A tízezer éves kárpát-medencei magyar jelenlétről deliráló Fidesz-közeli civilszervezetet is támogatja az V. kerületi önkormányzat, gazdagon

május 19, 2015

Juhász PéterCsütörtöki ülésén az V. kerületi képviselő-testület döntött a civilszervezetek támogatásáról. Juhász Péter, az Együtt belváros-lipótvárosi képviselője szerint főleg Fidesz-közeli civilszervezetek zsebébe vándorolt az önkormányzat támogatásának nagy része.

Szerdai Facebook-bejegyzésében Juhász Péter (képünkön), az Együtt belváros-lipótvárosi önkormányzati képviselője – beharangozandó a V. kerületi képviselő-testület másnapi ülését – arról ír, mely civilszervezeteknek oszt majd ki negyvenmillió forintot a Fidesz által dominált testület. Az önkormányzathoz százöt, összesen százmilliós pályázat érkezett be – írja az ellenzéki politikus.

Az Együtt alelnöke arra hívta föl a figyelmet, hogy a pályázó szervezetek közül tizenöt „olyan módon kötődik a Fideszhez, hogy önkormányzati képviselő vagy hozzátartozója a fő döntéshozó, vagy azonos a székhelye a Fidesz-irodáéval, vagy tevékenységet csak ott végez, és egyéb hasonló nyalánkságok”. Az ellenzéki politikus szerint a Fidesz-közeli szervezetek összesen 37,89 millió forintra pályáztak, tehát, ha mindegyik nyer, akkor nem sok marad más szervezeteknek.

„Szerintetek kiknek fogja megítélni a fideszes többség a holnapi testületi ülésen a támogatásokat? A valós civil szervezeteknek, amelyek hajléktalanokkal, művészetpártolással, kutyás problémával, egyházi teendőkkel foglalkoznak, vagy a saját kádereiknek?” – tette föl költői kérdéseit a politikus, aki szerint nem lenne szabad olyan szervezetnek támogatást kapnia, amelynek valamely döntéshozója vagy rokona bármely párt delegáltja az önkormányzatnál, de azon szervezeteknek sem, amelyek pártirodákba vannak bejegyezve, vagy csak ott végeznek tevékenységet.

A csütörtöki képviselőtestületi ülés utáni, csütörtök este született bejegyzésében Juhász már arról ír, hogy a kiosztható negyvenötmillióból – szerdán még negyvenmilliót írt – mintegy harmincmilliót „saját sleppjüknek” játszanak ki. A politikus néhány tételt föl is sorol:

„Élő Belváros Polgári Egyesület

Célja (idézet a bírósági bejegyzésből) »a belváros-lipótvárosi polgárok és a Fidesz Magyar Polgári Párt Belvárosi Lipótvárosi önkormányzati képviselőcsoportja közötti közvetlen kapcsolattartás elősegítése«.

Elnyert támogatás: 4.100.000.

 

Fiatalok az Összefogásért Egyesület

Képviselője: Mátyus Bálint, önkormányzati képviselő (Fidesz-KDNP)

Elnyert támogatás: 3.400.000

Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület

Képviselője: Orbánné Galambos Ildikó, az önkormányzat jegyzői titkárságának bizottsági ügyintézője

Elnyert támogatás: 3.900.000

 

Sikeres Belvárosért Egyesület

Képviselője: Bródy Gábor, MSZP-s képviselőjelölt volt, a helyi pártszervezet elnökségi tagja

Elnyert támogatás: 2.300.000

 

Belvárosi Kisgazda Polgári Egyesület

Képviselője: Bartal Sándor, volt önkormányzati képviselő és tanácsnok (Fidesz -KDNP)

Elnyert támogatás: 2.000.000.

Belvárosi Aranykereszt Egyesület

Képviselője: Tesics Krisztina, aki az önkormányzat saját cégeinek, a Segítő Kezek az Aktív Évekért Nonprofit Kft. felügyelő bizottságának, és a Váci utca Bevásárló utca Nonprofit Kft. felügyelő bizottsági Fidesz-KDNP által delegált tagja volt.

Elnyert támogatás: 2.000.000”

Az Élő Belváros Polgári Egyesület egyébként a Veres Pálné utca 16. alá van bejegyezve, pont oda, ahol a kerületi Fidesz-iroda is van.

A Fiatalok az Összefogásért Egyesületnek egyébként Juhász egy októberi közleménye szerint az azt megelőző öt évben csaknem húszmillió forint támogatást kapott.

Az Összefogással a Belvárosért Polgári Egyesület a kerületi Fidesz-irodába van bejegyezve. A 444 korábban arról írt, hogy a Rogán Antal családi lapját, a City Magazint is kiadó szervezet legalább 64 millió forintot kapott az elmúlt években a belvárosi önkormányzattól.

A Belvárosi Kisgazda Polgári Egyesület szervezte azt a pódiumbeszélgetést, ahol némi összeesküvés-elmélettel megspékelve kiderült: a magyarok legalább tízezer éve vannak a Kárpát-medencében, továbbá, hogy a magyaroknak közük van a boszniai piramisokhoz.

Az Átlátszó szerint a Belvárosi Aranykereszt Egyesület 2008 és 2011 között összesen 13,6 millió forint támogatást kapott, székhelye pedig az Október 6. utca 19. Itt található a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) irodája is, és itt székel a KDNP önkormányzati tanácsa.

„Hihetetlen, ahogy szégyenérzet nélkül, az orrunk előtt finanszírozzák pártjaikat a belvárosi képviselők a civileknek szánt pénzekből” – írta csütörtökön Juhász.

Az Együtt alelnöke arról is beszámolt, hogy képviselőként neki is van egy háromszázezer forintos képviselői kerete, amelyet egyenlő arányban osztott szét három civilszervezet között. Így jutott száz-százezer forinthoz az Iványi Gábor vezette, családsegítéssel és hajléktalanellátással foglalkozó Oltalom Karitatív Egyesület, a kutyatartás megreformálásáért küzdő EB OVO Közhasznú Egyesület, és a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány, akik a legnehezebb pillanatokban igyekeznek mosolyt csalni a gyerekek arcára. Ez utóbbi másfélmillió forintra pályázott, és kétszázezret kapott – írja Juhász.