérte a jelenlevőktől, hogy minden panaszt és keserűséget sűrítsenek bele egy fél perces néma csöndbe.

Elég volt a hazudozásból, a hitegetésből, a megosztásból, a kisemmizésből. Eljött a tettek ideje, ezért mindenki fogjon össze a pedagógusoktól a vasúti dolgozókon át az egészségügyi szféráig – mondta a szónok.

A tüntetés szervezői petíciójának felolvasása után Varga Andrea és a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) elnöke, Kiss László átadta azt a szociális konzultáció leveleivel együtt a miniszterelnök delegáltjának.

Kiss László azt mondta: nem ez az első petíció, amit átadnak, de ez az utolsó. A FESZ elnöke hozzátette: a 2015 januárjáig visszamenőleges béremelés mellett követelik, hogy 2016. január elsejével vezessék be a szociális dolgozók életpályamodelljét, melyben garantálják, hogy bérük eléri az egészségügyi dolgozók mindenkori bérét.

Kisst követően egy szociális munkás az összefogás fontosságát hangsúlyozta, és szorgalmazta, hogy neves közéleti személyiségek is vigyék hírét a tragikus helyzetnek, és a média segítségével támogassák az ügyüket.

Elvir Maličević, a Szerb Egészségügyi Technikusi és Nővérszakszervezet propagandavezetője is beszédet mondott, melyben biztosította a jelenlévőket, hogy demonstrációjuk híre Olaszországtól Szlovénián át Boszniáig eljutott. Maličević a Budapest Beacon kérdésre elárulta, hogy az egészségügyi dolgozók május 12-i – föntebb említett – tüntetésének hírére kezdtek szerveződni, mert Szerbiában hasonló gondokkal küzdenek, mint Magyarországon, ráadásul ott a szociális ellátórendszerből hamarosan mintegy tizenötezer dolgozó elbocsátásra készülnek, mert egyszerűen nincs pénz a bérekre. A Vajdaságból például napi több száz dolgozó vándorol el a jobb élet reményében, ezért országhatárokon átívelő összefogásra van szükség.

Papp Katalin, a Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezetének (KKDSZ) alelnöke a dolgozói szegénységről beszélt: ebben a szférában dolgozóknak 2002 óta nem változott a fizetésük, és még csak esélyük sincs a béremelésre. Már minden kapu bezárult előttük, ezért az is megfordult a fejükben, hogy a korábban állítólag restaurátor Habony Árpád miniszterelnöki tanácsadóhoz fordulnak. Ki érthetné meg jobban a helyzetüket, mint ő – tette hozzá Papp.

A beszédeket Szűcs Viktória, a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (BDDSZ) elnöke zárta. „Többen vagyunk, mint egy NB I-es focimeccsen. Ellenzékben a Fidesz számon kérte a béremelést, aztán mikor hatalomra került, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében ígért fűt-fát, de eltelt öt év, és semmi sem történt. Bezzeg a saját bérüket meg tudták emelni, köztelevízióra, Quaestorra és stadionokra van keret – tette hozzá.

Szűcs szerint a kormány nemcsak nem hagyta az út szélén őket, hanem be is lökött mindenkit az árokba. Lehet szép az óvoda, de éhbérért az óriási felelősségű munkát nem lesz, aki vállalja – mondta. Hozzátette: Czibere kérjen bocsánatot azért, amit mondott. „Mondjon le!” – skandálta a tömeg.

A szociális szféra dolgozói addig tiltakoznak, és addig folytatják akciójukat, amíg megnyugtató választ nem kapnak a kormánytól a bérek rendezésére. Akárcsak Orbán Viktor miniszterelnök, úgy Szűcs is értékelte a kormányzás elmúlt öt évét: elégtelen.

Mielőtt zárásként elénekelték volna a Himnuszt, a szakszervezeti vezetők együtt álltak föl a színpadra, az egységet demonstrálandó.

A szociális dolgozók ezzel a fizetéssel gyakorlatilag ugyanabba a szegénysorba vannak taszítva, mint akiket ők maguk segítenek – mondta a Budapest Beacon tudósítójának az egyik tüntető.